2008. augusztus 22., péntek

Averziós terápia – Éjszakai átszálló 08

ICA egyre gyakrabban talál rokonokra. Most egy névrokont fogott, pontosabban egy többnapos kiállítás- és koncertsorozatot, ami éppen fel akar szállni ICA-ra. S ha már ennyire nekikészült, nem rontjuk el az örömét, főként, mert témájában remekül illeszkedik ICA mindennapjaiba: szeretetettel ajánljuk a Dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet Averziós terápia című rendezvényét augusztus 27-től 31-ig. A 2008-as Éjszakai átszálló olyan szenvedélybetegség kezelésére vállalkozik, amely elől – talán egy-két szerencsést leszámítva – emberi mivolta miatt senki sem menekülhet: ez a vágy a párkapcsolatok kialakítására.



Az idén a már megszokott Éjszakai átszálló kiállítás-sorozatot Averziós terápia címen rendezik meg a Kortárs Művészeti Intézetben Dunaújvárosban, a kurátor Fehérvári Tamás. (A rendezvényhez készült videomegtekinthető a honlapjukon, a két főszereplő, Olga és Igor arcmása ékesíti e cikket is.)

Az averziós terápia a klinikai pszichológia egy, többnyire a szenvedélybetegségek kezelésére használt módszere. A terápia célja, hogy a páciensben egy túl vonzó ingerrel szemben szorongásos reakciót váltson ki. Így a klasszikus kondicionáláson alapuló kezelésekkel ellentétes módszerről beszélhetünk, hiszen utóbbiak lényege, hogy a diszfunkcionális reakciókat megváltoztassák (ilyen pl. a szisztematikus deszenzitizáció, melynek segítségével a fóbiás beteg egy olyan tárgyat – mondjuk egy közlekedési eszközt –, amely rettegést vált ki belőle, megtanul félelem nélkül használni).



A 2008-as Éjszakai átszálló egy olyan szenvedélybetegség kezelésére vállalkozik, amely elől – talán egy-két szerencsést leszámítva – emberi mivolta miatt senki sem menekülhet: ez nem más, mint a vágy a párkapcsolatok kialakítására. Az ötnapos rendezvény során egy 5 lépésből álló, a képzőművészet sajátos eszközeit alkalmazó terápia segít e vágy leküzdésében, racionalizálásában:

1.: A probléma beismerése (augusztus 27. szerda)
2.: Az ellenkező nem demisztifikációja (augusztus 28. csütörtök)
3.: Nemi identitásunk újrafelfedezése (augusztus 29. péntek)
4.: Szexuális életstílus-szimuláció (augusztus 30. szombat)
5.: Kiépítkezés (augusztus 31. vasárnap)

Az első négy foglalkozást művészpárok (házastárs, élettárs, egyéb) vezetik le – egy alkalommal harmadik személy bevonásával –, segítve a módszer, illetve a módszer alkalmazásának elsajátítását, míg az utolsó, a gyógyult állapotban rejlő lehetőségek felmutatását célzó stáció inkább csoportterápia jellegű. Az egyes lépések megtételében, valamint az egymást követők összehangolásában egy állandó gondozó, Baróthy Anna lesz a program lebonyolítóinak és résztvevőinek segítségére.

A PROGRAM:
1. lépés: a probléma beismerése
2008. augusztus 27. (szerda)
12:00 | Művészetterápia 1. - Terapeuta: Kaszás Gábor. Páciens: Pinke Csaba. Vagyfordítva.
20:00 | Páhi-Fekete Noémi és Páhi Péter kiállítása
Páhi Péter az Éjszakai átszállók állandó idegenvezetője. Kiállítóművészként csak egyszer, 2006-ban nem kapott meghívást – ekkor viszont Szirtes János kérte fel, hogy kuktaként segítsen a dj-vj-főző mandalában. Felesége átszáll(ít)ó tevékenysége sem előzmények nélküli – bár a neve most szerepel először a meghívón. Páhi Péter és Perness Norbert a 2004-es Alku nincs című projektjük alkalmával kompromisszumot kötött, és hoztak még magukkal egy-egy embert. Így került a performerek közé Samu Bence valamint (az akkor még a lánynevén alkotó) Fekete Noémi.
Páhi-Fekete Noémi olykor kicsit a neobarokk, máskor pedig a(z öt-hat éve újra felfedezett) szürrealizmus stílusjegyeit mutató képeivel párhuzamba állítható munkákat a hazai fotóművészetben leginkább csak az alkalmazott műfajok között találunk: néhány divatfotós szemléletmódja rokonítható velük. A lehetséges sűrítési pontokra koncentráló, azokat felismerni és megragadni képes gondolkodás a narratív fotográfiák készítésének sarokköve – és ez az, amiben Fekete Noémi fiatal kora ellenére máris nagyfokú érettséget mutat. Művein az értő szem számára észrevehető, hogy az általa használt apparátus korlátozza elképzeléseinek tökéletes megvalósításában, ám a szituációteremtés ötletessége, a kompozíciók átgondoltsága ellensúlyozni képesek a megfelelő technikai eszközök (például a professzionális világítás) hiányát.
21:00 | Joe
Talán még szűkebb hazájában, Dunaújvárosban sem túl ismert, ám kvalitásáról sokat elárul az a tény, hogy az Éjszakai átszálló nyitónapjára kapott meghívást. Jut eszünkbe: van egy lemezkéje!
22:00 | Jahrocky vs. Sabazz
Csákvári Csaba, azaz Sabazz neve mindenki számára ismerős lehet, hiszen az elmúlt években breakbeat bulik szervezőjeként és DJ-ként is sokszor lehetett vele találkozni Dunaújvárosban és azon kívül is.

2. lépés: Az ellenkező nem demisztifikációja
2008. augusztus 28. (csütörtök)
12:00 | Művészetterápia 2. - Terapeuta: Pinke Csaba. Páciens: Kaszás Gábor. Vagyfordítva.
20:00 | Fischer Judit és Mécs Miklós kiállítása
„Hosszan tűnődtem azon, hogy a napi témák közül melyik kidolgozására-bemutatására kérjelek fel Benneteket, és arra jutottam, hogy ’Az ellenkező nem demisztifikációja’ az, amit Rátok bíznék. Veszélyes problémakör, nehéz úgy feldolgozni, hogy politikailag korrektek maradjunk – éppen ezért vagytok Ti az ideális páros. Kedvesség és humor” – írta idén június 18-án az átszálló kurátora Fischer Juditnak és Mécs Miklósnak. Mécs az Éjszakai átszálló közönségének sem ismeretlen, hiszen – többedmagával – gasztronómiai bemutatót tartott tavaly szeptemberben. A 2008-as átszálló szervezője egy évvel korábban, a budapesti Körút Fesztiválon dolgozott együtt a fiatal művésszel és kedvesével.
21:00 | Buttercup
Stoner elemeket tartalmazó rockos, dallamos metált játszó banda, amely egy virág nevét viseli, nem véletlenül: a zenekar csupa lánytagból áll.
22:00 | Esclin Syndo
A 2003-ban, Pécsett alakult zenekar az első olyan magyar csapat, akik az ABC tehetségkutatón a nemzetközi dobogóra jutottak. A Berger Dalma–Sándor Dániel szerzőpáros 2006-ban alakította újjá az Esclin Syndót – Ratkóczi Huba gitáros, Kolozsi Péter basszer és Somló Dániel dobos társaságában.
23:30 | Ken: Barbie Set
Ő ugyan nem Bak Zsuzsa Trelleborgija, de mégis egy igazi Ken, s biztosan sokszor összetörték. A népszerű lemezlovas a Műcsarnokból egy éjszakára visszatér! Ken - akkor még Petrányi Zsolt néven - az első, 2003-as Éjszakai átszállón már kanyarított egy görbe estét. Rajongói most újra találkozhatnak vele.


3. lépés: Nemi identitásunk újrafelfedezése
2008. augusztus 29. (péntek)
12:00 | Művészetterápia 3. - Terapeuta: Kaszás Csaba Páciens: Pinke Gábor... De itt valami zavar támadt... sőt.
20:00 |
Góg Emese, Molnár Tünde, Lovas Dávid és Perness Norbert egyéjszakás kalandja
Vagy két kalandja egy éjszaka alatt.
Vagy két csalódás egyetlen éjszaka alatt. Vagy-vagy.
21:00 | Realistic Crew
A Glastonbury és a Sziget Fesztivál után Dunaújvárosban is átszáll a Realistic Crew.
22:30 | Solarcube
Az öttagú csapat lassanként szokott össze, s vált baráti társasággá Tomi aka DrummerBoy első dallamdúdolásától a közös zenélésig és koncertekig nem is volt hosszú az út. Az eredmény meghallgatható.



4. lépés: Szexuális életstílus-szimuláció
2008. augusztus 30. (szombat)
12:00 | Művészetterápia 4. - Terapeuta: Kaszás Pinke. Páciens: Gábor Csaba. Így sem jó?
20:00 | Guth Tímea és Reiner Gyula kiállítása
Guth Tímea és Reiner Gyula terápiás módszerének fontos eleme a megfelelő táplálkozás, így amikor a követendő szexuális életstílusokat felmutatják, az ehhez leginkább illő étrenddel is megismertetik az átszálló pácienseket. Tehát evés-ivás és szexuális életstílus-szimuláció várható az utolsó előtti napon. Valamint egy vendégművész.
21:00 | Kanada Káosz
Kanada Káosz az egyik legeredetibb lemezlovas a széles underground-földön, szégyentelen diszkót, lüktető funkot éppúgy kever, mint szélsebes szvingeket vagy a hetvenes évek nagyjait. A lényeg: tánc legyen és mulatság. Az A38-on és a Tilosban is hallható DJ Dunaújvárosban.
23:00 | The Qualitons
A Jesus Christ Superstar feldolgozásukra némelyek jobban ropták, mint a Bethlen téri samesz...” Írja PB a vanidőnk blogon. Racionálisabban: A hatvanas és hetvenes évek funk-, soul- és beatzenéjének, illetve a magyar lemezkiadás elfeledett darabjainak állít emléket instrumentális klubzenéjével a nemrégiben alakult Qualitons tánczenekar. A tagsága alapján retromán-szupergruppként is aposztrofálható csapat külön hangsúlyt fektet a hazai tánczene méltatlanul elfelejtett korszakának felidézésére: hangzásukra legalább akkora hatással voltak Zalatnay Sarolta, a Hungária, az Atlantisz, a Skorpió és a Bergendy mint akár Quincy Jones vagy Herbie Hancock. A zenekar tagjai: Szőke Barna / gitár, Hock Ernő / basszusgitár, Benkő Dávid / billentyűsök, G. Szabó Hunor / dob



5. lépés: Kiépítkezés
Időpont: 2008. augusztus 31. (vasárnap)
12:00 | Művészetterápia 5.
No, meg is van! A végén azért minden mindenkinek ki fog tisztulni. Az averziós kezelésen belüli művészettárpiának két főszereplője, Kaszás Gábor és Pinke Csaba festékszórókkal, ecsetekkel, stencilekkel a kezükben az Éjszakai átszálló mind az 5 napján kivonulnak a Kortárs Művészeti Intézet előtti füves területre - egy-egy félnapos művészeti kezelésre (bár azt talán maguk sem tudják, hogy kezelőorvosként vagy páciensként). A napi tematikának megfelelő anyag-adagok aztán összeadódnak, így alkalmassá válnak arra, hogy (ha nem is Feszty-, de fesztiválkörképként) megoszthassák az averziós terápia tapasztalatait mindenkivel.
20:00 | Assziszten Szisszen (Baróthy Anna, Füredi Tamás, Horváth Tibor)
A stáb bemutatja a kiépítkezés minden lehetséges (vagy legalábbis a stáb szerint lehetséges) módozatát.
18:00 | Dr. Dzseki és Mr. Háj Show
Aki ismeri a minden hájjal megkent Dr. Dzsekit, alighanem állandó társáról is tudja, ki ő. A dunaújvárosi köz- és showélet jeles szereplői az averziós terápia utolsó fázisában talán nem csak a vendégek és a közönség kiépítkezését, hanem a sajátjukat is sikerre viszik.
21:00 | Mantravels
Az Éjszakai átszállók utolsó napján az utazóközönség már mindig roppant fáradt - nem beszélve azokról a helyhezkötöttekről, akik az állomás felett vagy környékén élnek. Ebben az évben épp ezért - a terápiás kezelés jegyében - a záró program a Mantravels kellemesen bágyasztó-regeneráló koncertje lesz.

Nincsenek megjegyzések: