2007. november 29., csütörtök

Ágens

27 éves korában kezdett el énekelni.

2000-től foglalkozik színházújító kísérletekkel. Alkotótársaival, főként Gergye Krisztián táncos-koreográfussal és Tasnádi József képzőművésszel közösen a zene, a kortárs tánc valamint a látvány tökéletes egységét keresi.

'Ágens - így nevezik, így hívja magát, így is tanultuk meg az elmúlt évek alatt. Egy nő, akinek természet alatti hangja van, biztosan megszámolta már valaki, hány oktáv, és úgy jár-kel a zene és opera irodalomban, ahogy csak kedve tartja. Na, úgy nem. Mert nem a kedve tartja, hanem a mondanivalója. Ebben a világban, ahol a koncepció megléte gyanús, ahol nem szokás mondani valamit, hanem inkább formába önteni szokás, ott bizony megbízhatatlan művészeti elem az, aki magasról tesz a szokásokra, az elvárásokra, és saját törvényéhez szabja a magas művészeti alkotásokat. Öntörvényéhez - mondhatnánk, de csak az tudja ezt tenni, akinek van. Öntörvénye. Magára szabott világa. Mihez tartása.Ágens- nem írható bele az általunk már megismert formákba. Kitalálta, vagy éppen megtalálta magát.' Sándor Erzsi - Petőfi Rádió, 2006. nov.

Kúrós versek címmel jelent meg kötete a Barrus Kiadónál.
"A mintegy kilencven oldalas vékony fekete kötet üt. Négy, ötszöri átolvasásra is sugárzó szövegeket olvashatok. A kötet gerince azonban már nem bír ki ennyi forgatást, s mint egy ébenfekete pasziánsz csomagból húzom elő az egyes lapokat, rajtuk a fehér betűk, jelek sokasága, konstellációk, fordulópontok, sorsdiagramok. Mintha a versek térnének át olvasás közben egy újabb formába, és lesz belőlük egy külön kereteztethető kép, vagy egy lapokból variálható regény, de talán legjobban egy kortárs librettó." Kurdy Fehér János / Élet és Irodalom, 2007. július 27.
Ágens Honlapja

Nincsenek megjegyzések: