2008. június 30., hétfő

Gordon Agáta: Fesztivál előtt, EB után

Sport- és irodalomtörténeti jelentőségű tett: az Irodalmi Centrifuga kollektív tudatfolyamának beindulása. A tudatfolyóirat az eb-vel egyidőben kezdődött. Ennek vége, mi pedig épp indulunk, és levonjuk a bajnokság mint jósesemény tanulságait a magunk számára.
Törökök vagyunk vagy spanyolok?
Vendégmunkások vagy európa királyai?

Egy hónapja áramlik Ica kollektív tudatfolyama. Egy hónapja naponta frissülünk és több mint ezer olvasónk van. Közös szerkesztésben, több játékossal indultunk, s így is szeretnénk folytatni. Ez idő alatt 9 szerzőnk írt 17 bejegyzést.

Bódis Kriszta mint Centrifuga háziasszony a keret stabil része, ironikus erotikával indult: milyen a nőnek a focista szerető. Gordon Agáta ugyancsak kerettag, a koncepcióval és a csapatszellemmel bíbelődött - picit szigorúan. Györe Gabi szerzőként is beszállt, próbálgatja ezt az oldalt és stílust - a folyamat az írás tétje lehet, érdemes követni.

Pálfi Balázs, Tímár Magdi Cilin és Lovas Nagy Anna genderérzékeny játékosok, ICA íróvendégei voltak a Szivárvány Centrifugában. Újra meghálálták a bizalmat. Pálfi Balázs személyessége ismét meghatóan szégyenlős, Lovas Nagy Anna írása „spirituális fantasy", s ő is, a nőtudatú játékos Gubicskóhoz hasonlóan közömbös a sport iránt.

Cilin sportember, igazi játékos és nem adja fel. Az érzések felszabadulását és jól érthető megjelenését írja minden kommentárjában. A pályán és a szívben ugyanaz a harc, játék és szenvedély. Győztünk, mondta Cilin a török-horvát után, elvesztettük, mondja a török-német után, de szép volt... Ezért érdemes :)

Kiss Noémiben is van törökvér, szépen fodrozódik a nőirodalomban a török motívum: nőként könnyűnek tűnik a törökkel azonosulni. Talán mert a vesztes oldal vonz? A kis eséllyel induló nagyratörőké? Hátha? Szép írások a fociról, melyek utólag gyógyítják gyerekkori gólyáink sebeit.

Értékes hozzászólásokat kaptunk olvasóinktól. Különösen Madame Chauchat megjegyzéseit méltányoltuk, és ezért felkérjük az ismeretlen bloggert, szerzőként is szóljon következő témánkhoz! (Mindig jobban izgatott mme Chauchat mint Th.Mann.)

A hozzánk szólóknak szívből köszönjük, hogy velünk áramolnak a kollektív tudatfolyamban!

A kis magyar közéletben és médiában a szélsőségek meccse következik: a melegek játszanak a magyarokkal. Gárdaper, melegfesztivál. A többség mindkét témától elfordul, félrenéz. De mi beszéljünk róla és vizsgáljuk meg ebben a feszültségben a kollektív (és privát) tudattalanunkat együtt és külön-külön.

Ez a júliusi sorozatunk témája, hozzászólásoddal bejuthatsz a csapatunkba: írj hozzászólást cikkeinkhez, írd meg a történeted, a felismeréseidet és érzéseidet a témáról.

2008. június 29., vasárnap

Tímár Magdi Cilin: Iszonyúan szép

Ma este ugyan német-spanyol döntő lesz, de azért török-drukkernek lenni sem rossz, ha nem csak a győzelem a tét - míg a török vendégmunkások az osztrákoktól rajtunk keresztül tartanak hazafelé végtelen sorokban, s mára Bécset inkább a spanyolok és németek lepték el, Tímár Magdi Cilin arról beszél, amiért érdemes.

Tímár Magdi Cilin: Iszonyúan szép

Orczy kert. Török-német meccs. Korán jöttem, kiválasztom az asztalt, a padokat hurcolom. Készülök. Tudom mi lesz. Leülök a padra, középre. Mindenki késni fog, az én dolgom foglalni most amit kell. Múlnak a percek, gyűl a nép. A focinézők népe. Megtelnek a sorok, a padok. Jönnek hozzám, vihetnék-e az üreset? Nem, mondom, még vagy hat nő érkezik perceken belül, és mind török drukker. Menekülnek. Német szurkolók tőlem jobbra. Kisebb sereg, hangosan, röhörészve, besörözve. Nem baj. Kezdődik. Ülök, iszom én is a sört, cigizek. Egyedül érzem magam, és úgy is van. Vagy mégsem? Vannak még rajtam kívül a török vér hívei? Vannak. Hallom a hangjukat, a tapsot, a bíztatást. Ideges vagyok, nehéz tartani az üres asztalt a padokkal, miért késnek? Úgy vagyok most magammal, hogy nem tudok kiegészülni.



És akkor ebben a tarthatatlan állapotban egyszercsak ott a gól. A mi gólunk. Felugrok. Egyedül a nagy asztaltól, kezem a magasban, tapsolok, iszonyúan ver a szivem. Nem hagytuk a végső percekre! Új taktika, új szív! Nagyon jó érzés. És látom, még felugráltak néhányan a sok száz néző közül. Nem vagyok csont egyedül. Lassan megérkeznek a többiek. Ági is, a barátaival. Ági német szakos volt, zsír német drukker, megértem. A barátai is német drukkerek. Kicsit most rossz. Robognak a németek, gólt rúgnak. Üvölt a nézősereg, üvöltenek a németek, csak én ülök dermedten. Meg még néhányan. Nem baj, gondolom, jól játszunk, harcosan, nem ez a vég. Megjöttek a többiek is. Taki velem van és a törökökkel. Szeretem Takit, szerettem mindig is, élni is vele, valahogy egyhúron pendültünk. Néha elmegy a kép, elmegy a hang. Mint a szerelemben. Mint most is. Nézünk a fejünkből kifelé, most mi van? A németek azonnal a mobiljukhoz kapnak, telefon Németországba... mi, földhözragadtak csak várunk. És akkor a német szurkolótábor felüvölt. Táncot járnak, nem értem mi történt. Csak nem gólt rúgtak? A vetítővásznon nincs mozgás, nincs semmi, csak csíkok. Ezek azért táncolnak? Gól? Gólt rúgtak? Mit tudnak, amit én nem? Jön a kép, jön a hang. És valóban - vezetnek a németek. Ági felsikolt, táncol, táncolnak a barátai. Nagyon fáj. Annyira jók vagyunk, annyira jól küzdünk, az nem lehet, hogy ne tudjunk egyenlíteni, ha ennyire akarjuk! Megint elmegy a kép, a hang. Valami rádiós közvetít, mint a hetvenes évek végén, iszonyú a feszültség, pattanásig vagyok, és akkor a semmiből a hang magához vesz. Gólt rúgtunk! Gólt rúgtunk, jaj istenem, micsoda öröm bennem! A német tábor elcsendesül, s nekem olyan erős a szívverésem, szinte az ájulás szélén... nem adtuk fel!

Aztán bekaptuk azt a harmadikat. Az utolsó percben. Elvesztettük. De szép volt. Iszonyúan szép. Ezért érdemes.

2008. június 28., szombat

Pálfi Balázs: Sex&City & Karamell!

„Helló cicamacs vagyok és SZ&NY függő...” Pálfi Balázs kirúgja a labdát a pályáról, lelki finomságra vágyik, női mozikban találja meg. A női filmek biztonságosak, érzelmekről szólnak, együttérző és elfogadó mentális klímát közvetítenek: ezt gyakran nem könnyű megérteni...

Pálfi Balázs: Sex&City & Karamell!

1. Szex és New York (Sex and the City) színes magyarul beszélő amerikai vígjátéksorozat, 1998. 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott

Mivel ily hívogatóan ajánlották, és persze néha rákattantam a TV-ben is, hát egye fene, gondoltam, megnézem. Az aktusra június 11-én került sor, akkor a futball EB már több napja kiszívott minden nem gömbölyű életerőt a világból, és nem tudtam ellenállni a kedvesem csábításának. 19.00 perc helyett néhány perc késéssel beültünk Budapesten a Corvin mozi Korda termébe (bal 7.sor 6. szék; bal 7.sor 7.szék). Ugyan kicsit gyanús volt a nézői „felhozatal” – nagyon sok nő várakozott az előtérben, de bent egészen biztos voltam abban, hogy jó helyen járok. A közönség kb.90%-a nő volt. A film az én kategorizálásom szerint szv, azaz szentimentális vacak. Ez még mindig jobb, mint az szsz (szentimentáis szar).
Úgyhogy nem is ragozom tovább, hanem idézek NEM a mozifilmhez jött internetes hozzászólásokból néhányat, a legjellemzőbbek közül.

Szerintem a világ legjobb sorozatáról van szó! Az összes részt megnéztem már vagy 50x és örök kincs is marad a gyűjteményemben - mint ahogy a film is -, de ez a mozifilm.... Méltó befejezése a sorozatnak!!! :) Ezt is többször mint többször meg fogom nézni... ;)

nekem annyira nem jött be annyira ez a sorozat.. de azért nem rossz..

Sziasztok! Két napja láttam a filmet, maradandó élmény volt! SJP alakítása nagyon jó a sorozatban is ő volt a legjobb, de a filmben felülmúlhatatlan! Imádtam a sorozatot, minden részét láttam többször is. (Mondjuk amit a Viasat csinál ezzel a vagdosással meg az össze-vissza ismétlésekkel, az nem kicsit rontja az élményt!!)De ez a film méltó lezárása volt ennek a történetnek, és várakozáson felülni nem "csak csajos" lett. Tartalmas és elgondolkodtató, megindító sztori. Mindenkinek ajánlom.
de hogy Sarah Jessica Parker szegény mennyire csúnya:Oviszont az alakítása felejthetetlen, nagyon jó film, bár kiváncsi lennék az eredetire is, mert alapból nem szeretem túlzottan a szinkronos filmeket...

Oda vagyunk a sex és new york sorozatért.De nem találjuk boltokban sehol az évadokat.Az összeset megvennénk tudtunkal 7 évad van.Segitenétek hol tudnánk megvenni?Fontos lenne,szülinapi ajándéknak szánjuk.Ha tudtok segiteni kérlek titeket irjatok levélben.

Ki jön el velem majd a filmbemutatóra?Egyedül még is csak gáz beülni egy nem igazán férfias filmre!:Dű

Hali lányok! Szégyen,vagy nem szégyen,férfi létemre én is nagy Szex és New York rajongó vagyok!Kicsit hasonló az életem mint az övék,csak férfi változatban.:)
nem tudja valaki,hogy mi volt az a zene,ami a legutolsó részben ment,amikor Carrie és Big először csókolóztak?Ja,meg amikor Carrie futott a partijára?Fontos lenne,ha valaki tudja küldje el nekem is

mióta a párom letöltötte nekem az összes évadot más nem csinálok csak ójra és újra nézem az összeset:) Szóval helló cicamacs vagyok és SZ&NY függő. azt imádom hogy leginkább hogy a tipikus csajszis gondokat dolgozza fel, és hát valljuk be a pasiknak nehéz dolguk van:)

Sziasztok Szex és New York függők!!!Nekem bejött az, hogy csak a sorozat végére tudtuk meg Big nevét. DE az nem, hogy olyan elcsépelt módon jöttek össze Carrie-vel. Én nem hiszek benne, hogy kb fél év múlva döbben rá valaki, hogy mégiscsak meg kell keresnie az illetőt. Szerintetek van ilyen?

férfi létemre imádtam ezt a sorozatot. sjp a leggyönyör?bb nôk egyike!mellesleg tudja valaki, miért nem megy a http://www.sex.xxx.hu/ oldal? tennnap még ment délután :-(



A Szex és New York tipikusan olyan sorozat, amire nagyon kevés a 12-es korhatár, de a 16-ost kicsit soknak tartják. 14 évtől talán már emészthető lenne a sorozat, de olyan besorolás már nincs. Ezért helyeslem a light-os ismétlést, ha rendesen kivágják belőlük a szexuális jeleneteket és a trágár párbeszédeket. Így a fiatalabb tinik is tudják élvezni a sorozatot "károsodás" nélkül.

A világ legjobb sorozata, nem bírom megunni! A ruhák, a cipők, prada, manolo blanik, dolce.. hmm:) vannak részek amiket már 4-5x láttam fejből tudom de még igy is élvezem. Nézzétek, ahol és ahogy csak tudjátok.

Tökjó sorozat, szerintem;) Az elején még voltak előítéleteim mert azthittem egy ilyen lötyi sexmániás, gyenge poénokkal és gondolatokkal ellátott film...De a végén tisztára jók szoktak lenni azok az összegző gondolatok na meg közbe a poénokon halálra röhögöm magam:):)Mondjuk Samantha néha túl erőltetett de azért megvagyok vele:)

Látáttok azt a részt amikor a füves fiatal sráccal volt együtt?Nagyon gáz volt, hogy kivágták a végét. Baszus semmi sex nem volt benne, és kivágták azt a részt, hogy rákeni a csajra a fűt, és ő meg azt mondja: "Igen az enyém... és hülye lennék itt hagyni" :)) Akkora sz*r ez a light, akkor akadják késöbb, még az is jobb lenne!!!

szerintem meg csinálhatnának egy filmet belőle!!!!!de igaz,elég hülyén adják le az epizódokokat!!!!szóval ez az egész igy egy nam sz*r!!50-szer adják le ugyanazt!!!!szóval erről ennyit!!!igaz hogy csak 13-éves vaok,de baromi jó!!!én imádom!!főleg Carre ruhájit!!
Szerintem ez az első igazi sorozat ami szinte csak nőkről szól és nagyon sikeres lett...én imádom:)Kár h vége:( Én a szókimondóságáért szeretem és azért mert nem egy bugyuta sorozat...

A fenti fórumozó hozzászólással kezdődött a szövegtenger 2006. január 22-én. Az utolsó 2008 június 23-án íródott – lásd, az elsőként idézettet. No comment.


2. Karamell (Sukkar banat) - színes feliratos francia-libanoni romantikus vígjáték, 95 perc, 200712 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott

A Karamellre majd, hogy nem véletlenül ültünk be a Művész mozi Chaplin termébe június 16-án. Akkor már javában üzemelt az EB, semmi különös. Nem a lustaság miatt teszem, hogy itt is fórumozókat idézek, hanem mert nagyon pontosan jellemzik a filmet, és talán nem kell majd az ócska, de jó előre kitalált poénommal poénkodni: a Szex és Nyew York szex és Nyew York, viszont a Karamell sokkal több, mint ha ez lenne a címe: Szex és Bejrut… mert nem az.

FeHér ElepHánt Kulturális Ajánló Portál: KARAMELL FilmrendezőNŐ: hát ilyet sokat láttunk már. Na de libanonit?!? Na de, aki a főszereplő egybenés ennyire gyönyörű...?!? Na de..., illetve gyorsan tanuljuk meg: Nadine Labaki éppenolyan ragyogó színész, mint amilyen rátermett rendező! Kicsit franciás a nyelv, a stílus, de magasan veri a francia közönségfilmet, finom, árnyalt, arányos és bájosan találékony. Plusz két fiatal szépség és két érett hölgy,kívül-belül gyönyörűségesek. Semmi szex, hála a bigott keresztyén és mohamedán vallásnak, törvénykezésnek, de sokkal többet ér az a végtelenül gyengéd erotika, amely a cselekmény hajtóereje. RE-floráció a műtőben, kedves mosolyú rendőr az utcán és a leszbikus szerelem kezdeteinek lebegő költőisége. A vágyakozó rendfenntartó kitartó leskelődés után bemerészkedik a szépségszalonba és férfiúi díszét áldozza a szőrtelenítő tündérek oltárán... A gyantahelyettesítő karamell, a bosszú és a szeretet édes eszköze reccsenve tép és húz, igazán kedvünk lenne belekóstolni ebbe a hiper- kommunikatív mesterségbe. Operatőrileg nagyszerű a film, kimunkált közeliek mesterien vá-gott folyama, a zene meg arabosan érzelmes, mégse olcsó. Humor, kedvesség, a hétköznapok bölcs derűje, hát Bejrutban még tudnak élni az emberek...?!? Ideje lenne országot váltani kozmetikusnak nem biztos, hogy elmehetnénk, de oda még rendőrnek is szívesen. Lehetőleg a szépségszalon utcájába...

cicavirag: Libanonban nem (jórészt nem) arabok élnek, hanem föníciaiak. Moszlim nem egyenlő arab, a világ összes moszlimja közül 17 % mindössze az arabok aránya.De a film tündéri :)

efes: Te hozakodsz elő állandóan arab menyasszonyoddal, én csak azt mondom, ebben a filmben semmi "iszlámosdi" nincs. Az ég adta világon semmi.

desertrose: Nem kívánok vitába szállni, mert még véletlenül sem erről kell, hogy szóljon ez a fórum. A filmről alkotott véleményeknek kell teret kapniuk. Muszlim menyasszonyom révén jó néhány jellegzetesen arab vonás visszaköszönt a filmből, amit pl. Nyírábrányban nem tapasztaltam, de ezt csak a hasonló helyzetben lévők érzékelhetik. A lényeg - függetlenül a vallástól és társadalmi helyzettől - hogy ez egy jó, élvezhető film. Ha netán van még mondanivalód, kérlek, Te is magával az alkotással kapcsolatban tedd.

Aztán itt megszakad a Karamellről való fórumozás. Abban biztosak lehetünk, hogy a populáris Sz és Ny a nézők sokszorosát vonzza a mozikba, miközben pontosan tudható: értéke nem hasonlítható össze a Karamellével – már csak azért sem, mert az Sz és Ny azon kívül, hogy dokumentálja saját (média) korát, az alsó átlagtól szemernyit sem magasabb esztétikai értéket nem hordoz. Korrekt, dögunalmas dolgozat. A Karamell izgalmas képi világú, meglepő dramaturgiájú, nagyon jól átgondolt értékhordozó munka.

Nők! Férfiak! Emberek! Nézzetek inkább Karamellt! De a foci EB-től azért mindkettő jobb...

2008. június 26., csütörtök

Gordon Agáta: ICAfoci

Csapatunk lassan szerveződik, mintha nem is venné komolyan a feladatot: gólt lőni a pályán túlról. Kevés a biztatás, a meccs tétje kicsi vagy a foci tud csak ennyit kihozni ICA csapatából: ezek a kérdések. [...] A szélsőségek meccse következik: a melegek játszanak a magyarokkal, büszkebuzi kontra szittyamagyar. Ragyamattyisz. Ugye milyen bután hangzik? Pedig csak tükörbe nézett a szittyamagyar. Izubekszüb.” − Gordon Agáta szpíkerként és/vagy rutinos edzőként értékel a még befejezetlen első ICAfoci-mérkőzésen, s kihasználva helyzetét tovább alakítja a szabályokat: vajon mi lesz ebből avagy micafoci ICAfoci?

Csapatunk lassan szerveződik, mintha nem is venné komolyan a feladatot: gólt lőni a pályán túlról. Kevés a biztatás, a meccs tétje kicsi vagy a foci tud csak ennyit kihozni ICA csapatából: ezek a kérdések.
De nem sokáig kérdezősködünk, nyitott csapatunk még szerveződik, helyet hagy új játékosoknak, tartalékosoknak és megrögzött kispadosoknak, beállóknak. Várja a kapusát, a csatárját, az edzőjét a gyúróját és a szertárosát. Az átlövőjét, az aranylábúját, a szélsőjét és a kapitányát, támogatóit, kitartó olvasóit és szurkolókórusát. Meg a kihívásokat.
Nem lesz csapat építés nélkül, ezt látom, és hogy kell. Születni egy csapatnak.
Lássuk.
Idáig játszott Cilin, Pálfi Balázs, Kiss Noémi, Györe Gabi, Bódis, Gordon, Telkes Margit, Gubicskó Ágnes, Lovas Anna.
Kicsi csapat, néhány passz, momentán még bemelegítés 
Alakul a helyzet, nézegetem a szövegeket. Milyen szép munka, látom az ambíciót Cilin és Pálfi Balázs szövegeiben, mintha összedolgoznának. Felépítik, átlövik, kapura törnek. Meghatározzák magukat és a focit. Személyesek, érzéseket és dinamikát szemérmesen mutatnak fel. Tiszta szenvedély, basszameg, ez Cilin üzenete, meg az, hogy akarjátok! Jobban, mint bármit az életben!
Akarjuk.
Kétezer medve otthona Pálfiéké, és különösen a lesérülteké, a kicsit törötteké, akik közül csak kevesen fociznak. De a vérmacsó meccsnézést és szőkenőzést is mellőzik, van ilyen hely a városban és a férfiszívekben. Akarjuk.

Sokféle a női szurkolókórus, kétségtelenül. Aki itt focizik az ott kórista.
A szenvedély dobol, a focit, a jól szervezett férfias eleganciának ezt a csúcsteljesítményét nőként is muszáj méltányolni. A játékot ÉS a játékosokat, mint Györe Gabi, a gólt ÉS a védést, mint Telkes Margit, az összjáték erejét ÉS erotikáját, ahogy Bódis Kriszta, a sportszerűségét ÉS a nemzeti komplexusait, ahogy Kiss Noémi.

Györe Gabi enciklopédikus érdeklődése A Férfi iránt egészen rajongó és elfogult tud lenni, ez a hang ritkán szólal meg a nőtudatú oldalon, mert mindenütt máshol irányadó. Hálás hangfekvés, a legtöbb (férfi)hozzászólót vonzotta.
Telkes Margit anyaian elnéző az egyszerű jószág iránt, aki csak áll a lábán, néz a szemével és mégis rávetődik a labdára, és mégis elkapja, ahogy a vizsla az apportfát. Igen, nagy bölcsesség ilyen tisztán érteni ellenkező nemű fajtársaink rugóit és szeretni őket érte.
Gubicskót nem a meccs érdekli, hanem a közönsége. A fociból levonható végső következtetésekig jut el, amíg az osztrák-német meccs bécsi drukkereit szemléli. Kicsit lehangoló, kicsit elképesztő ennek a jelenségnek a primitívsége, atavisztikus egyszerűsége. Kína felől nézve a hímeurópa törzsi táncát: ezen tényleg csak röhögni lehet.
A futball (és nézője) homofób és homoszociális egyszerre. Durva meghasonlása ez a rejtelmes férfiléleknek, amely ritkán tárja fel ilyen egyértelműen fájdalmas hasítását. Úgy tűnik, a foci fontos mentális csatorna a férfiak számára: itt tudnak megélni érzéseket. Ezen az áttéten keresztül szivárog be a csalódottságuk, izgalmuk vagy bénító bűntudatuk és megfeleléskényszerük a tudatukba, és engedi átérezni magát.
Hagyjuk magukra őket az érzéseikkel.

Nézzük inkább a csapatot. Érdekes lehet a viszonyuk a blogolóknak ICÁhoz vagy Icáékhoz, illetve egymáshoz, ez a szempont is érdekes lehetőséget adna az elemzésre.
Ki hogyan került ide, ebbe a csapatba, és miért? Mi a feladata, mi a karaktere? Mennyi az ideje? Erre is gondolhatnának a játékosok, miközben dobnak még egyet az eb-ről.
Nos. Egyvalaki mindent tud, ő pedig maga ICA Kollektív Tudatfolyam. Tudatfolyóirat.
Az élőfolyóiratba ömlő üzeneteit mediálja: GA

A szélsőségéről ismerem a focit: a részeg verekedő drukkerrel azonosítom. Előítéletes vagyok, de ez egy népszerűtlen álláspont, nem mondhatom ki nyíltan.
Mutogatósbácsikkal és kurvának öltözött férfiakkal azonosítják a melegeket. Ez előítélet, ráadásul népszerű álláspont, ritkán lépek fel ellene.
A szélsőségek meccse következik: a melegek játszanak a magyarokkal, büszkebuzi kontra szittyamagyar. Ragyamattyisz. Ugye milyen bután hangzik? Pedig csak tükörbe nézett a szittyamagyar. Izubekszüb.
Ugye milyen irritáló? A legdurvább előítéletek egymás ellen.
A többség elfordul, félrenéz. És vannak, szurkolók, szimpatizánsok, felvilágosultak és szabadok, akik figyelik a játékot, számolják a helyzeteket és megvizsgálják a közösség − a nemzet – érzelmi állapotát. A kollektív tudattalanunkat.
Ez júliusi sorozatunk témája lesz − hozzászólásoddal te is bejuthatsz a csapatba!

2008. június 25., szerda

ICentRetro: Závada Pál a nőként író férfiakról

Honlapunk az Irodalmi Centrifuga eddigi történetét is szeretné feldolgozni, így folyamatosan kerülnek fel az ICA régebbi beszélgetéseink szerkesztett változatai, melyeket később a megfelelő dátumhoz kötünk vissza. Závada Pál 2005. december 1-én, ICA csecsemőkorában volt vendég, hogy a Jadviga Párnája, a Milota és A fényképész utókora féfialakjairól beszélgessen Bódis Krisztával és Gordon Agátával: az akkori beszélgetés szerkesztett változatát olvashatják.

Bódis Kriszta: Ha az ember kezdő íróként az irodalmi életbe bekerül, akkor úgy érzi magát, mint a nők a nőgyógyásznál. Rossz érzés, és különösen akkor, ha születendő gyermekről van szó, mert betegként, vagy olyan tárgyként kezelik, amelyikből ki kell bontani a gyereket. Nekem nagyon nagy szerencsém volt, mert olyan emberrel találkoztam a születendő művem kapcsán, aki nem nőgyógyász volt, hanem inkább dúla. A dúla a bábánál kevésbé képzett olyan asszonytárs, aki sok szülésen részt vett már és maga is szült, ezért lelki támasza annak a nőnek, aki éppen szülés közelében vagy szülés után van. Az én dúlám Závada Pál volt. Erre csak a későbbiek folyamán döbbentem rá. Ő volt a könyvem szerkesztője, és olyan érzékenységgel nyúlt hozzá – sokan a szemére vetették, hogy nem szerkeszt –, hogy a szerkesztők legjobbjaként működött velem együtt, és hihetetlenül sok érzékeny tanácsot adott, hogy ez a könyv [a Kemény vaj] az lehessen, ami, és abban a lehető legjobb. Az est vendége Závada Pál.

Závada Pál: A Holmi szerkesztőjeként sok kéziratot szoktam kapni, és ezek legeslegnagyobb része sajnos nem közölhető. Egy részük elolvasása szerez némi örömöt, de ritka az, hogy az ember azt mondja, na végre ez most valami. Ilyen volt Kriszta könyve, az első fejezet a Kemény vajból. Még jobban megörültem, amikor kiderült, hogy regényről van szó. Aztán igyekeztem szigorú lenni. Azért ezt sem kell talán elhallgatni...

B.K.: Legalább egy kötetnyi kritika, recezió jelent meg a trilógiáról. Olvasod te ezeket?

Z.P.: Persze, elolvasom.

B.K.: És milyen érzéssel? A Jadviga egyértelmű siker a recenziók és a kritika szemében is. Milyen érzés volt? Volt olyan kritika, amelyiken meglepődtél?

Z.P.: Természetesen kiváncsi vagyok, hogy ki mit szól, mert azt azért nem nagyon hiszem el, hogy egy írónak hetekig, hónapokig hever az asztala sarkán a kritika és nem üti fel, nem olvassa el, mit írnak róla. Volt, amin meglepődtem, hiszen olyasmiket írnak, ami nekem nem jutott eszembe, hivatkoznak olyan összefüggésekre, amelyekről én nem tudok. Volt már, hogy olyan kapcsolatokat írt le, fedezett fel, elemezett valaki, amelyek nekem teljesen új távlatokat nyitottak. Akkor néztem, hogy jé, ez is én lehetek. Végülis azon kívül, hogy az ember dagad a büszkeségtől, hogy a Jadvigáról mennyit írtak, nem nagyon tudok ezekkel mit kezdeni. Lelkes kritikaolvasó vagyok, sőt, íratok a Holmiban bizonyos keretek között én is kritikákat, tehát fontosnak is tartom, közvetítő funkciója van az értékrend kibontakozásában, s egy kritikusnak is van életműve, ilyen szempontból is nagyon izgalmas lehet. Csak éppen az ítéletek… Azon sincs mit tagadni, ha dicsérnek, annak örülni szoktak általában, ha bírálnak, akkor nem biztos, hogy jólesik, bár én nem panaszkodhatom, bántót nem kaptam, persze kaptam „kiváló“ megjegyzéseket…

B.K.: A Milota kicsit kilóg ebből a sorból. Egyébként rögtön megelőlegzem azt, hogy számomra az volt az egyik legizgalmasabb a trilógián belül.

Z.P.: Örülök neki, hogy nem előre olvastam, mert biztosan elvette volna a kedvem vagy elbizonytalanított volna. A kritikák legtöbbje túlzásnak tartotta méretét. A főszereplője telis-tele dumálja a könyvet, de bőbeszédűséget ábrázolni igen kockázatos. Faragtam belőle, mégis úgy tűnt, hogy sok. Ebben egybehangzottak a kritikák. De sokan a könyv szerkezetét is kritizálták: két elbeszélő van, akik elvileg nem ismerik egymást, de egyszer összefutnak a szálak. Közben elmesélik a modellekkel kapcsolatos történeteket.

B.K.: Egyszer azt mondtad, hogy van benne egy érdekes dolog, a többes számú elbeszélés, de nem tudod, hogy fogják-e érteni. Végül abszolút siker lett.

Z. P.: Arról van szó, hogy a Fényképész utókora történeteinek a margóján vannak passzív mellékszereplők: osztálytársak, piaci kofák, csendőrök, ávósok, fegyveresek, lányok, elkövetők és áldozatok, összeállnak egy kórussá, és többes szám első személyben mesélnek. Aztán amikor továbbhalad a történet, ott megint mások állnak a szélén, és megint ők alkotnak kórust. Egy kicsit féltem, hogy egyfelől kényszeres, zavaros lesz, másfelől féltem attól, hogy ezek a figurák be tudják-e tölteni a nekik szánt funkciót.

Gordon Agáta: A három könyv kapcsán Závada Pál férfiképe a témánk. Sok férfiszereplő van a könyveidben, mindegyik erősen problematikus. Az első könyv, a Jadviga egy szenvedélyregény…

Z. P.: Az egy nő regénye.

G. A: Nagyon örülök, hogy ezt mondod. A szemléletében van valami nagyon nőies. Vegyük sorra a férfiakat...

B. K.: Érdekes, hogy számodra Jadviga a főhős, mert ő szerepel a címben, számomra mégis Ondris az.

Z. P.: Cím és főhős viszonya. A rádióriporter kérdezi, hogy a Fényképésznek miért a fényképész a főhőse, erre Závada Pál elszomorodik, mert a riporter nem olvasta a regényt, mert nem főhőse, hanem címszereplője. Szóval szerintetek Ondris a főhős.

G. A.: Egyértelműen. Hihetetlen mély rokonszenvet vált ki az olvasóból és a film nézőjéből is ez a férfi, aki szenved, aki szenvedélyesen szeret, és akit végül fel is morzsol ez a szenvedély. És van mellette egy nő, aki megkérdőjelezhető, mennyiben segített ennek a férfinek, hogy nem morzsolódjon fel. Vélhetően igen kevesett segített neki.

Z. P.: És a nő nem szenved?

B. K.: De, ám nem morzsolódik föl.

Z. P.: Ebben a könyvben valaki ugyanezt mondja. Ádler Jenő mesél egy kis figuráról, Misoról meg a B. Mikiről, akinek van egy barátja, akiről elmeséli, hogy a felesége tette sírba, és akkor kérdezi, hogy biztos-e abban, hogy a nő halasztotta meg. Van ilyen.

B. K.: Örülök, hogy ezt mondod, mert szerintem Ondris önmagát számolja fel, a birtoklás szenvedélyében küzdő férfit. Anonyma naplójában azt olvastam, hogy a háború vesztese a férfi, mert elvész az erős, védelmet nyújtó férfi képe. Olyan nekem, mitha a regényed akkor kezdődne. A Milotában kicsúcsosodik az, ami Ondrissal elkezdődik, mert Milota György kvázi-hős, aki egyszercsak önmagát leplezi le a beszédében. Nagyon vadnak találod ezeket az elképzeléseket?

Z. P.: Igen. De ez jó. Így nem nagyon szokták. Bocsánatot kérek, de amikor otthon mesélek egy író-olvasó találkozóról, ezt szoktam szabócsaládozásnak hívni, amikor arról beszélünk, hogy Miso viselkedhetett volna rendesebben…

B. K.: Én arra vagyok kiváncsi, hogy te mennyire tudatosan használsz ilyen figurákat.

Z. P.: Nem tudom. Nem ez érdekel. De nem akarom elhumorizálni a kérdést. Adjunk egy naiv pszichológiai értelmezést. Először is pszichológiai analfabéta, képzetlen a saját problémája feldolgozása ügyében. Borzasztóan kiszolgáltatott, és azzá is teszi magát, a szerencsétlen párválasztás csak megnehezítette a dolgot. Egy olyan alak, aki nem tud megoldani még egy olyan egyszerű dolgot sem, hogy hozott virágot, a nő jöjjön le a kertbe, de nem jön, ő meg tipródik az utcán. Mit lehet ilyenkor csinálni? Megtanítja az anyuka a gyereket, hogy mi van, ha a lány azt mondja, nem megyek én, akkor összeomlik a világ; vagy másikat kell keresni, vagy írni neki hosszú levelet. Az Ondris arra példa, hogy ezeket a helyzeteket mind nem tudja kezelni. Az ilyen esetek egyre jobban felhalmózódnak.
Ráadásul írja. Lehet, azért, hogy legyen egy kis dráma: hogy megírhassa. Szóval lehet iróniával szemlélni. Ha csajokról lenne szó, nehezebb lenne ironizálni.

G. A.: Naív olvasóként vetem fel a szempontjaimat. Jadvigánál is volt erős gyanúm: Závada Pál népi író-e. Ugyanarról a tájegységről származnak: Závada Pál Veres Péter hagyományait követi. Jóváhagynád-e ezt a besorolást vagy ez is amolyan nőies csacsiság?

Z. P.: Nem hiszem, hogy jóvá kéne hagynia bármilyen alkotónak a róla alkotott véleményeket és értelmezéseket. Azt meg lehet kérdezni, hogy gondoltál arra, amire én, amikor olvastam, és akkor mondhatom én, hogy nem gondoltam, de milyen érdekes, hogy ezt te mondod.

B. K.: Jól el fogunk beszélgetni ma este.

Z. P.: Gondolkodtam már ezen egyébként. Keserű irónia íratta velem, hogy bejelentem népemnek, hogy fogadjon szívébe mint népi írót. Én is a magyarság sorskérdéseit firtatom, ily módon népnemzeti író vagyok, de politikai kontextusban ezt csak keresűen mondhatom, mert szekértábort jelentene.

B.K.: Milotában ez csúcsosodik.

Z.P.: Az ember vonzódik, de el is rejt utalásokat, hogy nehogy már kapcsoljanak, mert rettenetes kapcsolatok is vannak, amiket nem szeretne vállalni. Veres Péter egy nagy, mély társadalomismert, vidéki élet, szegénység, nagy szociális érzékenység. És rendes, nagy, derék elfogadhatatlanságok, minden tekintetben mondom. Felvilágosult emberként olvasva is nehéz elfogadni, amit mond, de azt is, ahogyan mondja – ami esztétikum. De amúgy a gyökerek, a táma, a föld, a disznószarszag, akármi, ezek persze összekötik a könyveket, a figurákat. Csak én arra törekszem, hogy miközben asszociálni is lehessen, világos különbségeket is megrajzoljak magamnak – akár tematikusan, akár mondanivalójában, de stílusában mindeképpen.

G. A.: Meg kell mondjam, éveket töltöttem azzal, hogy a magam számára befogadóvá tegyem a Milotát. Egyszerűen azért, mert sok olvasóhoz hasonlóan azonosulni próbáltam a főhőssel, Milotával, de ez nekem rendkívül nehéz volt. Folyton kilógott valami, ami miatt elkezdtem haragudni arra, akivel azonosulni próbáltam. Azért haragudtam rá, mert azokat az erkölcsi elveket, amelyeket én anyámtól tanultam, ez a férfi folyamatosan megszegi. Miközben Milota magnókazzettákra mondja az életét, tehát kvázi meggyónja, nagyon súlyos dolgokat vesz magára. Például azt, hogy hogyan gyarmatosította a háztáji gazdaságát és közben hogyan él vissza azzal, hogy a családja megtermel bizonyos javakat, ami az ő személyes boldogulását szolgálja majd.

Z. P.: Azt, hogy Pesten eladta a befőttet, sonkát, megélhetés miatt tette, egyben kiszabadulási lehetőséget jelentett otthonról. Alkatánál fogva – poligám volt meg társaság kellett neki, amely hallgatta –, ezt otthon nehezen találta volna meg. Itt találkozik a saját erényeit és gyarlóságait kibontatkoztatni segítő alakokkal. Az asszonyt meg persze otthon hagyja, aki a gyerekeket neveli közben, mert a pasi önző alak.

G. A.: Az apátlanság nagykönyvének neveztem magamban a Milotát, mert szó nincs arról, hogy Milotának ne lettek volna gyermekei.

Z. P.: A fia majd a szemére is veti, hogy nem úgy törődött vele, ahogyan az egy apához illik. Milota folyton nagyobb léptékű törődnivalókat talált magának, mint azt, hogy családapa legyen. Mert a gyerek az úgyis ott van.

G. A.: Nem is csak az imádott Mariskától van fia, hanem még volt kettő, de azzal nem volt tisztában, hogy nekik is ő az apjuk.

Z. P.: Szerintem a kettő közül az egyiknek nem Milota az apja, az csak csinált magának egy apát.

B. K.: Ez olvasható úgy, ahogyan azt mi szeretnénk, mert Milota abszolút tagadja, és úgy szövi a szálakat, hogy akár ez is, az is lehetséges. Nekem például megkönnyebbülés azt hinni az erotomán Erkáról, hogy Milota az apja. Szándékosan hagytad ezt a kérdést nyitva?

Z. P.: Én csak írom a történetet. De neked miért megkönnyebbülés azt gondolni, hogy Erkának Milota az apja?

B. K.: Fogodzó lett volna az életében, hogy legalább az apját megtalálja, ha már mást nem.

Z. P.: Közben nem a megnyugvás felé halad. A megnyugvás az, hogy a méhek agyoncsípik.

B. K.: Ez szinte ugyanaz. Nagyon közel van a Milota által tenyésztett méhek által elkövetett gyilkosság az apa megtaláláshoz.

Z. P.: A méhecske fallikus szimbólum.

B. K.: Ez az, főleg ha összekombináljuk. Szóval neked nem tetszik az értelmezésem.

Z. P.: De, dehogynem.

B. K.: Annyi finom szál van, amelyek nincsenek igazán kibontva, csak alul izzanak, amelyek elmélyülésre adhatnak okot az olvasónak.

Z. P.: Ezek motívumok, és azt remélem tőlük, hogy ha sikerült őket megfirkálni, akkor az olvasók jobban el tudnak úszi vagy ellebegni köztük. Van egy televény, ami technika, millió dologból áll (méhészet, drogok stb.), akkor az ember elkezd belőlük szülni, irodalmi módon, közeget, vagyis mondatot, bekezdést írni valami forma szerint, mert azt reméljük, ez a televény jót tesz annak, amit írni akarunk. Ez lehet csapda is, formátlanságot is okozhat – mondták is nekem, vannak kitüremkedések és megfojtanak bizonyos dolgokat. Ez számomra irodalmi kérdésként jelentkezik és nekem erről nyilvánosság előtt beszélni nehéz, mert nagyon személyes kérdések. Sokkal jobb szabócsaládozni.

G. A.: Föltétlenül személyesek, például az, hogy a női főhős szerint milyen apa volt Milota. Milotának egyébként gyönyörű neve van, bizonyára nem véletlenül adtad címül is a nevet a családregénynek. A Milota kedves, nőies, folyékony hangzású, a női főhős neve, Roszkos Erka vezetékneve azonban pont az ellentéte ennek. Ebben volt szándékosság?

Z. P.: Volt persze, de egészen más szándékosság. A roszkos szlovákul szenvedélyt, érzékiséget jelent, másfelől egy létező, gyakori családnév. Amúgy is olyan nevek közül választok, amelyeket gyerekkoromban otthon sokat hallottam. A milota azt jelenti, kedvesség. Milota nevűek azonban Tótkomlóskán nem voltak, de ritkán előfordultak. Felhívott engem egy asszony, hogy látta a könyvem hirdetését, és mivel még nem jelent meg a könyv, arra kért, változtassam meg a könyv címét. Mert az ő édesapját Milotának hívták, és ő egy becsületes embert volt. Mondtam neki előbb viccesen, hogy ennek akár örülhetne is, de a nő csak nem érette, és akkor azt mondtam neki, hogy nem lehet ilyet kérni. Kitaláltam, hogy jó lesz nekem ez a név, és szerettem is. Sokszor le kellett írni, nem bántam meg. Bár néhány dolgot igen, meg neveket is, de ezt nem.

B. K.: Ha a női fejezeteket, naplókat kivennénk a könyvekből, akkor ezek a megszólalások beleillenek-e abba a sorba, amely Weöres és a férfiak által megteremtett női irodalom sora – ahogyan Agáta mondaná.

Z. P.: Szerinted a férfiak megteremtették?

B. K.: Nem tudom, de izgalmasnak mutatkozott úgy írni mint női szerző. A férfiak azt szokták mondani, hogy ez teljesen érdektelen, de mint irodalmi kihívás mégis érdekes.

Z. P.: Sőt, rendkivül zavarbaejtő, amikor felsorolják, mely férfiszerzők írtak nőként. Én nem ezért találtam ki, hogy milyen izgalmas egy nő bőrébe bújni – miközben az. Hanem az volt a szándékom, hogy személyes megszólalások után ismét személyes megszólalások következzenek. Ez Ondriséval kezdődött, és sokáig csak azt a hangot hallottam, annak az volt a veleje: ki vagy te, ki vagy te. Ebből akartam intim hangot termetni, amelynek bevett formája a napló. A helyzet az, hogy az író nem tart fenn magának külön szólamot, csak a hőseit beszélteti. Illetve rájuk bízza az írást. És ezen keresztül kell valahogy a nőt is jellemezni, például úgy, hogy hogyan ír. Mert elárul magáról ezt és azt, de valójában azok lesznek a fontosak, amelyeket nem mond ki, amelyek nem szándékos közlések, hanem mellesleg derülnek ki. Na most én Jadviga írok, de én Závada, az író, azt szeretném, ha az olvasó rájönne, hogy én Jadviga, aki írok, most éppen hazudok. Ezt nehéz megoldani.

B. K.: És hogyan oldod meg?

Z. P.: Majd a kritikusok megmondják.

G. A.: Azt gondoltam erről, hogy remekül megoldottad, jók a nőfigurák, viszont mindegyik olvasása közben visszakapcsoltam Weöröshöz vagy Esterházyhoz, a 17 hattyúkhoz, és azt éreztem, hogy ezeknek a folyományai a nők. Leginkább az állandó erotikus képzelgéseik miatt. Ezt persze nem rovom fel senkinek.

Z. P.: Lehet mondani, hogy szórakoztató, mert egy pasit azon rajtakapni, hogy azt hiszi, nőként ír, és hogy a csajoknak folyton azon jár az eszük, holott ugye az egész férfi kukkolási mánia. De azt nehezen hiszem, hogy a nők így gondolkodnak, hogy ezt olvassák ki belőle...

G. A.: Meglehet, előítéletes vagyok...

B. K.: Azt nem lehet megúszni, hogy az olvasónak vannak információt feldogozó sémái, közben persze az író is a maga sémáival dolgozik.

Z. P.: Az irodalom nem csak tematikus kérdés. Folyton duplán kell érteni, mert nem szociográfiai szerzők vagyunk. Mi az, amit tényként, ismeretként, tematikaként megtudunk – író ábrázolja a nők magányosodását például. A másik, ami legalább olyan fontos, ha nem fontosabb – még abban a vonatkozásban is, hogy férfi író nőként ír –, az, ahogyan mondja. Mert mégiscsak a mondaton, mégiscsak a formán, a megragadás milyenségén múlik, hiszen ugyanazt írjuk évezredek óta. Ha azt egy nő mondja, akkor nem szabad, hogy az a mondat „leessen“ a szájából. Ez a fontos, nem az, hogy helyesen ábrázolja-e az író a kamaszlányok képzelődéseit. Vagyis az a legnagyobb rizikó, hogy olvasóként nem röhögjük-e ki.

B. K.: De mégsem tudunk csak az irodalomban megmaradni. Az olvasó az irodalmon kívülről olvas.

Z. P.: Persze, nem választja külön. Ha tematikus hazugságon kapja az írót, a stílus meg a forma lenyűgöző volta enyhíti azt ugyan, de ha az embert bármilyen vonatkozásban hazugságon találja, akkor hiába mondom, hogy az csak formai játék. Meg kell tanítani az olvasót, hogy irodalmi szöveget nem szó szerint olvasunk. Tehát tudnunk kell elvonatkoztatni, nézőpontokat áthelyezni, a szöveg adta olvasatok nyomába eredni. Ugyanakkor az írónak a maga által teremtett világon belül hitelesnek kell maradnia.

G. A.: Mint tipikus olvasó azt gondolom, a legtöbbet talán még mindig történetekből tanulunk. Azt is gondolom, A fényképész utókorában valahogy a helyére kerül a szenvedélyes szerelem mint életkori sajátosság, hiszen Ádám, a regény főhőse kinövi ezt a függőségét, szenvedélyét, és sok minden mást is be tud már engedni a világába.

Z. P.: Elnyeri a szerelmi szenvedély a maga helyét – ez most tényleg nagyon jó volt. Van egy másik történelmi szál is a regényben, amelyben vannak szerelmek, de – mondjuk így – emancipálja magát a kor: a főhősöknek nem csak a magány az osztályrésze.


[Gordon Agáta elemzéseit Závada Pál regényeiről a Závada Pál témára kattintva olvashatják el.]

2008. június 24., kedd

Györe Gabrella: Fekszem az ágyon

Medve: „Nyuszika, jössz velünk focizni?”
Nyúl: „Persze, szívesen, melyik csapatban játszom?”
Medve: „Te leszel a labda!”
Hova jut a labda, ha ismét Györe Gabriella vezeti, avagy lehet-e ágyban fekve focizni?


Fekszem az ágyon, vitából vitába érkeztem: ez itt, üdv, a dolce vita. Marotta, olasz tengerpart Splittel szemben, s egy magyar sláger jár a fejemben: fekszem az ágyon, s mégis éppolyan messze vágyom, hová csak a szél jut el. Csábít az álom... Vagy a focisták. Vagy a szurkolók. Szeretnék hinni benne, hogy boldogok a maguk kreálta hitben, hogy én is az lehessek a magaméban.
Kis lugas a tengerparti strandon, június 22. este, a deszkákra futtatott virágok mögött a helyiek és a nyaraló olaszok, induláskor láttam őket. A szállodasor mögött sétálva a konyhákba rakott kistévét is, pizza funghi és egy hosszú indítás, spagetti carbonara és az olasz edző arca, egy játékos tálcán kínálja a labdát a másiknak, a pincér tálcán kínálja a pizzát a vendégnek: a nyelv és a történések párhuzamai gyönyörködtetnek.
Felhallatszik az ujjongás – induláskor egy pillantás a szállodánk előtti kávézó nagyképernyőjére, 0-0, visszatérve szintén, s még mindig. Mostanra csak az ágy meg a hangok, előbb egy elmetszett felhorgadás – tán kapufa? − aztán felhorgad a szurkolócsapat hangja az ötödikig − gól lehet? −, lelkesnek tűnnek, olasz gól lehet. ICAfoci óta tudom, ki kivel játszik. Ha ők ott, én itt, nézzük. A fociba fektetett energia vonzó: világokat mozgathatna.



A RAI közvetíti a meccset, bekapcsolom a tévét, 0-0, nem értem, tán csak egy kihagyott helyzet volt? Biztosan. Egy-két szép mozdulat, egy magas ugrás, s a hosszabbítás üresjárata, aztán a tizenegyeseket feladó olaszok. Ennyi. Lecsendesednek a strandok, két nap szünet, a magyaroknak marad a későn, de nevető harmadik szereplehetőségének megszerzése: egy török-orosz döntő reménye.
Addig Elena Ferrante Nő a sötétben című könyvét olvasom egy pszichoanalitikus tengerparti nyaralásról, elsétálunk a főtérre a Marotta 1917-es hősnőit felsoroló arannyal vésett márványtábla névsoráig − ennek a helynek nem hősei, hanem hősnői voltak −, nézem a strandröplabdázókat a parton, beszélgetünk a nővel, aki évtizedekkel előbb hkilenc hónapig volt lakhelyem de néha távolibb bolygó mint távoli párom s Ferrante nyomán remélem az embert mozgató irracionálisnak ható döntések biztos illeszkedését egy szélesebb mátrixba: ott értelmet kap a foci is.
Hogy mi lenne, ha nők játszanák? Sokak szerint áldásos helyzet. Szerintem mindegy. Nem a nem a lényeg, hanem a cél és a szerep.
Fekszem az ágyon, és mégis éppolyan messze vágyom, hová csak a szél jut el. Vagy a labda.



nők - férfiak: 9 - 0

Hátha van, akiben a középdöntők előtt oldják a feszültséget a viccek: azoknak ajánljuk az itt következőket. (Tudjuk, ez egy különc válogatott. Mégis...)

Férfi: Mit szólnál egy gyors menethez?
Nő: Miben különbözne a szokásostól?

Férfi: Nem értem, miért hordasz melltartót. Nincs is mit beleraknod.
Nő: Te meg alsónadrágot viselsz, nem?

Férfi: Azért szeretsz, mert az apám egy vagyont hagyott rám?
Nő: Semmi esetre sem, drágám... Akkor is szeretnélek, ha más hagyta volna rád.

Férfi: Öt centivel hosszabbal király lehetnék...
Nő: Öt centivel rövidebbel pedig királynő.

Pap: Nem hiszem, hogy talál még egy olyan férfit, mint a megboldogult férje.
Özvegy: Hülye lennék keresni!

Férfi: Lapos a melled és borotválnod kell a lábadat. Nem néznek néha férfinak?
Nő: Nem... És téged?

Férfi: Miért van az, hogy ti nők mindig a külsőtökkel, nem pedig az értelmetekkel próbáltok hatni ránk?
Nő: Mert nagyobb az esélye annak, hogy egy férfi hülye, mint annak, hogy vak.

Férj: Menjünk szórakozni ma este.
Feleség: Remek. Ha korábban érsz haza, mint én, hagyd égve a villanyt a verandán.

Férj: Miért nem szólsz nekem soha, ha orgazmusod van?
Feleség: Szólnék, de akkor sosem vagy itt.

2008. június 23., hétfő

Lovas Nagy Anna: Holdbázis

"Az összekapcsolódott csoportenergia röpteti a labdát, ami világokon keresztül röpül, át a tudaton és az alatta alvó képeken, a széleken álló sötét és világos kapukig." Milyen a foci egy űrnyi távolságról szemlélve? Lovas Nagy Anna cikkeinket olvasva egy holdudvarnyi térből így látta a helyzetet.

Holdbázis

Holdudvarról nézem a játékot, ahol a forgó fényfolt kivet vagy beszív, mert erőjáték minden, a forgás centrifugális ereje, a tömegvonzás − és a testemre nőtt acélhéj velem együtt verődik a kiszámíthatatlan erők játékában.

Küldöm a jeleket a kétségbeesés rádióján, összehánytam a levegőt, babkonzerv szálldos a magasban, és te nem ápolsz anyám. Mert mind odalent vannak, nővéreim és húgaim, belakják a kísérletet, Artemisz kötényében dajkált reformot, amit a nyugtalan nők vívtak ki. Keresem a helyem, de a gyér légkör elrejti a leszállópályát, pedig én is beleszuszognám a növekedő felhőkbe hidrokínjaim. Nézem a helyet idefentről és odavágyom, ahová elmentek a nők, hogy kipróbálják maguk, megmutatni, lehet jobban, nevelni erdőt, ahol nem lesznek háborúk, mert havibajos vérükkel bekenték az ajtófélfát, felismerje övéit az anyaistennő.

De most mindenki a koponyasisakban függ, megtelnek az ovális arénák, elfoglalják virtuális helyük a kozmikus játékban az apa-planétán. Brainball az új játék neve, az archaikus Football-ból nőtte ki magát, és sem testi erő, sem fizikai fölény nem szükséges hozzá, játszhatják, húsosak, mozdulatlanok, légszomjas tüdőbetegek is: mert nem egyesével indulnak a küzdelembe. Az összekapcsolódott csoportenergia röpteti a labdát, ami világokon keresztül röpül, át a tudaton és az alatta alvó képeken, a széleken álló sötét és világos kapukig. A férfiak találták ki, mert hitték, a térben jobban játszanak; de a nők fantáziái festették elevenné.

Mint az anyag és antianyag, úgy semmisíti meg a gondolat a labdát, és a felszabadult energia hívja újra életre, cikkanni a hipertérben. A játékosok első halálig játszanak: a sötét vagy a világos kimúlásáig, ami magával ragad mindent.

A vesztes mindig a sötét kaput kapja legközelebb.

A vesztes a könnyével fizet, amiből lassan feltöltődnek a holdtengerek, és a nők meztelen karjukban hordják bele a halakat.

Alternatív angol-magyar, avagy átlagolvasók vagyunk?

Virginia Woolf és az átlagolvasók címmel hirdette meg versenyét a Julia Briggs Emlékdíjra a Nagy Britanniában működő Wirginia Woolf Alapítvány. A díjat Julia Briggs, a kitűnő Virginia Woolf-kutató emlékére hozták létre, a 2009-es pályázatra angol nyelvű, a témába vágó esszéket várnak, a beadási határidő 2009. január 10. Arra gondoltunk, biztatjuk olvasóinkat: játsszanak, írjanak és nyerjenek! - ez is lehet egy alternatívája a focinak.

Az esszé címe Virginia Woolf 1925-ös esszéjére, a The Common Reader-re utal vissza. A Nagy-Britanniai Virginia Woolf Társaság egy 1998 augusztusában alakult nonprofit szervezet, melynek célja, hogy növelje az írónő ismertségét, s támogassa a róla szóló felolvasásokat és beszélgetéseket, vitákat. A társaságot az önkéntesek közül választott felügyelőbizottság irányítja. A szerkesztőbizottság szerkeszti az évente három alkalommal (január, május és szeptember) megjelenő Virginia Woolf Bulletint, s néhány más kiadványt. Woolf-fal kapcsolatos eseményeket, beszélgetéseket is tartanak, melyeken csak a társaság tagjai vehetnek részt. A társaság várja az új tagokat is (a tagság tagdíjfizetési kötelezettséggel is jár).


Julia Briggs, a jeles Woolf-kutató augusztusban hunyt el. Az emlékére kiírt esszépályázatra szinte bárki jelentkezhet,az elkészült esszéket a honlapon található jelentkezési lappal együtt Ruth Webb címére (15 Southcote Road, London SE25 4RG) kell eljuttatnia 2009. január 10-ig. További információkért Sarah M. Hall-t kereshetik e-mailen: smhall123@yahoo.co.uk

Az esszé hossza 2000-2500 szó lehet, a nevező saját, addig még nem publikált művének kell lennie (a szemináriumi dolgozatokat vagy iskolai dolgozatokat elfogadják), melyet három példányban, A4-es formátumra, csak egyoldalasan nyomtatva várnak, a sortáv dupla vagy 1,5-es, a betűnagyság nem lehet kisebb times new roman 10-es betűnél. Minden jelentkezőnek ki kell töltenie a hivatalos jelentkezési lapot. Az e-mailes jelentkezéseket nem fogadják el.

A versenyt Lyndall Gordon és Maggie Humm Woolf-kutatók, valamint Ruth Webb, Woolf biográfusa és a Virginia Woolf Alapítvány alelnöke bírálják el; döntésük végleges. A társaság fenntartja magának a jogot, hogy, amennyiben a zsűri úgy ítéli hogy nincsen megfelelő szintű beérkezett pályamű, ne adja ki a fődíjat. A győztest március idusán értesítik: jutalma 250 font, melyet a Társaság éves közgyűlésén, április 4-én vagy akadályoztatása esetén postai úton vehet át, valamint a Virginia Woolf Társaság Bulletinjében megjelentetik az írását.

A nem Angliából pályázóknak a részletes információkért fel kell venniük a kapcsolatot Sarah M. Hall-lal.

A Virginia Woolf Társaságról és az esszépályázatról itt olvashatók további részletek.

2008. június 22., vasárnap

Tímár Magdi Cilin: Török-magyar védőszentek

"120. perc − gólt kapunk. Mintha gyomorszájon öklöztek volna, hirtelen kiszalad belőlem minden erő, minden remény, minden levegő. Bassza meg, hát ennyi volt. Nézem az ágynemű apróvirágos mintáit, a lábamnál alvó cicákat, a falon a képeket, csak a képernyőt nem bírom látni − aztán felkapom a fejem. Valami történt. Uramisten!" - harmadszor is Tímár Magdi Cilinnél ICA labdája.

Nem láttam az első félidőt, de rohantam haza, otthagyva a lelkes lánycsapatot, a megvitatást, hogyan, miként vonuljunk idén a magyar gárda híveitől kísérve és terrorizálva − élükön a focidrukkerek fekete símaszkos aktivistákkal, mellettük félőrült nagymamák kosárnyi tojással, pitbullok árpádsávos kendővel átkötve és gazdáik csinosnak vélt árpádsávos szoknyácskában.
Vettem két sört. Gyorsan, tv bekapcs. Még időben vagyok, gól még nuku, rohan, fut a két csapat, a horvátok a nyomulósabbak, mi törökök valahogy a sárgalapot gyűjtögetjük. Mindjárt jobb lesz. Mindjárt gólt rúgunk, és akkor...
Lehajtom a fejem, nem lesz ez így jó. Félek a símaszkos, molotovkoktélos faszoktól, félek az őrjöngő nagymamáktól, a fröcsögő, nyálukat köpködő primitív emberektől.
Jó estét nyár, jó estét foci, jó estét szerelem!
Eldöntetlen most ez a meccs. Nincs gól, csak akarás. Pisilnem kell. Gyorsan kiszaladok, szünet van, pisilek. Annyira szeretem ezt az életet! Annyira szeretem ezt a szubkultúrát, ezt az országot, a nyelvet, amit beszélek, a nőket, a barátaimat, a családomat, a munkámat, a cicáimat és még annyi de annyi mindent!
Hosszabbítás. Gyerünk fiúk, most mindent bele! És megy a török csapat, nagyon akarja megint, de valahogy semmi sem jön össze.
Nekem is lehet védőszentem. Ha felvonulok, vihetem magammal, hogy védjen, óvjon. Hogy ne találjon el a tojás, az égő koktél, a fröccsenő nyál.
Tördelik a védelmet a horvátok, futnak el szélsebesen a törökök a széleken, de hiába minden, hiába minden, pedig nem jó dolog az a tizenegyes-párbaj...
Kinyitom a második sört, a cicáim nyávintanak egyet, jelezve a vacsoraidőt. Mire az etetésből visszaérek, már lejárt az első fertályóra. Rossz érzésem van, szorul a gyomrom, nem lesz ennek jó vége, de hajtanak a fiúk, villannak a sárgalapok, ha tovább is jutunk, ki fog pályára lépni?
120. perc − gólt kapunk. Mintha gyomorszájon öklöztek volna, hirtelen kiszalad belőlem minden erő, minden remény, minden levegő. Bassza meg, hát ennyi volt. Nézem az ágynemű apróvirágos mintáit, a lábamnál alvó cicákat, a falon a képeket, csak a képernyőt nem bírom látni − aztán felkapom a fejem. Valami történt. Uramisten! Gólt rúgtunk! Gólt rúgtunk az utolsó utáni utáni percben! A levegő betódul a tüdőmbe és majdnem szétrepeszti, kiabálok, a cicák felugranak, csapdosom a virágmintás ágyneműt, sírok és kiabálok. Mindenkinek lehet védőszentje! Igen, igen, igen! Akarom, kell!

2008. június 21., szombat

Gubicskó Ágnes: EURO 2008 Futballerina

Aki végignézi, hogyan vezeti ICA labdáját Gubicskó Ágnes, arra is választ kap közben, milyen a Happel Stadion mellől egy osztrák-német meccs s miért lehetséges, hogy javarészt ugyan férfiak fociznak, mégis a nők a játékosok. S közben azt is megérti, hogy a fociban a határ miért nem férfiak és nők között húzódik.

Ma este elmetrózom a Happel Stadionhoz, elmegyek nézelődni, képeket csinálni, fel is írom fekete füzetembe, hogy osztrák-német, el ne felejtsem.

A tömegre vagyok kíváncsi, azt hiszem, e két náció tömegére.

Még dél van, a belváros felé sétálok. A dóm körüli utcák végre érezhetően lüktetni kezdenek, egy erőteljes skandálásra besodródom a dómhoz. Német nemzetiszínű férfitábor hullámzik középen, valami törzsi tánc lehet, megforgatják kicsit a teret. Megint elbizonytalanodom, mosolyogjak-e. Egy fiatal férfi kipillant a kattintgató közönségre, és a következő néhány tánclépésben elveszíti a ritmust. Erre táskám mélyéből előveszem fényképezőgépem, fókuszálok, s kattintok én is: képet csinálok belőletek!

Vannak itt nők is, az egyik madárijesztőt csinál magából, úgy árulja a nemzetiszínű sálakat. Huszonkét fok napsütés, ledermesztem őt is a fényképezőgépemmel, nézzék.



Az a különbség, hogy a nő belenéz a gépbe.

Útban hazafelé megveszem az an.schläge nevű osztrák feminista folyóiratot, júniusi száma tematikus blokkot szentel a futballnak. A vezércikk a szexista reklámokkal nyitja a témát, a bőrlabdás félmeztelen nőkkel és férfiakkal, amikre az egyik cég úgy reagált, hogy a vicces és erotikus szlogenek csökkentik a szex-elvonási tüneteket az EB alatt. A foci prostituálódott, mondják egyesek, mások szerint jobb nem keverni a fogalmakat. Egy balos szórólap pedig arra figyelmeztet, hogy mindezt persze az adófizetők sínylik.

Én magam úgy két hónapja pillantottam meg először egy pékség kirakatában egy foci-cipót, és lenyűgözött. A mai foci nem romantikus, felfedi a kapcsolatok gazdasági jellegét, a csapatban is kiütköző egot. Persze az önző játékos egy művész, gyermeki, dacos, egyszerre tud ellenszenves és magával ragadó lenni, a passzoló játékos pedig szintén, csakhát ő rájött, jobban jársz, ha passzolsz.

Rendeztek itt Bécsben tavasszal egy konferenciát „Férfi teremt. Nő játszik” címmel, ahol néhány előadás oda vezetett, hogy a futballban kevésbé a nő kirekesztése jelent problémát, hiszen mára már igen sok női csapat létezik (az első 1894-ben alakult), arab országokban dinamikusan fejlődnek, mint inkább a férfi homoszexuálisok abszolút kizárása. Ami ellent mondani látszik az egymást csókoló, egymásra boruló, síró futballisták képével. Így felvetődött, hogy homoerotikus helyett mondjunk inkább homoszociálisat.

Tanja Walther egykori Bundesliga játékosnő, leszbikus aktivista, szerint nehéz jellemezni a mai helyzetet. Justin Fashanu 1998-ban felakasztotta magát, mert coming out-ja után minden klubból kizárták. De miközben a futball ma is diszkriminatívan működik, addig David Beckham meleg magazinnal hagyja magát fotóztatni, sőt bevallja, hogy néha a felesége bugyiját hordja. Közben a bécsi „ROSA LILA VILLA” (leszbikus, meleg, transzgender központ) kapuja fölött az a szöveg olvasható, hogy „Inkább futballozni az utcán, mint futballt nézni a nemzetért!” . Mindenesetre még ebben az évben EuroGames-t, meleg eubajnokságot rendeznek Barcelonában.

Este kimetrózom a stadionhoz, mintha a tömeg vinné a metrót. Hát itt volnék, tényleg jó a hangulat, csinálok pár képet. Az egyik osztrák üvölteni kezd „Di-sznó né-metek!”, majd összeölelkezik az egyikkel. Közben elromlik a gépem, leülök egy kőlabdára, amiből csak a labda lényege hiányzik, a mozgás, elunom magam, a tömeg beillan. Olyan, mintha egy szeméttelepen ülnék, csak a szaga más, részeg testvérek szaga, fenn egy helikopter köröz. Leül elém egy kínai srác, lassan elszív egy cigarettát, majd váratlanul valamiért nevetőgörcsöt kap. Nem tudom, hogyan gondolta.

De volt az arcában valami nőies.

2008. június 20., péntek

Telkes Margit: Az a csodás bőrgolyó

"A foci iránti olthatatlan szerelmem akkor, ott, a Népstadionban kezdődött, annál a kapuralövésnél. Ahogy ott állt a kapuban, azon a két gyönyörű lábán, széttárva izmoktól duzzadó karját és nézett a két okos szemével. És kivédte." - Telkes Margit, az Irodalmi Centrifuga korábbi vendége látva ICAfoci passzait úgy gondolta, maga is beszáll a játékba. Erre biztatunk minden olvasót is: ha tetszik a játék, hozzászólásaival kommentálja a labdamenetet, értékelje a játékosokat.

A foci iránti olthatatlan szerelmem akkor, ott, a Népstadionban kezdődött, annál a kapuralövésnél. Ahogy ott állt a kapuban, azon a két gyönyörű lábán, széttárva, izmoktól duzzadó karját és nézett a két okos szemével. És kivédte.
Mert ez a lényeg, ez a csodálatos, a kivédés, a rossz elhárítása, ez a siker. Mert futni mindenki tud, akinek szíve, lába bírja, tud kapu felé lőni is, néha sajnos bele is, de kivédeni! azt kevesen, csak a kiválasztottak tudnak, akik jó psychológusok is egyben, akik szuggerálni is tudnak, megigézve a lövőt, félre-, fölérúgásra kényszerítve, vagy arra, hogy egyenesen a kapus okos kezébe irányítsák a labdát.
Én mindig a kapusnak drukkolok, hogy kivédje. Mindegy nekem, hogy melyik kapuban áll. És legfontosabbak, persze a tizenegyesek. Akkor folyik hátamon az ideges izzadás, fogom a pulzusom és megesküszöm, hogy nem nézem legközelebb a focit, nem akarok infarctust kapni. Csak most, még egyszer, utoljára. Akkor bűvölöm a kapust, tudom, hogy most kell igazán okosnak lenni szegénykémnek, most nagyon kell ismerni a lövőt, a személyiségét, hibáit, babonáit, aznapi egészségi állapotát, amikor csak ketten vannak a világon, minden más megszűnik, nincsenek háborúk, nincs éhezés, globalizáció, bolygó-felmelegedés, család, szerelem, semmi, csak ők ketten. Akkor kell ügyesen beállni a kapuba, szemmel verni a szemben állót és bűvölni azt a csodás bőrgolyót, hogy ne rezgesse meg a hálót és akkor én boldog vagyok és kiabálok is örömömben és visszaidézem azt a feledhetetlen pillanatot, amikor Ő ott állt a kapuban, azon a két gyönyörű lábán, széttárva izmoktól duzzadó karját és nézett avval a két okos szemével. És kivédte.

(Telkes Margittal 2008. június 5-én és június 12-én találkozhattak a Centrifugában.)

2008. június 19., csütörtök

Pálfi Balázs: Macifoci 1-2-3

"Vajon edzésen történt meg az eset, vagy már meccsen? És ha igen, vajh nem EB-n e? Ám ha jobban szemügyre vesszük, akkor már egyértelmű: itthon történt az eset... A mezére hátul rá van írva: „HONVÉD”." - ICA focitörténelmében Pálfi Balázs másodszor jut labdához, de rögtön át is adja a lehetőséget három medvének. Vajon miért?


Törekszem a lehető legegyértelműbb megfogalmazásra. Ez a bevezető magyarázat a következő három részhez. Lassan 2000 maci költözött be hozzánk, ebből hármat írok körbe egy kicsit. De miután minimalista, és/vagy inkább maximalista módon szeretnék pontos lenni, ezért szinte reménytelen a feladat teljesítése. Hogy érthető legyen a 2000 maci beköltözése/beszerzése, szinte mindent ki kellene adni magamról/magunkról. És akkor meztelenek maradnánk az én bio Misemmel. Ezért óvatos leszek, szelektálva írom az ismertetést. Ez volt tehát a bevezető bevezetője.
A macik története a következő (a történés szintjén): bolhapiac és falikerámia függő lettem túl életem delén (vagy éppen akkor), azaz megvettem minden általam megfizethető agyag, porcelán, vagy más anyagú lapos tárgyat, amit fel lehetett helyezni a falra. Néhány év múltán elfogyott a hely, és amikor már látszott, hogy több nem fér, az időközben életem párjává vált bio Misem társult velem a függésben, ő macikat vett. Aztán már én is. Megveszünk minden nem textil maci figurát, amit megengedhetünk magunknak, szeretjük, ha sérült is, sőt... Szóval nálunk mindenhol macik laknak − majd kétezren −, és még férnek. Az itt megjelenített 1-2-3 előéletéről semmi adatunk nincs, nem emlékszem, hogy kitől vásároltuk, hol és mikor. Csak vannak, mert szeretjük őket...

Maci 1.

Vetődik. Elkapta a labdát, nem született gól. Kíváncsi lennék, ki rúgta a labdát, ami érzékelhetően kisebb, mint a figura feje, és fociszerűen megrajzolták a labda bőrszerűségét, sőt egy ponttal jelezték a szelep helyét is. Vajon edzésen történt meg az eset, vagy már meccsen? És ha igen, vajh nem EB-n e? Ám ha jobban szemügyre vesszük, akkor már egyértelmű: itthon történt az eset... A mezére hátul rá van írva: „HONVÉD”. A figura nagyság kb. 7 cm. Amúgy ez is sérült darab, az ovális alap, a gyep elrepedt. Mi már ragasztottan jutottunk hozzá. Ha felfordítjuk a tárgyat, akkor a lapba bekarcolt szöveget találunk, aminek sajnos nincs megfejtése: Jékájnak 1961 (aláírás) G. A műtárgy szignója szintén a hátlapon található, a kézírás (karcolás) stílusa megegyezik a középen található „Jékának 1961 G” – jével: Izsépy. A maci nemére nem utal semmi, arckifejezése vidám, örül, hogy elkapta a labdát. 2011-ben lesz 50 éves. Én már tavaly elmúltam annyi, de azért próbálkozhat: hátha utolér. Nálunk nyugalomra talált, örökkön vetődik, míg tart az életünk.


Maci 2.

Rúgni készül. A bal lábát furcsán hátrahajtva mintegy ráfordul a labdára. Ez nem biztos, hogy foci, nem látszanak a bőrcsíkok, és enyhén ovális. Mindegy, labda. A Maci 1. meze egybeszabott, a farok szabadon lóg ki a HONVÉD felirat alatt, míg e tárgy öltözéke két részes. Az alsó világoskék színű, és ez esetben nincs az állatnak farka, valójában emberszerűvé formálták meg a fenekét. A sárga felső miatt is gyanús lehet Maci 2. neme, ugyanis nőies gallért szabott az alkotó a trikóra – no erre mondta az én bio Misem, hogy biztos buzi. Lehet, de talán transznő, vagy transzférfi – mármint medvében. A figura mintegy 15 cm, és ugyan a stílusjegyek alapján nem valószínű, de azért van esély, hogy ugyanabban a műhelyben készültek. Erre utal a talapzat hasonlósága, valamit a két figura tekintete. Nagyon gondosan formázták meg a tekintetüket. És ha hinni lehet a talpazatba vésett szövegnek, akkor az is azt erősíti, hogy az illető labdát rúgni akaró személy neme nő, ugyanis az van oda/abba/belevésve, hogy Erzsi.
Néha ilyen egyszerű. Ha majd egyszer megszólal, és szóba elegyedik velünk, akkor mindent megtudunk róla. Azt is, hogy kinek akarta éppen rúgni a labdát, netán EB-be gondolta magát? De mindegy is most, várni kell a feléledésére.

Maci 3.

A jobb hóna alatt szorongatja a labdát, fűzött bőrfocit. Komoly darab, a talpazattal együtt 20 cm. Ő a falon lakik, ugyanis azt találta ki a készítője, hogy valamiféle síkból domborodjon ki. A gyepes pályát jelképező alap törött volta tette számunkra birtokolhatóvá, így ki tudtuk fizetni az árát. Azt persze már nem tudom, hogy konkrétan mennyibe került, de a sérült áru mindig olcsóbb. Ez is Izsépy, mint Maci 1. Alkata szerint pocakos férfi lenne, de a mez felső része őt is gyanússá tesz nemileg. Férfi vagy nő. A világoskék, hosszú ujjú mez gallérja kissé feminin, mint ahogy az azt összefogó masni is. Így írva/nézve derült ki, hogy kettő egészen biztosan, de lehet, hogy három Izsépy Margit által készített focizó macink van. De vajon ki lehetett ő? Az internet keveset ír róla: „Iparművész keramikus, a negyvenes évektől foglalkozik a kerámiával. Munkáival részt vesz a 1947-es kerámia és az Ernst múzeumban rendezett 1952-es Iparművészeti kiállításon. Az 1950-es években a Kerámia Iparművész ktsz-be és otthoni műhelyében dolgozik. Legismertebb munkái, Afrikai törzsi néger szobrai, amit nagy szériában gyártottak.”

A három tárgy nem reprezentál senkit és semmit. Sem a nemeket, se a medvéket, se minket, de Izsépy Margitot sem. A foci eb-t (lásd Énfoci önnőkkel) pedig még annyira sem. Mindenesetre az már bizonyos: kiterjedt medverokonságunk 3 tagja közelebb került hozzánk. Remélem, nem teszik fel a kérdést: miért kell ennyi macinak nálunk lakni? De ha mégis, akkor az a válasz, hogy ezek a meleg ikonnak számító lények fontosak nekünk. De azt ne kérdezzék, kik vagyunk mi. De ha mégis, akkor az a válaszom: emberek, akik így lettek önmaguk. Vagy valami ilyesmi...

2008. június 18., szerda

Bódis Kriszta: Születésnap az EB-n

Egymásnak feszül és elernyed a testünk és beszélünk, beszélünk, kérdezget a fantáziáimról, hogyan maszturbálok, hogy csináltam-e már két fiúval, vagy lánnyal, vagy két lánnyal, és olyan izgatóan kérdez és suttog, hogy engedelmesen válaszolok, fölsorolom az összes megkívánt barátnőmet, (egyetlen focistát sem említek tapintatból) bevallom, hogy még nem voltam sem lánnyal, sem két pasival. Nekem egy pasi is sok. Vagy kevés. Csak éppen nem elég. – Bódis Krisztánál ICA labdája, aki egy hosszú rúgással adja tovább.

A szeretőm focista, és éppen most van az EB. Fantasztikusak ezek az égi összefüggések. Nézem a focit, nekem a foci mindig is a focisták voltak, az arcuk, a testük, a mozgásuk, a bárdolatlan szépségük, ahogy a fűre köpnek, ahogy fetrengve jajgatnak, ahogy őrjöngnek maguktól megrészegülten, és! szeretik egymást, ölelnek, ahogy csak férfi tud. Kislány koromban ehhez még apám kiáltásait is kihallottam a nekem kedves férfirokonok kánonjából.
A labdát én életemben nem figyeltem, legfeljebb férfi barátaim iránti udvariasságból, vagy azért, mert a képen volt, az izmos lábak kellékeként. Focistakukkoló vagyok és most itt az én focistám, meg az EB, úgyhogy az én meccsemről fogok írni, mert valahogy az EB körül bénítják az agyam a hormonok, a szex pedig kardinális kérdés, a szexhez való viszonyunkon keresztül az éntől az univerzumig az élet lényege vizsgálható.
A szeretőm mégis felhív. Még nem utazik, várja a telefonját, mond valamiket, miért nem indult. Szeretném nyilván hallani, hogy miattam, vagy a Triumph fehérneműm miatt. Marhasággal azonban nem húzom az időt, azonnal ugrom. Már kész is vagyok, ami szinte lehetetlen, most azonban könnyű, ugyanis egyfolytában csak a szeretőmre gondoltam, tudtam, mit veszek fel és mit nem. Bugyit például nem. A villamoson azon kapom magam, hogy megemelkedik a medencémben minden, és elállítja a lélegzetem a másodpercnyi élvezet. Rá gondolok, a tekintetére, ahogy a kávéházban kívánt és én is őt. Izgulok is, mint egy kamaszlány. Két napja nem hordok bugyit a szoknyáim alatt, olyan jólesik ez a szabadság. Most sincs rajtam, érzem, ahogy nedvesedek. Gőzöm nincs mi lesz, de legyen − gondolom. A téren találkozunk, tűz a nap. Javaslom, hogy villamosozzunk ki a város határába, a kiserdőbe.
Elszívunk egy cigit, váltunk néhány szót, már nem is tudom miről. Az EB-ről nem, arra emlékeznék. Kicsit zavarban vagyunk, nem érhetünk egymáshoz. Az erdei ösvényen megfogja a kezem. Beszéltetem, egyre felszabadultabb, valahogy szeretném megtudni, mik foglalkoztatják, mit fog csinálni miután elutazik. Bulizni, inni, és a meccseket nézni, mondja halálos nyugalommal. Én csak irigykedem. Jó hallgatni viszont, ahogy beszél. Van benne valami egyszerűen valóságos, ahogy a dolgokhoz áll. Nem spilázza túl, nem bonyolít, mondja, ahogy vannak. Nem filozofál, nem okoskodik. Megállít egy padnál, simogat, csókolózunk, benyúl a szoknyám alá, érzi, hogy nincs rajtam bugyi. Gyengéd és érzékeny az érintése. A focistákat kicsit hülyébbnek meg brutálisabbnak képzeltem, de erre csak akkor jövök rá, és ez katartikus. Nem túlzok. Beljebb von az erdő felé egy még kisebb, sehova sem vezető ösvényen. Valahogy nem tudunk elszakadni egymás szájától, leheletétől, egymás öleléséből és simogatásából. Egymásnak feszül és elernyed a testünk és beszélünk, beszélünk, kérdezget a fantáziáimról, hogyan maszturbálok, hogy csináltam-e már két fiúval, vagy lánnyal, vagy két lánnyal, és olyan izgatóan kérdez és suttog, hogy engedelmesen válaszolok, fölsorolom az összes megkívánt barátnőmet, (egyetlen focistát sem említek tapintatból) bevallom, hogy még nem voltam sem lánnyal, sem két pasival. Nekem egy pasi is sok. Vagy kevés. Csak éppen nem elég. Melyik lányt kívánod? − kérdezi és én elgondolkozom. Megmondom, hogy melyiket, ővele tudnék szerelmeskedni, de ő biztos nem akarja, pedig a szex a mindene, mindene volt, most kicsit másképp alakul az élete, és el vagyunk csúszva egymáshoz képest, és nem is tudom, hogy ő kívánna-e engem... magam is elcsodálkozom, hogy ilyeneket kimondok. Jó kimondani. És ha volna még egy pasi? Élveznéd? Nem tudom − vallom be, aztán egyre inkább azt gondolom, igen, élvezném, mert olyan emlékeket idéztet föl bennem, amikor szeretkezés közben erősen arra gondoltam, hogy miközben Ronaldo hátulról bennem van Zidane elölről csókol, vagy leszopom, végignyalom a faszát és úgy. A focistám nagyon bírja ezeket az én vágyfantáziáimat, úgyhogy mindenről részletesen és izgatottan suttogunk egymásnak, nekem lemegy a vérnyomásom, mivel az összes izgalom a puncimban van, és be akarok nyúlni a nadrágjába, de nem engedi, nekem szorítja álló faszát, de nem engedi, hogy benyúljak, és kicsit hátrébb lép, nézzük egymást és kapkodunk egymás felé, mintha levegő után, és akkor újra egymásnak esünk, fölhajtja a szoknyám, és simogatja a puncimat, milyen nedves, mondja, vagyis inkább zihálja, érzem, ahogy őt is elragadja a kéj, az izgat, mondja, ha látom a másikat élvezni. Igen, én is akarlak téged élvezni látni, megbaszhatlak?, kérdezi, itt?, kérdezem s hallom, hogy egy csapat kamasz kezd focizni mögöttünk a mezőn. Igen, mondom, de azonnal el is bizonytalanodom, talán ha a fába kapaszkodnék, mint a filmeken meg a fantáziáimban, és a focista kamaszok bámulnának, talán akkor... de most még szeretném, ha simogatna, mondom, és ő a csiklómat szorítja, ütögeti, masszírozza, két ujja közé csippenti és a többi ujjával belémjön, fö-le. Remeg a lábam, lehunyom a szemem, magam vagyok, egészen belül, egészen bátran és élvezem, és ő közben erősen szívja a mellemet, csavargatja a mellbimbómat, nem fáj?, lihegi. Nem fáj.



Akkor élvezz, élvezz el, és én elengedem magam, a fának dőlök, de szép vagy, mondja, gyönyörű vagy, lihegi, erre három, négy hullám mozdul fel bennem, összeránt, a kezébe harapok, befogja a szám, hogy ne sikítsak, kiabáljak, áll előttem, ide nézz, a nadrágján nedves folt, átölelem, a mellkasát simogatom, a kávészínű bőre olyan finom, hogy nem tudok betelni vele és a sötét bimbók érzékenyek, felnyög, amikor a számba veszem és harapdálom és szopom őket, a szemébe nézek, a lesütött pillák alól szikrázó feketeségbe. Fáradunk, de mégsem indulunk el, ez az utolsó futama a nyelvnek, a szájnak, az ölelésnek, ahogy gyengéden megtart a derekamnál fogva, ahogy magamhoz szorítom, indulnunk kell, mondogatjuk, induljunk. És hogy lesz tovább? Ha maradsz, két nap múlva hazajön a tesóm és lesz hova menni. Nem lehet, mondja. Sok dolgom van, egy hétig lent leszek, haverok, pia, nők, EB. Ettől elnémulok, nem akarok semmit érezni. Nem akarok függeni tőle. Félek, hogy belédszeretek. Azt ne! −, mondja, az nem lenne jó. Nem lenne jó, mondom én is, akkor majd sok pasim lesz, egy egész focicsapat, meg csajom, hogy az energiákat meg tudjam osztani. És már van valaki? Mondom neki, hogy ki tetszik. Ő csak megbaszna − mondja. Csak az a nagyon sajnos, hogy én a csajaira sokkal féltékenyebb vagyok, de azt hazudom, hogy á, dehogy, és még el is hiszem magamnak, a hit pedig remény, a remény meg feloldoz, megnyugtat, mit sem sejtővé tesz. Menni fog nem szerelmesnek lenni, nem imádni benne magam, nem számonkérni a rajongást, nem elkeseredni. Már el is suhan, minden ilyesmi belőlem, így lesz jó, ő lesz a szeretőm! Focista szeretőm van, szeretőm, ujjongok, tegnap volt a szülinapom, mondom neki, mert hát az ego szeret, mi más. Nekem meg ma van, mondja ő, és én nem tudom, mi lel, de a nyakába ugrom, hogy de jó, tudtam, tudtam, és tényleg. 11 évvel fiatalabb nálam, mint azonban kiderült az, ami jobb lett volna, ha nem, úgyhogy én meg sem mertem mondani a koromat. Remélem, még nem látszik rajtam, bár én tudom, hogy látszik, csak valahogy abban reménykedem, hogy ő nem látja. Hülyeség. Vékony vagyok, sugárzó, izmos − bár izmos lehetnék jobban is −, itt-ott ráncok az arcon és halvány visszerek a térdhajlatban, a mellem közepes és már nem olyan feszes, mint szülés előtt. A fenekemen, ha végighúzza a kezét, nyilván érzi a bőr egyenetlenségét, nem szabad minderre gondolnom, mert elbujdosnék előle, s nem odaadnám magam a vágynak, nem átadnám magam az élvezetnek vele, hanem csak szoronganék, de nekem éppen ebből van elegem.
Ülünk a villamoson, a lába a lábamhoz simul, elmesélem neki, hogy én és a barátnőm, akibe szerelmes tudnék lenni, ha már nem vagyok, majdnem maghaltunk, fene tudja, valahogy drámára vágyom, ez kemény, mondja, de nem szabad, érzem, a halálról, betegségről beszélnem, mert undorító, egyszerűen ocsmány egy ilyen fiatal focistának ez. Ülünk a villamoson, ő mosolyog rám, ez szédítő, megint beszéltetem, kérdezgetem, a hangom valami egész különös, simogató regiszterben szól, és a focista szeretőm erre elkísér a végállomásig. Leszállunk, távol állunk egymástól, búcsúzni kellene. Itt most nem ölelhetlek meg, ugye?, hát nem, mondom én. Elválunk mégis, elindulok, visszanézek, néz utánam. Írtam egy túlzottan is egyszerű dalocskát a színésznő barátnőm lemezére, a gyönyörű búgó hangjára, ahogy én énekelnék, ha tudnék, vele álmodtam, hogy szeretkezünk, de nem megy, és én diadalmasan kiáltom az arcába, hazudtál, felébredek és tudom, hogy rávetítem a saját kudarcaimat, nem tudom elviselni, hogy mások szabadok, uralják és dédelgetik a testüket, nem bírom elviselni, hogy a focista szeretőm megkívánta a színésznő barátnőmet, és ezek tudják magukról, hogy ők a nap, de én nem csinálhatok úgy, mintha ezt megvetném, hiszen pontosan tudom, hogy irigylem őket, és föl kell fedeznem a saját forró napom, hogy adni és kapni tudjam a gólokat, hogy ne azokra haragudjak, akiknek megy, s a színésznő barátnőmnek mesélem, álmodtam veled, szeretkeztünk, és jó volt? kérdezi, jó, hazudom, és ő is mesél, hogy álmában a barátaival hozzám jött a hegyre, értem-e, néz rám, jöttünk fel hozzád, szép volt, és vajon hazudsz-e, kérdezem magamban én, bennem a hold, a szomorú hold kérdezi, vagy az alvó nap. Mint a romlott tej, úgy alszik az én napom, s egyre romlik, ha így mérgezem. Az az igazság, hogy van egy szeretőm, egyenlőre egy, mert mégis csak van ébredés, el kell fogadnom, hogy ez ilyen, azért, hogy továbbra is ne kitaláljam, hanem tényleg történjenek a dolgok. Este a pasim meg a haverjai az EB-t nézték, a spanyolok játszottak, talán az oroszokkal, de engem a másik csapat nem érdekelt, mert én a déli típusra bukom.
Az alábbi dalba értelemszerűen (és értelmetlenül is) kéretik a focista szót behelyettesíteni.

A szeretők halhatatlanok

Alszol szeretőm, ébred bennem a tűz,
hozzád von a vágy
feldübörög a gyönyör bennem az égig
csak az ujjongás, az öröm ahogy
lesütött pilláid alól nézel
szám a szádhoz ér testünk egymásra feszül
kemény is lágy is áhítat olvad és lüktet
egymásba menekül a lélek a sóhajjal kiszökik
illatod ízed eltelít de betelni nem tudok soha
ne legyen vége áruljon el a vágy, mindig akarlak
suttogásod örvénye izgat és sodor
kívánlak nagyon ilyen egyszerű minden
a színed a hangod összes árnyalatát
a bőröd árnyékait, a szemed, a hajad fényét
a nyelvem az ajkam az ujjam fedez fel
s te engem szabadítasz ki belőlem
kiárad csókjaidtól a testem
legyőzlek és tiéd a diadal
ránk borulnak a lombok, áttör a fény,
látod, egyetlen pillanat az örökre,
eleven, éles, és szakadatlan, amikor
rezdülőben áll a mozdulatlan
széthúzott nádbugában a nyár
összeolvad az ég a földdel
a hold és nap egymásba ragyog
szétválaszthatatlan nappal az éjtől
a szeretők hallhatatlanok

2008. június 17., kedd

Gordon Agáta: Foci-drog

A kollektív tudat kollektív drogokkal szinkronizálódik. Domináns kollektív drogok például az alkohol, a pénz, az ideológiák, a szex, és még sokan. Ha a domináns drogok jól együttműködnek, akkor a kollektíva csodákra képes, piramist épít, önszerveződik, túlél és gyarapodik, megnyeri a meccset. Ha rosszul, akkor gyanakszik, menekül, önpusztít, népírt, agresszívan és kényszeresen élősködik.
A foci üdítően szexmentes drogtársulás, médiajelenléttel.

Foci-drog

Szabályozott együttműködés, csapatszellem, közös cél, küzdés: ennyi az értelmes élet receptje, már csak az kell hozzá, hogy mindezt tiszta erőből, szívvel-lélekkel és együtt-egymásért.

A foci például egész jó mintája a szabályozott együttműködésnek, amire nagyobb szükség van, mint gondolnánk. Irodalomban pláne.
Végre mondjuk csak ki, mit gondolunk egymásról, magunkról, a csalásainkról, az istenünkről, a tízparancsolatunkról, az apánkról és az anyánkról, a pénzről és a becsületről.

Ez jó koncepció, engedi a partjelző. De mire a koncepció megszületik, amíg nyugodtan passzolgatunk, a labda már rég máshol jár: azt gondoljuk, az ellenségnél.
Képzelgések, hárítások, előítéletek és hazugságok, drogok és függelmek, semmibe hulló próbálkozások, új helyzetek, régi megoldások.

De bármit gondolj, az ellenség csak belül lehet.
Az ellenség az a valami, ami nem engedi, hogy fuss és örülj.
Az ellenség hallgat belül, komplexusa van, kishite, az ellenség lógásra, lazsálásra biztat, vesztést programoz, a belső ellenség külső ellenséget gyanít, parázik és okoskodik − az öncenzor megmondta előre.

Nincs ellenség! − magyarázzák az edzők hosszú ideje − csak partnerek vannak. A gól, essen bármely kapuba, a miénk. A jutalomért, a gázsiért gólokat kell lőni, a pénzért dolgozni kell, a szeretetért szórakoztatni.
Jó, de akkor most melyik kapuba? − kérdezi valaki odabent.

Önzőzni buta dolog, csapatjáték-szerűtlen. Nehéz fogyasztói szemlélettel megérteni, hogy mi a francért nem adnak mindenkinek egy labdát. Meg egy kaput.
Nehéz fogyasztónak megmagyarázni a közösségit. Hogy elég egy gömb, a többi a személyiség, az elegancia, a koncepció, a telepátia és a közös célra szinkronizált kollektív tudat, adrenalinnal feldúsítva.

A kollektív tudat kollektív drogokkal szinkronizálódik. Domináns kollektív drogok például az alkohol, a pénz, az ideológiák, a szex, és még sokan. Ha a domináns drogok jól együttműködnek, akkor a kollektíva csodákra képes, piramist épít, önszerveződik, túlél és gyarapodik, megnyeri a meccset. Ha rosszul, akkor gyanakszik, menekül, önpusztít, népírt, agresszívan és kényszeresen élősködik.
A foci üdítően szexmentes drogtársulás, médiajelenléttel.
Kicsit olyasmi, úgy ott a hírek vége felé, a futballrovat, mint a bűnügyi. És tényleg, mindkettő férfitöbbségű szakterület.
Ha egy népirtást meg egy labdajátékot produkál egy civilizáció, akkor az egy átlagos férfiteljesítmény.
Maga a civilizáció, néhány száz generáció egy faj egy populációjából: nos, ez női teljesítmény.
A faj folyamatos szülése, születése, túlélése és utódgondozása szempontjából a foci nem tűnik annyira jelentős teljesítménynek, mint amilyen jól szervezett hálózatot mozgat és manipulál. Igaz, ezt elmondhatnánk még néhány jól felépített hálózatról.

Az erőterek megváltoztak. Nem az ellenféllel játszanak, hanem a közönségnek.
Fehérek a színesekkel, kelet a nyugattal, Európa Amerikával, nőies a férfiassal, üzletszerűség a nemzetivel, bulvár a sportszerűséggel működik együtt. Inspiráció és kényszer, szenvedély és rutin küzdenek a személyes megoldásokkal és az abszolút értékekkel. Ilyen a foci: nagyszerű projekciós felület, amiből akkor is tanulhatunk magunkról, ha csak messziről vetünk rá néha egy pillantást.

Azután lehet tovább gondolkodni a kapuról.

2008. június 16., hétfő

Tímár Magdi Cilin: Török vér

"Bár megállna az idő, bár szólhatnék ott a gyepen küzdőkre, hogy legyenek tekintettel rám, csak pár percet kérek, nem sokat, ennyi talán kérhető, mindjárt jövök, csak néhány pillanat, igen!. Átrohanok. Nézem a verset. Tiszta szenvedély. Bassza meg, miért kell kettészakadnom? Alfi üvölt. Újabb gól. Felpattanok, visszarohanok. A török vér!" - ICAfoci labdáját Tímár Magdi Cilin passzolja tovább.

Ülök a parkettán, egy vadidegen parkettán egy majdnem vadidegen pasi mellett. A földön tévé, megy a meccs. Ő a cseheknek, én a törököknek, ( talán azért, mert biztosan érzem, van bennem török vér, de szerbhorvát tutira és szaunázni is a Királyba járok, mert olyan szép tésztaszűrő belülről a kupolája). Szóval, nőm a másik szobában a gép mellett, verset ír, albérlőtársa itt a parkettán, amúgy fociedző....külön faj.
Ülünk., Alfi meredten nézi, közben jár keze-lába, néha kommentál, ellentétesen a hivatalos, tévéből áradó magyarázatnak, (de az a fickó amúgy is halál béna a focihoz, nem tudom mit dumál és minek, ha egyszer nem ért hozzá...) én Alfinak hiszek.
Vezetnek a csehek. Még nyolc perc a szünetig, mikor nőm belép. Most azonnal menjek át hozzá, és nézzem meg az új versét. Bénán körbetekintek. Most? Jaj ne már! Csak néhány perc a szünetig, és majd akkor... de nem, nincs kegyelem, nincs könyörület, fel kell állnom és át kell mennem, el kell olvasnom, gyorsan, szaladok, fénysebességgel veszem be az előszobai kanyart, be a gép elé, fut a vers, jó vers, most mondanom is kell valamit, indokolni, elemezni, jaj istenem,miközben minden pillanatban azon rettegek, hogy lemaradok... és valóban.
A szívem szakad, de érzem, nekünk törökvérűeknek, nincs lehetetlen. A szünetben kimegyek a hűtőhöz sörért. Kinyitom az ablakot, elszívok egy cigit, aztán vissza Alfi mellé. Éhes lettem. Kérsz virslit? Kér.
Nőmhöz is átrobogok. Kérsz virslit? Ő is kér. Gyorsan, hűtőből ki, gáztűzhely, fazék, víz, vissza a tévé elé, Alfi mellé. Támadnak a törökök. Hihetetlen az akarat, a hit, a nyomás. (Tuti, hogy van bennem török vér.)



Gólt rúgtunk. Alfi felhördül, a lábszárát vakargatja, a fejét csóválja, aztán bólogat. És én tudom, hogy még nincs vége! Tudom, hogy nem áll le a török csapat! Fussatok véreim, fussatok! Akarjátok!
Nőm újra az ajtóban. Elakadt az írásban, most azonnal menjek, de iziben.
Az élet ily kegyetlen, vagy csak nőm? Alfira nézek. Bár megállna az idő, bár szólhatnék ott a gyepen küzdőkre, hogy legyenek tekintettel rám, csak pár percet kérek, nem sokat, ennyi talán kérhető, mindjárt jövök, csak néhány pillanat, igen!. Átrohanok. Nézem a verset. Tiszta szenvedély. Bassza meg, miért kell kettészakadnom? Alfi üvölt. Újabb gól. Felpattanok, visszarohanok. A török vér!
Gyerünk fiúk, még van idő, még van néhány perc, akarjátok jobban, mint bármit a világon, és akkor sikerül, az én véreim vagytok, csináljátok!
Remeg kezem lábam, nőm biztosan sértetten dacol a szavakkal, de nekem most itt kell lennem, megértés is van a világban, s ha nincs, jaj nekem.. ezek tudnak harcolni, akarják, amit akarni kell, én is azt akarom, amit ők, így együtt jók vagyunk, és igen. A befejezés előtt kevéssel. Megcsináltuk. Nyertünk. A virsli szétfőtt. Sunnyogva átkuszatolok nőm szobájába. Átölelem. Verset írni holnap is lehet, - susogom bűnbánón. Igazad van - mondja, és megágyaz.

2008. június 15., vasárnap

Kiss Noémi: A legnagyobb tapsikolás

Legnagyobb hiszti a lengyel-német és a lengyel-osztrák meccsen tört ki. Értem. Ez olyan, mint a szovjet-magyar lehetett régen. Közép-Európa egy hamis konstrukció, mégis széttartó népének lelke szólal meg itt hangoskodva az Avarban.
Fociimádó vagyok, mert a fociban minden benne van, amit a szellem és a test játéka cselekkel ábrázolni tud. Színjáték, átcseszés, túllépés, előzés, rohamfutás, a KAPUFA keserűsége.
Családomban focisták, úszók és vízilabdások vannak, mégis a focisták az istenek.

(Válasz Györe Gabinak)

Imádom a focit, mert gyorsabb a labda, mint a gondolat!

Nagyon hideg volt, ezért nem mentem el pénteken az Avar kertbe, pedig ott nézem szívesen a meccseket. A Gellért-hegy füstös, szmogos aljában. Napszítta műanyaghuzalos székek, csővázas asztal, vizezett sör és bor, hangos autódudák, csocsózó gimnazisták, óriásira nőtt, tártkarú gesztenyefák. (Az egyik tavaly meghalt.)
Bármilyen világverseny van, ott ülök a diákokkal, holland, lengyel, német, horvát, cseh, szerb, román műfordítókkal szurkolok. Most a hollandok drukkolok, persze titokban, nehogy zúgolódás legyen, ugyanis a diákok fantasztikus érzelmi kavalkáddal követik le a meccseket. Ez leginkább a Közép-Európa-diskurzus követésében jelentkezik: sírnak, ha gólt kapnak, és nyüszítenek, ha rúgnak, ököllel csapkodják az asztalt egy elvesztett meccs után, van, aki hangosan sír. Legnagyobb hiszti a lengyel-német és a lengyel-osztrák meccsen tört ki. Értem. Ez olyan, mint a szovjet-magyar lehetett régen. Közép-Európa egy hamis konstrukció, mégis széttartó népének lelke szólal meg itt hangoskodva az Avarban.

Fociimádó vagyok, mert a fociban minden benne van, amit a szellem és a test játéka cselekkel ábrázolni tud. Színjáték, átcseszés, túllépés, előzés, rohamfutás, a KAPUFA keserűsége.
Családomban focisták, úszók és vízilabdások vannak, mégis a focisták az istenek.
Fociimádó, férfifaló feminista vagyok! Focizó pasiimádó is bizonyos fokig... Szöges ellentéte minden balga, soviniszta nézetnek, ami a nőket kizárja a fociból. (Délen, az olasz nők többen vannak már évek óta a szurkolók között, mint férfitársaik.)

A szurkolás a sport része, 14 évig sportoltam versenyszerűen, de sosem imádtam annyira a sportot, mint amikor végre szurkolóvá váltam. Bámuló, aktívan kiabáló szurkolóvá.
A nagymamám, aki szintén fociimádó volt, két percig tapsolt a legszebb góloknál! Óvodás voltam, ha meghallottam a tapsos sikítását, sírtam, azt hittem, valami baj van a tévében.

Szóval péntek: reggel vérvételen voltam, ezért egész nap kábán mászkáltam, kissé nehezemre esett arra gondolni, hogy este a szélfútta avaros kocsmában nézem a holland-francia meccset.
Hazamentem, kitöltöttem 3 pohár fröccsöt, az ágyam mellé tettem, az olvasatlan, unalmas könyvek mellé, és bekapcsoltam a tévét. És csodát láttam, a hollandok rövidpasszaiban alig volt hiba, végig támadtak, Henry pedig alig-alig futott Van der Saar kapujához, na jó, egyet tényleg szépen bepöccintett. 4 gyönyörű holland gól, és egy szép francia.

Nem szeretem foci közben nézni a pasikat, a sportban nincs szex. Na jó, de szeretem. A sport esztétika, a szép testek színes kavalkádja. Sneijder a kedvencem (sajnos a Real Madridban játszik, és én a Barcelonának szurkolok), Van Percie kissé agresszív róka, de a képernyőre szögezi a tekintetem, imádom a lábait! Kuyt vörösbárány, a kopasz Robben... 4 gólt lőttek. A kissé zsúfolt terület, a hangyaországbeli holland alföld játékosai nagyot villantottak. Hát, eléggé úgy néz ki, megint gyarmatosítják egész Európát. Feltöltik játékkal. Rájuk tippelek, szerintem megnyerik az ebét. Vagyis nem rájuk tippelek, hanem nekik szurkolok.

Végül, hogy ki az ebé legszebb pasija? Álljon itt a képe!



Karel Brückner, a cseh csapat edzője...