2008. július 10., csütörtök

Becsey Zsuzsa: Munka nélkül július 4-én

"De ki az, aki jobban fél? Melyikben több az önuralom? Képes-e bántalmazni olyan ember, aki nem fél? (...)
Csupán a nő eltorzult arca hagy bennem kétséget. Hiszen ő is fél (...) Pedig nincs miért szégyenkeznie. Bárhonnan is nézem, emberfeletti erővel áldott." – Becsey Zsuzsa a nők és a férfiak, a segítségnyújtás és az önérdekérvényesítés mentén nyíló hasadékokba pillant.

2008 július 4. délelőtt fél 10, a József utcán haladok kifelé, a körút irányába. A munkanélküli irodába tartok.
Fiatal pár jön szembe. Pontosabban egy család. A nő ölében kisgyerek, másik kezében a babakocsi, oldalán a másik gyerek, alacsony, vékony. Közvetlenül a háta mögött hatalmas férfi, szemmel láthatóan az apa, feltűnően ordít a nő fejébe, valami olyasmit, inkább főzéssel foglalkoznál. A csendet megtörő, irritáló szavaitól kísérve két üres kezét a nő felé lóbálja, s fenyegetőn gesztikulál. Nézem a szituációt. A nő előtt a kocsi, két oldalán a két gyerek, háta mögött az ordítozó férfi. Feltehetően férj.
Nézem a gyermekeit tartó fiatal nőt. Az arcokat. A nő és gyerekei arcát.
A nő, vagy lány − elnézést, de olyan törékeny, vékony ez a nő, karjában a gyerekkel; 38-40 kiló. És olyan fiatal! 20-22 éves lehet, alacsony, szőke, sápadt. Különben szép, most eltorzult arcán néma fájdalom. Amelyik már túlvan azon, hogy szólni tudjon. Tehetetlen, kiszolgáltatott. Szinte lányanya. Ha szól, csak rosszabb − gondolom. Védenie kell a gyermekeit. Reakciója, ahogy öntudatlan arcába nézek, csak annyi, hogy egy fokkal elmélyülnek rajta a fájdalom ráncai.
Pontosan ismerem ezt az arcot. Szinte kiszámíthatóan azt is, ami mögötte van.
A férfi, vagy inkább fiú − ő se sokkal idősebb − homlokegyenest a nő ellentéte. Magas, erős, izmos, kifogástalan fizikai adottságokkal rendelkezik. Legalább 1,80-1,85 centi magas, kilóra saccolva is 80, barna. Tele vitalitással. Ha csak egymaga jönne velem szemben, egészen egészségesnek tűnne. A kisfiú arca, kb. 1 éves, alig látszik. Anyja tartja az ölében, befelé néz, szinte anyja mellére hajlik. Mint aki nem akar látni semmit. A kétévesforma kislány arca anyjáéhoz hasonlóan eltorzult. Olyan arc, amelyiknek a gazdája még akarna, de már nem bír, sírni. Láthatóan fél a háta mögött üvöltő férfitól, aki minden valószínűség szerint az apja. Ő is néma. És még azt mondják, a kislányok apásak. Ennek a kislánynak itt és most nem adatott megfogni apja kezét.
Rövid ez a pillanat, amíg elhaladnak, de még így is érzékelhető: kevésen múlik, hogy a férfi a nőnek még szabadon maradt testfelületét tettlegesen is bántalmazza.
A család hallgat. A férfi (férj? apa?) ordít, követel, rágalmaz.
De ki az, aki jobban fél? Melyikben több az önuralom? Képes-e bántalmazni olyan ember, aki nem fél? Ember, aki kiszolgáltatott helyzetben nőt bántalmaz, csak gyenge lehet. Szellemi, jellembeli gyengeség.
Csupán a nő eltorzult arca hagy bennem kétséget. Hiszen ő is fél, hiába, hogy lélekben erős, helyzete hátrányos, esélytelen. Ha segítséget kér, azt hiszem, gondolkodás nélkül segítek. De az a típus, aki nem kér segítséget. Arcán csupán a szégyen és a fájlalom. Pedig nincs miért szégyenkeznie. Bárhonnan is nézem, emberfeletti erővel áldott.



Már az Andrássy úton. Szinte célpontom előtt, egy kép az egyik kapualjból. Süt a nap. A lépcsőszerű szegélyen két mosolygós, fiatal lány. Kihívóan vidámak. Csevegve üldögélnek. Így, ebből a magasságból is pontosan érzékelhető: az egyik nyúlánk, feltűnően fehér arcú, fenékhosszig érő, egyenes, szőke haj, a másik alacsonyabb, erősen sötét a bőre, egészen sötét arc és a haj göndör, vállig ér. Egy fehér és egy néger lány.
Arcukról sugárzó boldogság.

*****
A szerzőről:
Becsey Zsuzsa 1969. március 24-én született Sepsiszentgyörgyön. Képzőművész, animációs rendező.
1990-től 1995-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskola képgrafika-intermédia-pedagógia szakán, 1997-ben a Magyar Iparművészeti Főiskola animáció-vizuális kommunikáció szakán tanult. Mesterei Peternák Miklós, Kocsis Imre, Sugár János, Beke László, Bleier Edit, Varga Csaba és Sánta Péter voltak.
1993-ban a zágrábi Kortárs Múzeum díját, 1995-ben Barcsay- és Magyar Narancs-díjat, 1996-ban a Magyar Írói Alkotószövetség írói ösztöndíját kapta. 1993-tól tagja a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületének.

Műveinek fontos témája a vizuális folytonosság. Fő terve egy Nyuszi tanmese-sorozat elkészítése könyvben és animációban. A sorozat első része Mese a Nyusziról, azaz átlátszófülesről és a jámbor farkasoroszlánról címen 1997-ben készült el.



További információk az ArtPortal Lexikonban olvashatóak.

Nincsenek megjegyzések: