2008. szeptember 19., péntek

Tarka Magyar térkép a Hősök terén

Az Összefogás az erőszak ellen mozgalom Tarka Magyar demonstrációjára október 4-én fél négytől kerül sor a Gödörtől a Hősök teréig, a Hősök Terén nyilatkozattétellel és koncerttel. A mozgalom felhívását tesszük közzé. A Tarka Magyar demonstrációról az összefogás mozgalom szeptember 21-én, vasárnap 15 órakor sajtótájékoztatót tart az Erzséber téren a Gödör Klubban. A rendezvény arca Bódis Kriszta, a Irodalmi Centrifuga egyik alapítója lesz. Szeretettel várják az érdeklődőket, jelenlegi és leendő tagokat a sajtótájékoztatóra is.


A Tarka magyar felhívása:


Kedves Honfitársunk!


Több tucat civil szervezet összefogásával a 18 éves demokráciánk legnagyobb pártfüggetlen tömegdemonstrációja szerveződik TARKA MAGYAR címmel, az erőszak és a kirekesztés ellen.
Várunk október 4-én, szombaton délután 15.30-kor az Erzsébet téren, a Gödör Klubnál.

Az Erőszakmentesség Világnapja alkalmából demonstrációt tartunk az egyre jobban elhatalmasodó erőszak és diszkrimináció megállításáért. A gyülekezés után a Hősök terére vonulunk, ahol az alábbi nyilatkozat alapján hitet teszünk a demokratikus értékek mellett, valamint amellett, hogy békés, az emberi jogokat tisztelő országban szeretnénk élni. (A rendezvényen nem lesznek beszédek, és mindenkit csak magánemberként vagy politikától független civil szervezet tagjaként várunk!)



Nyilatkozat
Én, ........ ....... hitet teszek a Magyar Köztársaság Alkotmánya 70/A paragrafusa(1) bekezdése mellett, amely alaptörvényként rögzíti a következőket: „A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” Ezúton is kinyilvánítom, hogy elítélem az erőszak és a kirekesztés minden formáját. Ígérem, hogy mások véleményének és Magyarország törvényeinek tiszteletben tartásával minden tőlem telhető eszközzel fellépek az erőszakos, megfélemlítő és kirekesztő cselekedetek további térhódítása ellen.

A TARKA MAGYAR-hoz eddig csatlakozott civil szervezetek: Állás(pont) Lakossági Kör, Amnesty International, Angyalkommandó, Artemisszió Alapítvány, ATLASZ LMBT Sportegyesület, ATTACK, Magyarország, Cigány Kisebbségi Önkormányzatok Baranya megyei Szövetsége, Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület, Civil Parlament Szövetség, Családok a Családokért Polgári Egyesület, Dél-Alföldi Meleg Baráti Kör, Demokratikus Hálózat, Dr. Hun Nándor Egészségileg Hátrányos Helyzetű Nyugdíjasok Egyesülete, Ember Háza Alapítvány, Friss Gondolat Ifjúsági Egyesület, Godot Kht., Gödör Egyesület, Háttér Társaság a Melegekért, Humanista Mozgalom, Ifjú Humanisták, Irodalmi Centrifuga Alapítvány, Kékpont Alapítvány, Kendermag Egyesület, Kultúrák Központja, Labrisz Egyesület, Lambda Budapest Meleg Baráti Társaság, Magyar Antifasiszta Liga, Magyar Helsinki Bizottság, Magyar Szegénységellenes Hálózat, Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, Magyarok a Nácik Ellen, Marom Egyesület, Mások internetes melegmagazin, Mély Mosoly Alapítvány, Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete, Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI), Pécs város Cigány Önkormányzata, Polgár Alapítvány az Esélyekért, Psyche Lelkisegély Alapítvány, Részvételi Demokrácia Hálózat, Roma Polgárjogi Alapítvány, Romédia Alapítvány, Phralipe Független Cigány Szervezet, Szeretem Magyarországot Klub, Szimpozion Egyesület, Szivárvány Misszió Alapítvány, Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), Tilos Rádió, Törökfürdő Alapítvány, Védegylet, Zöld Tett Társulás

A Hősök terén a demonstráció részeként fotózást szervezünk a magasból, ezért kérjük, hogy mindenki hozzon magával valamilyen színes ruhadarabot, vagy egyéb színes rongyot, amelyet majd a feje fölé tud emelni!

Kezdeményezésünkről a következő e-mailen lehet információkat kérni, és itt lehet csatlakozni is: tarkamagyar@gmail.com.

További információ a Tarka Magyar felvonulásról és az Összefogás Mozgalomról a Tarka Magyar blogon olvasható.

Nincsenek megjegyzések: