2008. október 31., péntek

Solti Gyöngyi: Érzéstelenül

"Ebédre hazajött a párom. Kedvesem, élettársam. Szerelmem? Nem a férjem, nem is akar az lenni. Egyre kevésbé akar, azt hiszem. Unja, hogy túl érzékeny vagyok, ezt mondta. Egész délelőtt ezen gondolkodtam, hogy nem akarok érzékeny lenni. Érzéketlen fatuskó. Zsibbadt agyú zombi. Ilyesmi. Először nem is vettem észre, hogy sikerült." - Bódis kriszta íróiskolájának egyik hallgatója küldte nekünk az alábbi novellát, melyet olvasóink figyelmébe ajánlunk.
>

Solti Gyöngyi: Érzéstelenül


Gyerekkorom fogorvosa szerette a konyakot. Ha nem ivott, remegett a keze, ha ivott, romlottak a reflexei. Fájdalmat okozni nem akart, a biztonság kedvéért csak érzéstelenítővel dolgozott. Korán megtudtam hát, milyen, ha nem érzem az ajkaimat. Vagy a nyelvemet. Vagy egyiket sem. A kezelés után féktelen jókedv ömlött rám, túl vagyok ezen is, már csak ez a fura bizsergés emlékeztet, hol is voltam. Pontosan tudtam a fázisokat, először semmit sem érzek, aztán jön a hangyás szakasz, olyan, mintha sokkal nagyobb lenne az érzéstelenített rész. Ilyenkor a legviccesebb a csücsörítés a tükör előtt, féloldalas, az egyik oldalon mintha nem lenne kedve csücsörödni. Aztán jön a legrosszabb, a fémes-hideges, ez már a vége. Amíg ide nem érünk, nem szabad enni. De nem a tömött fog miatt, mint ahogy azt régebben gondoltam, hanem az érzéketlen szájat kellett óvni a sérüléstől. A saját fogainktól. Persze evés nélkül is meg lehet harapni, főleg, ha próbálgatjuk, mennyire zsibbad még. Egész korrekt lyukat lehet kicsípni a nyálkahártyából, ami aztán napokig sajgó sebbé válik.
- Az a te bajod, hogy túl érzékeny vagy! - mondta, és az ajtó mellől újabb vakolatdarab esett le, ahogy kiment. A szavakat ízlelgettem, mint ahogy a jó bort szokás, és néha kissé homályosan láttam a zöldséget a vágódeszkán.
Aztán jött Kinga. Leült a konyhaasztal mellé, nézte, ahogy mosogatok. Nagyon szeret beszélni.
- Tudod mit vettem tegnap? Új illatosítót. Váltogatja az illatokat. Mikor megszoknád, és már nem érzed, akkor átvált a másikra. Te, a szerelem is ilyen ám! Egy idő után megszokja az ember. Minden olyan, mint régen, de már nem érzed. Na, akkor kellene váltani! Csak egy kicsit, utána meg vissza. Mondjuk mindenkinek lenne két férje, vagy felesége, és félévente váltás. Képzeld el, kijelölnének egy napot tavasszal, egyet meg ősszel, és mindenki költözne. Lenne hozzá utcabál, meg tűzijáték. Na?
A répát még beleborítottam a levesbe, és azután néztem rá:
- Te teljesen hülye vagy.
Nem volt kedvem a vicceihez, láthatta is rajtam, hamar elment.
Ebédre hazajött a párom. Kedvesem, élettársam. Szerelmem? Nem a férjem, nem is akar az lenni. Egyre kevésbé akar, azt hiszem. Unja, hogy túl érzékeny vagyok, ezt mondta. Egész délelőtt ezen gondolkodtam, hogy nem akarok érzékeny lenni. Érzéketlen fatuskó. Zsibbadt agyú zombi. Ilyesmi. Először nem is vettem észre, hogy sikerült.
Az ebédet feltálaltam, még egy bágyadt mosolyra is futotta, utána mosogatás.
- Megyünk a vidámparkba - közölte vidáman a férfi, aki évek óta velem lakik, ellentmondást nem tűrően, nem mintha valaki is ellent akart volna mondani.
- Jó - indultam el öltözni.
Minden évben rájött ez a vidámpark dolog, még gyerekkorából maradt meg, hozzátartozik az élet biztonságot adó szertartásaihoz, néha el kell menni vidámparkba. Én meg utáltam, mondtam is persze mindig, hogy rettegek a hullámvasúton, de mosolyogva kioktatott, hogy nem kell félni, sőt, nem is félek, csak bebeszélem magamnak, feltehetően kimondottan az ő bosszantására. A végén mindig felültem, meggyőzött, hogy jó móka lesz - jó móka volt, ha a túlélést annak vesszük. Tavaly megnyitották az új, modern, szuper hullámvasutat, hurok is van benne, átfordul a kocsi, benne a vidáman sikítozó marhákkal. Na, ezt már nem! Az életemért küzdöttem, meggyőzhetetlen voltam, a végén egyedül ült fel, a sértődöttség mögött megcsillanó férfiúi büszkeséggel, ő nem fél!
És most újra a vidámparkba indulunk.
- Idén ki kell próbálnod! - jelentette ki.
- Jó - hallottam a hangom, és meg sem lepődtem, hogy komolyan gondolom.
Már felfelé húzott a csörlő, mikor elkezdtem figyelni, hogy félek-e. Vártam, hogy erősebben, gyorsabban ver a szívem, kapkodom a levegőt, de semmi. Teljesen nyugodt voltam. A kocsi legurult, majd fel, és körbe, kanyar, fel és le, aztán vége. Semmi. Ez érdekes. Hányszor akartam pedig, hogy ne féljek, ne izguljak, ne legyek szomorú, de nem sikerült. Most meg mintha szalma lenne a mellkasomban.
Először csak figyeltem magam, aztán kísérletezni kezdtem.
A koldusokra mindig is haragudtam. Ugyanis a szánalmamra hajtottak, és általában sikerült nekik. Különösen az utcánkban az a féllábú. Ő nem kért, csak a jelenlétével zsarolt. Ha elmentem mellette, odaköszönt, jó napot, boldogságot kívánt, tudta előre, nálam biztosra mehet. Most is ott ült, fél lábát előrenyújtva, alig lehetett elférni tőle.
- Áldjon meg az Isten, galambom! - vigyorgott rám.
- Most nincs - intettem rá sem nézve, és véletlenül belerúgtam a kinyújtott lábába.
Sikerült! Semmi rossz érzés. Mondjuk jó sem, ez azért biztató.
Nagymamámat leállítottam a telefonos panaszáradata elején, közöltem, nincs kedvem most ezt hallgatni, a szomszéd macskáját hazazavartam, ma nincs pótebéd, és hogy biztosra menjek, megnéztem a kedvenc bőgős filmem végét. Tényleg semmi. Most menni fog.
Ő addigra már a tv előtt bóbiskolt, sörét csak félig itta ki, nem baj, ennyivel még vezethet azért. Felébresztettem.
- Menj el! - először nem értette.
- Vége, azt akarom, hogy elmenj. Ez az én lakásom. Nem szeretlek már! Csomagolj!
Meglepően gyorsan felállt. Elővette az utazótáskát, pár holmit beleszórt. Nem szólt.
- Nem mondasz semmit? - álltam elé.
- Mit szeretnél? Hát jó, tudod, már régen menni akartam, csak féltem, hogy összetörsz. Így most jó.
- Van valakid?- azt hiszem, ezt nem kellett volna.
- Igen. Szeretem. Most jó?
Semmilyen.
- Holnap visszajövök a többiért. - mondta, és az ajtót egészen finoman csukta be.

Kivittem a félig üres sörösüveget, kiszellőztettem, visszaraktam a terítőt a kisasztalra.
Most itt ülök a kanapén, és várok. Várom, hogy elkezdjen fájni.

----------
A szerzőről:

"Dunaújváros mellett élek családommal, egy férj, két gyerek, három kutya, egy mókus. Gimnáziumban tanítok matematikát és fizikát, de voltam már hat évig cégvezető, telefonboltos is. Mindigis szívesen találtam ki történeteket, gyermekkoromban azt mondták, kicsit hazudós ez a gyerek, később azt, hogy néha kiszínezi a valóságot, egy ideje még tovább színezem, leírom, és novellának hívom.
A JAK íróiskolájában végeztem el két szemináriumot is Bódis Krisztánál.
Írásaim eddig egy helyi művészeti folyóiratban (Tér) jelentek meg." -írja magáról Solti Gyöngyi.

2008. október 30., csütörtök

Trillázó női hangok - Ladik Katalin és Czapáry Veronika a Centrálban

"A trillázó női hangok széles skálájával [...] madarakat, baromfit és különböző háziállatokat hívogatott. [F]urcsa, érthetetlen költői nyelven beszél, tükör előtt olvas, és saját fekete haján hegedül. [...] rejtett erotikával teli leveleket írt, melyekben arról sopánkodott, hogy a természet csúnyán kibabrált vele, mert szárnyak nélkül hagyta. [...] Azt is terjesztették róla, hogy körül van véve amulettekkel, talizmánokkal, és hogy a füvek, fák és felhők lelkében hisz [...]." – írja Ladik Katalin (mintha magáról?) első regényében.
A hangköltő- performer- üvegművész és a regényíró- egopszichoperformer- üvegművész találkozása a Centrál asztalon: November 6-án este héttől a vendégek: Ladik Katalin és Czapáry Veronika, közös performansszal is. A centrifugát pörgetik: Bódis Kriszta és Gordon Agáta.


A Centrifuga egyik vendége, Ladik Katalin 1942-ben született Újvidéken. Verseit kiadták Jugoszláviában, Franciaországban, Olaszországban és az USA-ban is. Élhetek az arcodon? címmel a 78. Ünnepi Könyvhétre jelent meg első regénye, melyben három nő: a Szerkesztőnő, a Művésznő és az Üvegezőnő azonos nevet viselnek, s fokozatosan keresztezik egymást életútjaik is. Felfedezik egymást, és ez megváltoztatja életüket: egymás életét kezdik élni.

"A trillázó női hangok széles skálájával rendelkezett, amelyekkel madarakat, baromfit és különböző háziállatokat hívogatott. A hetvenes években az újságok arról írtak, miként járta be ezüstbiciklijével a vajdasági síkság északi városait, és hogy furcsa, érthetetlen költői nyelven beszél, tükör előtt olvas, és saját fekete haján hegedül. Előfordult, hogy előzetes bejelentés nélkül, váratlanul elutazott az Adria egyik szigetére, ahol egy kis kőháza volt, és onnan epedő, érzelemdús, rejtett erotikával teli leveleket írt, melyekben arról sopánkodott, hogy a természet csúnyán kibabrált vele, mert szárnyak nélkül hagyta. Azt is terjesztették róla, hogy körül van véve amulettekkel, talizmánokkal, és hogy a füvek, fák és felhők lelkében hisz, hogy kuruzslással, varázslással foglalkozik, megidézi a szellemeket és a démonokat, meg hogy a madarak röptéből jósol, az állatok belsőségeiből, a nedves homokból, a meztelen csigák nyálkáiból."

Kik ezek a nők és ki írja meg őket? Azonosság vagy különbözőség kérdéseire is választ kaphat, aki eljön az Irodalmi Centrifuga november 6-ai estjére, ahol este hétkor, Ladik Katalin mellett, egy másik üvegezőnő, kedves szerzőnk: Czapáry Veronika lesz a vendégünk.

Naplóbejegyzés Galántai Györgytől 1973. július 29.-ről: "Délelőtt a jugoszláv anyagot raktuk fel. Csernik, Baráth, én, páran segítettek. Délben 1-kor a padláson levetítettük Csernik, Ladik filmjét, O betűk helyzetei. Hang: Ladik. Utána lent Ladik csinált élményt nekünk. [Program volt: Csernik Attila és Ladik Katalin filmje (Ladik Katalin hangkíséretével); Ladik Katalin hangköltészeti előadása] Magnóhanggal és természetes hanggal. Isteni volt. Viszonylag kevés érthető szövegre épül rá az érthetetlen hanganyag. Előbbi kiállítók közül jelen voltak: Orvos, Haász, Pécsiek, Ficzek, Szíjártó." (Galántai György naplóbejegyzése)

Néhány („haiku-szerű”) vers a költőtől (forrás:terebess.hu):

VÖRÖS HAJA FELCSAP A MÉLYBŐL
Ágyékánál a seb duzzadni kezd.
Megeszi a kígyót.

HÉT ORSZÁG
Volt abban az időben egy másik ország. És így ment ez napról napra.



JÉGMADÁR
Jííík! Jííík! Húúú!
Kvrc. Kvrc.
Hess!

VŐLEGÉNY
A kanyarban kutyává változik,
farok csap ki belőle.


Szkárosi Endre A szó teste című kiritkájában így ír Ladik Katalin hangköltészetéről és a hangköltészetről néhány korábbi est kapcsán:

„A magyar irodalomkritika - és a magyar irodalomtörténet-írás uralkodó része - által az olvasói tudatban régóta ébren tartott tévképzet, hogy a költészet alapvetően az írott nyelvben létezik. Hamis beállítódás ez egyrészt azért is, mert a költészet tudvalevőleg az írásbeliség és a nyomtatás előtt (a népköltészetben utána is) évezredekig kiválóan elélt a hangban; másrészt azért is, mert Saussure óta köztudott, hogy az ember által hétköznapilag használt nyelv sem más, mint egy hangzásfolyam, amelyet az írott nyelvi rendszer, a betűk és írásjelek együttese csak lejegyez, mint a kotta a maga hangjegyeivel és jelzéseivel a zenész számára a zenét jegyzi le.
[…] Mint a nyelvi kommunikáció két válfaja, egyre élesebben különválasztandó tehát a hétköznapi nyelvi közlés és a költői közlés, amelynek már nyelven túli szellemi dimenziója van.
Ehhez jön még hozzá az a tény, hogy a hanggal, a nyelvi közlés testi realizációjával az ember - többnyire anélkül, hogy gondolna rá - már a köznapi érintkezésben is testet ad a nyelvnek. A nyelvet tudatosan alkalmazó művész azonban kiváltképpen gondol erre, különösen egy olyan költő, mint Ladik Katalin, aki költészetében a nyelv valamennyi kiterjedését alkalmazza: írott szövegköltészetét a magyar kritika itt-ott már méltó helyén kezeli; az ezeken alapuló vagy ezektől független fónikus, vagyis hangköltészeti munkáit már csak a nemzetközi művészeti élet ismeri első vonalában; gesztusköltészetét, performanszait pedig csak az a - ma már rendkívül szűk - réteg, amelyik ilyen eseményekre még eljár.
Ladik Katalin a nagyon kevés magyar költők egyike, aki eklatáns módon szemlélteti, hogy a költői közlés nyelve az írott kódrendszeren túl, a hangban, a látványban, a mozdulatban, a konkrét akusztikai és vizuális artikulációban valósul meg a maga teljességében. A nagy színpadi tapasztalattal rendelkező művész pontosan tudja, hogy nyomtatásos közlésre szánt versének élő előadása is több, mint előadóművészet: kreatív interpretáció, amely új, magában való műként jelenik meg, és így is értelmezhető.
És akkor még nem beszéltünk az emberi test beszédének, vagyis a hangnak, a vokalitásnak, illetve a mozgásnak, az élő vizualitásnak a régiójáról, amely rendkívül gazdag módon kitágítja a költői nyelv közléslehetőségeit: erről könnyen meggyőződhetünk, ha elképzeljük, vagy magunk is kipróbáljuk - merőben csak a példának okáért -, az emberi hangképzésnek milyen tág lehetőségei vannak, amelyek a beszédhangok kiejtésének körén túl vannak, s amelyek mégis a nyelvhez tartoznak (ld. pl. a még nem beszélő gyermek hangképzésének és így kifejezésmódjának gazdagságát).” (Szkárosi Endre) - A teljes cikk ide kattintva olvasható - érdemes.

Czapáry Veronika ICA blogjának állandó szerzője, írásait a címkefelhőben, blogunk bal hasábjában a nevére, vagy ide kattintva listázhatják ki és olvashatják el.

Részlet Anyám után című prózájából:

"Az arctalanság bennem mindig rémeket kap és a magányosság tetemei is előkerülnek az őrület előtti időkből, a fájdalom hosszú varázsszövetei mosolyokat horgolnak a kislányok arcára. A bőr még a tavaszok előtt világosbarnán verődik vissza, a tavaszok előtt történt minden, bár nem így akartam.
Nem volt hangom, se testem, a tavaszok előtt történt minden, mintha egy vizes hattyúval élnék, kiáltott bennem a rémület.
A hús, húsom rózsaszín puhasága.
Csak a testét láttam, a rózsaszín bőrt, ragyogását a kék és fehérség előtti horgolásnak, a hangod mindig olyan lágyan csengett, csilingelt akkoriban benne az élet. És a fények is, úgy ragyogtak. Anyám után mentem, kiléptem az utcára, ki más után mentem volna akkoriban. Mosolyogni szoktak, ők az angyalok is, hiszen azért látják őket a kislányok. Mosolygását az arctalan pillanatok előtti csendben fedeztem fel, mielőtt a part kettészakadt volna és lett volna bentlakásos a test márvány ragyogása, az elfeledett hajnalokon mindig világít bennem a rémület, kivilágít belőlem mindent.
Sikításom idehallatszik. Arctalan fagyok, mégis, mégis úgy fáj, annyira fáj minden.
Beszélnek, ilyenkor mozog a kezem, arra gondoltam egyszer, milyen lenne ha te horgolnád meg a ruhám, amit akkor felveszek és ez a rózsaszín itt nem égetné ki a bőrünk." (A teljes írás itt érhető el.)



Ladik Katalin A négydimenziós ablak című verseskötete (Mikes Kelemen Kör kiadása) ide kattintva tölthető le.
A verseskötettel egyidőben számos vers hangköltemény formában is megjelent Ladik Katalin előadásában, ezeket az OSZK Magyar Elektronikus Könyvtárának állományából lehet letölteni, ide kattintva.

2008. október 29., szerda

Gordon Agáta: Jelenségek a gettóból 7.

"Kérem a T. Bíróságot foglaljon állást a lakhatás ügyében, továbbá kérem, hogy a pert tekintse halasztó hatályúnak a lakás elhagyását illetően. /.../ Üldögél, fél szemmel kicsit hunyorogva, púposan, reménytelen de szívós várakozással. És akkor megérkezik Sárika. Minden káromkodása, dühe, indulata patyolat tiszta, makulátlan őszinte, cigánylány macska. Zene a mozgása, szeretet a hangja, erősen duruzsol, mint egy kályha. Sámsonkának ő a minden." - cicák és emberek újabb kalandjai a terekben.


Gordon Agáta: Jelenségek a gettóból 7. - Válságstáb a Turul társasházban


Angyal Szása estére meghívta a barátait, angyalozni. A meghívás Johanna miatt történt, aki hirtelen az utcára penderült, nagykorú fiával együtt a bátyja önkormányzati lakásának a cselédszobájából. Mely húsz éve az otthona, de most felgyűlt a tartozás. Johanna egyúttal halmozottan hátrányos helyzetű gyerekét egyedül nevelő állami gondozott tudatú mostohalány, Orsós Johanna anonim alkoholista.
Angyal Szása jó barátja. Maga is angyal, most azonban beszorongott. Albit keres. Negyvenért, amiben majd jól ellaknak a gyerekkel.
Rossz nézni ezt a szorongást. De hát eddig mindig volt lakásom, mondja Johanna még most is hitetlenkedve, hogy ezzel az ismeretlen problémával kell szembe kerülnie.
Johanna lakására gondol Szása, nyolc négyzetméter galériával. Egy asztal, ágy a galéria alatt, és fenn is. A szoba egyben szekrény, benne kistévé, ruhák, üveggyűjtemény, anya-fiú, duálunió. Kicsi otthon. Isten metaforája.
Nézd csak, mondta Angyal Szása, magam is éppen albit keresek. És Johanna kezébe adta a ma kapott rövid levelet. Felszólítás lakásból való kiköltözésre.
Angyal Szása rosszhiszemű jogcím nélküli lakáshasználó, a Turul Tsasház szolgálati lakásában, a Duna két partja közül a jobbikon.

Tisztelt bíróság,
mellékelem a T. Bíróságnak a Turul Tsasház mint alperes levelét, melyben jogcím nélküli rosszhiszemű lakáshasználónak tekintenek és a szolgálati lakás átadására szólítanak fel október 27. napjától kezdve.
Mivel nem áll módomban a szolgálati lakást elhagyni és nincs hová költöznöm, ezért vállalom a további meghurcoltatást a tsasház részéről.
Kérem a T. Bíróságot foglaljon állást a lakhatás ügyében, továbbá kérem, hogy a pert tekintse halasztó hatályúnak a lakás elhagyását illetően.

Sámsonka tiszta kapcsolatfüggő, magamra ismerek - meséli Szása Tükörnek.
Üldögél, fél szemmel kicsit hunyorogva, púposan, reménytelen de szívós várakozással. És akkor megérkezik Sárika. Minden káromkodása, dühe, indulata patyolat tiszta, makulátlan őszinte, cigánylány macska. Zene a mozgása, szeretet a hangja, erősen duruzsol, mint egy kályha. Sámsonkának ő a minden.
Egy este elvesztek hárman, Sári, Sámson és Keke Mária. Na ő egy ideje alig jár haza, beoson enni, gyűlölködve morran a többiekre, hamar távozik. Ezért nincs meg. De Sámson és Sári vacsorára se futottak haza a kertből, Angyal Szása találgat. Talán nem takarítok eleget, lépett be a tiszta lelkiismeret, a kényszergondolatos takarítómániások kínzója. Szása egyik se volt, az alom tényleg indokolttá tenné az átmeneti cicotthon lakóinak háborgását. Mosolyogva nézte Gyöngyike performanszát, aki kigurított egy összeállott diónyi almot, és elegánsan pofozgatta az előszobában. Aztán kipucolta a macskavécéket, felmosott, és még a szanitert is ledomesztoszozta. Jobb ritkán mint soha, nézett már fáradtan a porszívóra és elégedetten a Tükrébe.
Tükre nehezen bírja ezt, cicalábak sáros nyomában élni, most is épp elköltözött inkább. A mosdón a kádban, a szekrényben a mosott ruhán, az ablakpárkányon az ágytakarón, és a párnákon, és a polcokon. Cicalábnyomok, az alomtól és a ki-be mászkálástól és a macskakonzervtől és a nyalogatástól szennyezett cicalábak, amíg ragadozó ketreccé változik az egész kis emberi élőhely, lakás. Tükör ezt nem bírja, Angyal Szása kivár, és azt veszi észre, hogy magára maradt a problémával. Akkor aztán sitty-sutty: kitakarít.

Viszont a helyzet valóban nehezedett, hat cica komplikált dinamikában: valódi érzelmek hullámaitól sűrű tér vette körül Szását és tette tervezhetetlenné a jövőt.
Sámsonka és Sárika. Szerelem és kapcsolatfüggés. Állandó ölelésben, szeretetáramlásban. A. Szása rosszul tűri, féltékenység ez és irígység, vagy mi. De világos, hogy ők együtt vannak, és ebbe a kötésbe nem jut be a cicaotthon többi lakója. Sámsonka folyamatosan csügg Sárikán, a nyakán, átölelve és hangos iszonyú hangos dorombolással csámcsog rajta, vámpír. Máskor Sárika pucolgatja és csinosítgatja lelkesen, bátorítóan a kis Sámsont. A. Szása ebből végképp kiszorult, Sárika szivéből, Sárika szíve fölött a mellkasán pedig halvány zsemleszínűre változott a szőre, ahol Sámsonkát táplálja a szeretéssel. Sámson megjelölte, foltot ejtett rajta, és a cigány macskák erkölcse szerint ezzel elköteleződtek egymásnak, jelentsen ez bármit a kényszerek és szenvedélyek családi köréből. Sárika a bizalom és a szívbéli jóindulat, erre ma a naiv szó használatos, ám a boldog élet titka valóban ez. Az összes szeretetét annak adja, aki vele van, aki kéri, aki mellé a test sodorja. És akkor. Mindig csak jót ad, és hát sámsonka kér a legtöbbet. Mérhetetlenül sokat kap.

Tükör és Szása nem tudják így kérni és kapni, adni és fogadni egymást, kicsit kívül maradnak a történetükön, amit különféle rendszerekbe próbálnak illeszteni. Papás-mamás kisbabával, szenvedélyes szerelmi romána, agymosás-átképzés titkos tanok szerint, terápiás páros, szellemi társak? A lehetőségek tobzódnak, nehéz leragadni egyiknél.
Nehéz illeszteni a kapcsolaton túli élet tényeihez és szereplőihez.
És akkor még a lakás is koszos, Tükörben győz az életösztön, hazahúz csinos, tiszta és osztatlan otthonába. (Isten metaforája.)

Angyal Szása nem rest megosztani, és ritkán marad egyedül. Most Johanna jön albit keresni a neten, utána meg két generációval fiatalabb ikre, türelmetlenül és dühösen.
A változások újraszülnek, a szemek kiperegnek és újra útrakelnek, új életekre.
És őrlődik, úgy lesz liszt.

----------
A Jelenségek a gettóból korábbi részei:
Jelenségek a gettóból 1. - Háznagy Elza kalandjai Nyóckerben
Jelenségek a gettóból 2.
Jelenségek a gettóból 3. - Kultúrsokk
Jelenségek a gettóból 4. - Cicagettó 1.
Jelenségek a gettóból 5. - Cicagettó 2.
Jelenségek a gettóból 6. - Pénz-temető

2008. október 28., kedd

Szécsi Magda: (sms) szerelemkollázs - 2. rész

Mondd! Nálad minden kötődés merevedéshez vezet?
***
Úgy látszik, ez a demokrácia mellékhatása: jogod van lelki betegnek lenni!
***
Furcsa dolog a szerelem! Számítani lehet rá, de hinni benne alig, bizonyosra menni pedig képtelenség!
- Az (sms) szerelemkollázs második része Szécsi Magda Szerelemküszöb-kötetéből.


Szécsi Magda Szerelemküszöb című kötetének újabb részét közöljük. A Szerelmküszöb írásai nyomtatásban nem jelentek meg. ICA-n olvasható részei: Szerelemküszöb - 1. rész; Szerelemküszöb - 2. rész; Darinka; Húsevővirág; Emlékek temetője; (sms) szerelemkollázs - 1. rész; Hiány; Meztelen idegekkel; Éhség; Halálos ősz. Az (sms) Szerelemkollázs című részt három részletben adjuk közre – a második részt olvashatják. Az írást a szerző képei kísérik.

Szécsi Magda: (sms) szerelemkollázs - 2. rész


- A jól megfizetett cigány politikusok habos tortájának a neve: KOHOLT ELLENTÉTEK!

***


- Most már valóban szólni kellene a cigányszakértőknek és a „cigányvásár” nem cigány anyagbeszerzőinek, hogy az álcselekvés kurvára drágább ám, mint a valódi!!!

***


- Olvasod az sms-eimet egyáltalán? Hihetetlen ez a csend.

***


- Fáradt vagyok cigányom! Voltunk ma egy vidéki iskolában a lapunkat reklámozni a pedagógusok között, és csak úgy találomra beültem az egyik órára, mert untam kollegáim és az igazgatónő fecsegését. A tanárnő lelkesen magyarázta a gyerekeknek, hogy Afrika 30289000 négyzetkilométernyi területén, 225 millió ember él, tehát 7 fő jut egy négyzetkilométerre, mire megszólalt egy cigány kislány, hogy ők, 11-en laknak 20 nm-en, mert Pestről visszajött a nővére a két gyerekével és a férjével, mert kilakoltatták őket a IX. kerületben. A gyerekek idétlenül nevetni kezdtek, a lány meg szégyenkezve sírni kezdett. A tanárnő zavarba jött, és képtelen volt visszaállítani a rendet. (Vigasztaló szavakat sem talált a zokogó gyerek számára.) Szörnyű volt az egész!! Nem tudom, hány meg hány iskolában fordulhat ez elő naponta, de gondolom nem kevésben! Azt meg nem is értem, hogy miért kell egy iskolában 2007 őszén, 60-as évekbeli, régen elavult adatokkal terhelni a gyerekek agyát! Afrikában mára kb. háromszor 225 millió ember él, és talán fontosabb lett volna arról beszélni, hogy annak a kis cigánylánynak miért nincs, vagy mikor lesz háromszor 20 négyzetméteres élettere, mint másoknak, hogy ne röhögjék ki, hogy ne kelljen szégyenkeznie, amikor nem is neki kellene… A kislánnyal beszélgettem később. Brigittának hívják, és az a legnagyobb vágya, hogy bekerülhessen segédmunkásnak a tőlük egy órára lévő, szolnoki cukorgyárba, ahol az apja (az egyetlen, akinek munkája van), rakodóként dolgozik. A gyönyörű, okos cigánylány arra a kérdésre, hogy nem akar-e továbbtanulni, széttárta a kezét és visszakérdezett: „Hát, miből?” – (borzasztóan megviselt a mai nap…)

***


- Biztosan, nagyon szép és izgalmas volt az egészségügyi miniszter asszony franciás nászútja, és biztosan nem jutott eszébe egy VIII. kerületi szoba-konyha, ahol nem volt miből megvenni a gyógyszereket a 3 éve munkanélküli családfőnek. (Azóta meghalt.) AZT HISZEM CIGÁNYOM, HOGY AZ EGÉSZSÉGÜGYI „HALADÁS” ÁLTAL MEGHATÁROZOTT HALÁLOZÁSI ARÁNYSZÁM, MÉG LÉNYEGESEN A JELENLEGI FÖLÉ EMELHETŐ (SZERINTÜK), ÉS ERRE MINDEN VALÓSZINŰSÉG SZERINT SOR IS FOG KERÜLNI. (Párizsban szép a nyár, ha nem szegény az ember!)

***


- Észrevetted, hogy a földszint 1-ben gyakran okos, kedves, zeneszerető emberek élnek, nagy titkokkal? (Vagy, te nem akarod túlontúl látni azt, ami még nem is létezik?!)

***


- Szigorú kötöttségekbe szorítva, nem lehet érvényeset mondani, és nem csak levegő híján! (Kötözve amúgy is csak a sonka jó…)

***


- Annyira felnagyított cigányom téged a bennem élő szerelem, hogy félek, meghátrálásra kényszerít! Bárcsak tudnám a normális méreteidet újra, hogy megmaradj nekem…



- Néha úgy érzem, hogy most kellene bepótolnom mind azt, amit évtizedeken keresztül elmulasztottam! Ettől annyira el tudok keseredni, hogy MINDIG A SZÜLETÉSSEL KEZDENÉM…

***


- Jó hír: értelemmel nem rendelkező anyaghalmazok, ma nem vertek péppé egy cigányt sem!
Rossz hír: majd holnap?

***


- Miért szégyelled, ha napi 5 másodpercre ellazulsz, és felszínre kerül a lelked mélye?! Mert, természetvédelmi terület? Az enyém is az, mégis szabadon ki-be járhatsz benne…

***


- Néha illene válaszolnod, nem?

***


- Keresnem kellett egy másik újságárust magamnak, mert a régi rossz néven vette, hogy Magyar Nemzetet is veszek, nem csak Népszabadságot. Ott telt be a poharunk, amikor nem akarta ideadni a Nemzetet, azt mondta nincs, pedig láttam, hogy van! „Nem tud valami jót mondani Gyurcsány Ferenc védelmében?” – kérdezte. De tudok, válaszoltam: Gyurcsány Ferencnek, kétszínű, hazug, összehangolatlan MSZP-s, SZDSZ-es kórusban kínáltak szólista szerepet, így nem csoda, hogy ő is hamisan énekel! (Végül csak kifizethettem a Magyar Nemzetet, de soha többé nem megyek újságért ehhez a korlátolt pasihoz!!!)

***


- A hagyományok átértékelése mostanában, gyakran értékcsökkentésbe torkollik, ami nagyon, de nagyon rossz! Főleg egy házasságban, és még inkább akkor, ha az egyik fél a népművészet mestere. Tudod cigányom, amikor UNIÓS TOJÁSPORRA KELL SZÍNES, HIMES MINTÁT PRODUKÁLNI…

***


- Azt írta valaki, hogy „ez jó!” De, mi? Te írtad?

***


- ÁLMOMBAN magányosat, csendéletszerűt szeretkeztél! A kifejezés és a technika tökéletes volt, de azért tudd, hogy AZ NEM ÉN VOLTAM, hanem a Zsolnay-váza, na, de látványnak akkor sem volt utolsó…

***


- Az „elkúrtuk” 8 betűs szállóige, azért nem kopik el az agyakban, mert hiteles, igaz, megélt élményből TÁPLÁLKOZIK… (fene az étvágyát!)

***


- Ha egyszer ledugom a nyelvem a torkodig, tudd, hogy nem csókolózni akarok, csak a magam hangját keresem! Ez a mondat egyenrangú a tieddel: „szeretlek, de holnapra úgyis elfelejtem!” (Na, basszus!!!) Balzac azt írta: a közös csók emléke éppen olyan félelmetesen nagy kötelék két szerelmes között, mint a közös gyilkosságé két bandita között!

***


- A valóság totalitása a szerelemben, a valótlanságával borít ki leginkább!

***


- Ma azt mondtad, hogy felajánlkozott a szobrásznő! (Hát ebben van gyakorlata!)

***


- A Down babáknak szánt élelmiszeradomány egy részére a legkonzervatívabb díszletek között találtam rá. Egy boltban: 200 darab 1 éve lejárt szavatosságú borsókonzerv! Persze a falra hánytam, a boltvezető meg a szememre! Még neki állt feljebb, hogy TAKARITANIA KELL, ÉS NEM TEMETNI…

***


- Demszky biztosan elfelejtette, hogy taxis is volt, morogtam, minek egyszerre feltúrni az egész fővárost, megőrül az ember a sok gödörtől, lezárástól, akadálytól, idegbeteg sofőrtől! Mire egy hordóhasú pasas azt mondta nagy mérgesen, hogy ha nem tetszik el lehet innen menni, és, hogy a FIDESZ beruházási politikája se ért egy szaros gatyát sem, és szó szerint átfingta magát a túloldalra. Na, gondoltam, az ő gatyája most mennyit ér?!

***


- Hallottalak ma a rádióban. Tetszettél! Úgy tűnt, megtanultad, hogy a kiteljesedés: egyszerűsítés! (Nincs szégyenkezni valód!)



- Nem érzem, hogy szeretnéd bennem azt, amit te váltottál ki belőlem, pedig a férfiak imádják azt a hatást (ha a nőt nem is), amit kiváltanak a másikból! Nem baj cigányom! A MI KAPCSOLATUNK AKKORA ŐRÜLTSÉG, HOGY SOHA NEM VÁLHATSZ BEFEJEZETT MÚLTIDŐVÉ BENNEM. (Ugyan, ki irányíthatja a mi végzetünket?!)

***


- A roma politikusok kreativitásának társadalmi ígérete, lehorgonyzott (végleg?) 1990-nél! (Csalódott vagyok!)

***


- Ma az utcán hallottam: „Ha valaki anyagi alapon eszik, azt megette a fene…” (Hm… eszi a fene a fél országot!)
Ez meg egy falfirka, a taxiból láttam: „Gigantikus munka cigányból embert csinálni!!!!!!” (Ez nem semmi szöveg! Az meg külön félelmetes, hogy helyesírási hiba nélkül fújták fel a falra, a Váci úton.)

***


- Amikor Putyin Pesten járt, többször eszembe jutott, hogy a ruszkiknál egy 16 colos esztergagép előállításához 150 munkaórát használnak fel. Nálunk 150 óra alatt, 6000 melós lett munkanélküli, és Magyarországon egyre többször mérik az embereket a 150 órákhoz…

***


- Még kislányként tanultam meg azt egy okos LENGYEL PAPTÓL, hogy a gazdaság állandó növekedését, és a foglalkoztatottságot, a STABIL ÁRAK biztosítják! (Pedig akkor hol voltunk még a vadkapitalizmustól és a munkanélküliségtől…)

***


- Amikor attól volt hangos az ország, hogy Medgyessy Péter nevelt lányának a cége havi hány millióért vágja a füvet Balatonöszödön, eszembe jutott, hogy Alsó-Ausztriában (Tulln kórházában) 12 BÁRÁNY VÉGZI AZ 5000 NÉGYZETMÉTERES PARKBAN A „FŰNYIRÁST”, mert a bárányok nem csak energiatakarékosan, hanem zaj és levegőszennyezés nélkül „dolgoznak”, de örömet is szereznek a gyerekeknek. A kormány megszorító intézkedései nagyon különösek cigányom! Ráadásul a magyar bárányok nem hallgatnak, egyre több szart bégetnek világgá: iskola bezárásokat, visszaéléseket… úgyhogy nagyon várom a választásokat, mert ez így nem maradhat! Bármi jobb lenne, mint az, ami most van. (A FIDESSZEL IS VAN PROBLÉMÁM, MERT ROMAÜGYEKBEN, ŐK IS A LEGPRIMITIVEBB CIGÁNYOK, FEJLETLEN SZÜRKEÁLLOMÁNYÁRA TÁMASZKODNAK!! EZ NAGY GYÁSZ BENNEM…)

***


- Ha egységesnek tekintjük a világot, akkor megállapíthatjuk cigányom, hogy jelenleg fölös mértékben rendelkezünk hatalommal bíró elmebetegekkel! Semmi, de semmi okunk nincs a nyugalomra…

***


- Jó lett volna akkor ismerni, amikor még fiatal voltál, amikor még nem arra volt szükséged, hogy te szeress, hanem, hogy téged szeressenek, mert tudni akartad mit érsz. De nem biztos, hogy tudtam volna szeretni a fiatal énedet cigányom! TE TUDTAD SZERETNI?

***


- Tudod jól, hogy nem vagyok tagja, se lekötelezettje, egyetlen pártnak sem!, mégis lefasisztázott egy pártkóborló, nagy hintás romavezető. Ezt soha nem fogom elfelejteni az állatnak, és megbocsátani se! Nem tudok megbocsátani olyan embernek, akiről tudom, hogy nem különb a többi embernél…



- Ha szerveznék egy cigány gárdát, mindenki felhördülne, csak te nem, mert te értenéd, hogy a cigány gárda, a politikai kapcsolatok szociális, jogi és lelki problémáinak kivetülése lenne…

***


- Biztos forrásból tudom cigányom, hogy a férfiak 50 százalékát halálra untatja a szeretkezés, és inkább nézné, mint tenné! Nem hiszed? Pedig ez olyan igaz, mint, hogy a faj önvédelme miatt ritka a kannibalizmus az állatok világában. (na, fölfaljuk egymást, vagy dugunk egyet?!)

***


- Amikor az a tehetségtelen, öregedő szobrásznő, akit a szárnyaid alá vettél, felajánlkozott neked, MIT ÉREZTÉL? Hogy zenét kell írnod neki? Vagy, hogy fáj az aranyered? Vagy, hogy már megint elfelejtetted elzárni otthon a gázt? Vagy azt, hogy öreg vagy? Vagy inkább azt, hogy MÉG férfi vagy? Fontos volt neked ez a szexuális ajánlat, ha képes voltál még nekem is beszámolni róla! Aha! FONTOSNAK ÉREZTED MAGAD az ajánlattól! Ez jó! De akkor is utálom a szobrásznőket!!!!! (Írtam már neked, hogy a fontosságtudat a hosszú élet titka?)

***


- A lapnál nagy változások vannak. Vali, a főszerkesztő elment szülni. Béluka is elment. Elütötte egy részeg fazon az Erzsébet körúton. Mari nincs magánál azóta. Kaposi vette át az irányítást. Nem kedveljük egymást, mégis azt mondta, hogy nagggyon számít rám! Hát, nem is tudom… le kéne lépnem…

***


- Jó reggelt cigányom! Álmomban olyan szépek voltunk, mint a végtelenül letisztult népművészeti formák…

***


- Mondd! Nálad minden kötődés merevedéshez vezet?

***


- A mai nap mérlege: ebben az országban, nem csak a szegényeket provokálják, hanem a véletleneket is!!! (Véletlenül a szegények nagyobbik fele cigány!)

***


- Hogy mit lehet szeretni benned? Sok mindent!!! Az okosságodon, a szépségeden, az érzékenységeden túl azt is, hogy képtelen voltál a hatalom kiszolgálójává válni! Így nincs szükséged arra, hogy bármit is feladj eddigi életedből, mint 10 emberből 9 és félnek…

***


- A karikatúra emberek sosem alkotnak örök érvényűt! Jó, ha 3 percig aktuálisak tudnak maradni! Ez a politikusokra fokozottan érvényes. De, ha 3 percnél aktuálisabbak tudnak maradni a karikatúrák, ott nagy baj van! Akkor, ott maga a társadalom is karikatúra, nem több…




- Akárhányszor meglátlak, mindig csodálkozom, és elfog a tehetetlenség furcsa érzése! Ehhez elég egy fotó is. Vajon mitől van ez?

***


- A laptól engem küldtek, hogy írjak a senior tehetségkutató versenyről. Egy tojásfejű okostóni, így szólt a 6 osztályos, öreg cigányasszonyhoz, a Sirató meghallgatása után: Tartalminak tekinthető vezérmotívum a romáknál a dalaik díszítőkényszere, de a cifrázás, a túléneklés nem feltétlenül válik a tartalmat erősítő elemmé. Kevesebb, több lett volna…
- Mit mondott ez lyányom?! – nézett rám az öregasszony csodálkozva.
- Azt, hogy a cukor elnyomja a kávé ízét – mondtam.
- Na, hiszen! Mink így szeressük! – válaszolta, és sajnálkozva nézett a tojásfejűre.

***


- A politika maga alá gyűri a cigányokat szőnyegestől, a szőnyeg alá söpört jajokkal együtt. Így takarít el minket, minden ócska kiegyezés! Ez önpusztítás nokedlivel, bruTÁLban, primitíven: kézzel, lábbal...

***


- Ma azon gondolkodtam, hogy mi az, amit nem tudnék megbocsátani neked. De szinte mindent meg tudnék bocsátani. Ha gyilkos, alvilági alak lennél, még azt is!
..................................................................................

Mindig szeretnélek! Ez kész őrület. Ha AIDS-es lennél, ha tele lennél gennyes kelésekkel tetőtől talpig, ha a város alatti csatornákban élnél, akkor is szeretnélek!!! Mindig találnék felmentést számodra. Ha nem szeretnél, akkor is szeretnélek! Ha zenét írnál egy nőnek…na, azt soha, de soha nem tudnám megbocsátani neked! MERT A ZENE A LÉNYEGED… Félelmetes ez az érzés, amit irántad érzek cigányom! De milyen szerencse, hogy okos, tisztalelkű, egyenes ember vagy, akitől távol áll mindenféle bűn. IGY persze könnyű téged szeretni másoknak is, de ÚGY, csak én tudnálak…! Hogy miért van ez, azt csak Isten tudja, de így van, ezt meg én tudom! (Ha egyszer nem írok több sms-t, akkor is így lesz!)

***


- Ne sÉRTegess, mert a végén még rajongani fogsz ÉRTem! Ebben a mondatban, kétszer is leírtam, hogy mit gondolok rólad, magammal kapcsolatban… (ez jó!!!)

***


- A Vörösmarty téren egy Krisnásnak tűnő lány, az orrom elé tartott egy kérdőívet, és arra kért töltsem ki. Egyetlen kérdésre kellett válaszolni 10 pontban: Ön szerint mi az életben a tíz legrosszabb dolog? Szerintem tíznél sokkal több rossz dolog van, de azért leültem a padra és kitöltöttem a kérdőívet. Talán érdekel téged, hogyan. Hát, így:
1. Ha a szülő temeti el a gyerekét!
2. Ha a szülő öli meg a gyerekét! (Az abortusz is gyilkosság!)
3. Ha a szülő eldobja a gyerekét!
4. Ha meghal az, akit szerettünk, és már nem tudjuk ebben az életben jóvátenni, amit ellene elkövettünk!
5. A viszonzatlan szerelem pokla, ami végül mindig magányossá, beteggé, öngyűlölővé teszi az embert!
6. A nemi erőszak, főleg, ha gyerekek ellen követik el!!!
7. A közöny!
8. Az éhezés!
9. A hűtlenség!!!
10. Cigánynak lenni egy fehérek által irányított világban, ahol egy cigány éhezhet (egy állat nem!), ahol egy cigány megalázható, semmibe vehető (egy állat nem!), ahol a cigányokat szexuális eszközként használhatják (egy állatot nem!), ahol a cigányok eltűrnek mindent! (egy állat nem!)

***


- Azt írtad: „Semmit sem hiszek el, ami lehetetlen!” Nem is kell elhinned a lehetetlent! A te nagy józanságoddal, lehetetlen is lenne hinni a lehetetlenben…
- Egyszer láttam, hogy olyan áhítattal néztél az élettársadra (még a kapcsolatotok elején), hogy tudtam nem lesz jó vége ennek, mert eszembe jutott, hogy az áhítat, nem más, mint kulturált félelem! És ahol félelem van, ott egyszer ajtót nyitnak a harmadiknak… (ha csak rövid időre is…)

***


- Testemre ég az éjszaka! Ölem lázas szakadék… és ön uram, csupa jég! Csupa jég?!

***


- Te vagy az én vigaszom, csendedből magamat iszom!!!

***


- Ma olyan unalmas volt az interjúalany, hogy azt énekeltem magamban (mint egy hülye), folyamatosan: Édes úr, édes úr, lába között mi lapul? Giling-galang, kicsi nyúl, bolond lesz ki oda nyúl?! Édes úr, édes úr, lábam között mi lapul? Tudja maga, ha akarja, egyszer majd úgyis kinyalja!! Még jó, hogy az államtitkárok nem gondolatolvasók… éghetnék! (Mint érted…)

***


- Miért van az, cigányom, hogy a társadalmak átalakulásának kudarcai, mindig egybeesnek az egyének kudarcaival? (…)

***


- Már megint emelik az árakat! Hogy tudnak életben maradni a szegények a minimálbérből, a munkanélküli segélyből, a közmunkából, a levegőből? Az igaz, hogy itt nem vezetnek áramot senki fenekébe, miután egy fém rudat dugtak bele, de az is bűn, ha az áramot, az emberek zsebébe vezetik!! Milyen perverz, züllött rendszer ez, ahol rettegni kell a holnaptól, komolyan mondom megáll az eszem!!!!!



- Jött egy ilyen sms tőled: ++w++, amire azt válaszoltam „ez mit jelent?”, hogy kezdjük tiszta lappal, te ott, én itt?” Pedig talán azt jelenti, utazzunk el ketten. (Találkozzunk és utazzunk el?) Vagy azt jelenti, hogy szabad vagy? Kitől? Tőlem? (Tőlem soha, míg élsz!, ha csak nem írsz zenét: másnak…)

***


- Hallom cigányom, hogy (egymagad) külön csoportot alakítottál magadból, mert célod eltér másokétól. A te célod a politikai valóság megértése, és nem a megkerülése. Hát, igen! Ez most WC-papír osztogatásra kényszeríti az ellenfeleidet, de mire megkerülik saját agymenésüket, addigra késő lesz, túlműködtetik a nyilvános klotyókat, és kiírják: megtelt! Tisztítás alatt! Az Uniós pénzek meg elfolynak bűzös csatornákon…

***


- Annyira sajnálom az orvosokat! Ezer éve őket cseszegeti minden hatalom, mert Istennek tartják őket, ami jó nagy irigységet szül a politikusokban! Az más kérdés, hogy az egészségügy cigányai a betegek, akik jól megszívják az Istenek és a (nagyon is halandó) politikusok harcát...

***


- Jaj cigányom! Megint arcüreggyulladásod van? Miért? MI A BAJOD MAGADDAL?! (Vagy a környezeteddel?)

***


- Néha van az úgy, hogy mi cigányok is megvetjük egymást (mint az ágyat), ha belefáradtunk félelmeinkbe, éhségünkbe, szorongásainkba, és a még ránk váró dolgokba, de mindig felkelünk, és egymásba kapaszkodunk végül. Ne haragudj magadra azért, amiért haragszol... hát, ember vagy!

***


- Boldog évfordulót! Minden tizennyolcadikát benned ünnepelnék óránként kétszer, ha férfi lennék, és kizárólag a te örömödre…

***


- Furcsa dolog a szerelem! Számítani lehet rá, de hinni benne alig, bizonyosra menni pedig képtelenség! De ha (végre) szerelmesek lettünk, merjünk hivatkozni a szerelemre! Vagy nem? (Tudod, hogy mindig az erősebb fél az engedékenyebb a szerelemben?!)

***


- Tengersok sms-t kaptam ma emberektől. Egy cigány nő azt írta, hogyha sok pénze lesz, vesz nekem is egy lakást. Mindig ezt írja, vagy mondja. Végtelenül sért, hogy úgy gondol rám, mint egy hajléktalanra, ugyanakkor ÉRZEM BENNE A SZERETETÉT, ÉS A HITET, HOGY HISZ A BELSŐ SZABADSÁGOMBAN, ÉS AZT IS EL TUDJA KÉPZELNI RÓLAM, HOGY TÖRVÉNYEN KIVÜLIVÉ MERNÉK VÁLNI HA AKARNÉK, mint az a 77 éves öregasszony, akivel ma beszélgettem a Kamaraerdőben. Ő valóban hajléktalan volt. Elmesélte az életét, majd egyszer leírom neked Zsófi néni történetét, ami nem kellett a lapnak, mert túl életszagú, és így büdös nekik. Jaj, te! Olyan szépen fogott hozzá! Úgy kezdte, hogy: „Sokáig úgy éltünk mi a Dezsővel, MINT GYIKOK A NAPON. Boldogok voltunk…” – na, szólj hozzá! Hát, nem gyönyörű?! Sok ilyen történetem van. Ha sokáig élsz, lesz időm megírni neked! HA MEGHALSZ, AKKOR BEFEJEZEK MINDENFÉLE IRÁST EGY ÉLETRE!!! Ez olyan igaz, mint az, hogy az imitáció (amiről a tudósok tévesen azt hitték, hogy minden majom képes rá), kizárólagos emberi tulajdonság! Csak az ember teszi azt, hogy társait megfigyelve, tudatosan vagy öntudatlanul átveszi azok viselkedésmintáit, ANÉLKÜL, HOGY EZÉRT JUTALOM JÁRNA…! Én sosem vártam tőled jutalmat, sosem majmoltalak semmiben, mint mások. Engem is sokan próbálnak meg utánozni, de sikertelenül, mert AZ ÉN VISELKEDÉSI MINTÁIM BENNEM, BELŐLEM SZÜLETTEK, ÉPPÚGY, MINT A GONDOLATAIM. (Észrevetted, hogy milyen sok SYLVESTER STALLONE IMITÁTOR szaladgál a cigány rendezvényeken? A NŐK MEG MÉG VÉLETLENÜL SEM ÖNMAGUK, szinte mind híres énekesnők és színésznők nevetséges árnyékai… szörnyű!!!)

***


- Minden cigányvezető okosabb akar lenni a másiknál. Ebből a primitív akarásból születik meg EGY közös arc: a butaság arca!

***


- Annyiszor döngölték már földbe a cigányságot, hogy lehetetlen nem úgy gondolni magunkra, mint a természet egy darabjára… (imádlak Csendes óceánom!)

***


- Pár évvel ezelőtt egy volt szerelmed azt mondta nekem, hogy ha szeretni fogsz „csak azért lesz, mert hasonlítasz rám, nem magadért!” (Mekkora önbizalom a nőci részéről!!) De NEM hasonlítok rá! Igaz, NEM is szeretsz! Mert IMÁDSZ!!! Na jó, ez vicc, hogy imádnál!, de valóban NEM hasonlítok a volt nődre semmilyen értelemben, ezt azóta te már nagyon jól tudod…

***


- Cigányom! Valahogy át kellene kódoltatni a romák ősi reflexét, ami évszázadok óta azt súgja (mint egy gyáva kígyó az almafáról), hogy az ENGEDELMESSÉG megmenthet minket, mindenfajta büntetéstől! Így félrevezetni bennünket, mint ahogy az ősi reflex teszi, még a legállatabb, rasszista politikus sem képes!!!! Értesz, szerelmem?!

***


- Szétfeszít az öröm!!! Képzeld, láttam egy cigánylányt táncolni a Ferenciek terén, a Jégbüfé előtt. Repült, mint egy angyal, szárnyak nélkül, kecsesen. Persze tudom én, hogy komoly, fegyelmezett, fizikai törvények uralták a mozgását, de ő a helyét találta meg a LEVEGŐBEN. Pont a helyén volt, gondolhatnád, de nem! Ennek a cigánylánynak a legnagyobb színházban, a legnevesebb táncművészek között lenne a helye! Ehelyett táncos-koldus a belvárosban. Táncával olyan élményt szerzett, hogy szétfeszít az öröm, és EBBŐL AZ ÖRÖMBŐL VALAMI SZÉP, ÉS JÓ FOG SZÜLETNI BENNEM, ÉPP ÚGY, AHOGY TŐLED SZOKOTT… (mondd, Édes!, te a helyeden vagy?! Nem hiszem!!!)



- Jogilag, formailag talán mégiscsak demokrácia van Magyarországon, mert mindenki lelki problémákról panaszkodik. Úgy látszik, ez a demokrácia mellékhatása: jogod van lelki betegnek lenni! A lelkiállapot problémáit jelző tünetek: kimerültség, letörtség, gyakori erős szívdobogás, állandó idegeskedés (izgatottság) érzés, gyakori remegés, úgy érzed, hogy nincs szerencséd, sokat aggódsz az egészséged miatt, nem tudsz egyszerre több tevékenységet elvégezni összekavarodás nélkül, gyakran fáj a fejed, félsz, szorongsz, és ezektől az érzésektől képtelen vagy megszabadulni! – na, letesztelted magad? Akkor már tudod a jogaidat! (De tudd azt is, hogy a lelki egyensúlynak 4 fontos összetevője van: ÉLTECÉL, HATÉKONYSÁG (annak tudata, hogy hatni tudsz a világra), VISSZAIGAZOLÁS (bizonyíték felmutatása, hogy jó és igazságos vagy), AZ ÉN ÉRTÉKES VOLTÁNAK A TUDATA (hogy elfogadnak és értékelnek)! Onnan tudhatod, hogy a helyeden vagy és értelmesen élsz, hogy boldog vagy! A boldog ember nevetve győzi le az akadályokat, mert konkrét, jól meghatározott céljai vannak!!!! (Mi, mit akarunk egymástól, és a világtól cigányom?!)

***


- Ui.: NA, UGYE… (!) – (?) – (…)

***


- 2007. november 8. csütörtök, 10 óra 54 perc, Blaha Lujza téri aluljáró: egy cigányember ül a földön. Előtte egy műanyag pohár és egy karton papír, amin ez áll. „Miért utálom a hazug kormányt?! Fizetésem levonások után 68 ezer forint. Kiadásaim: Fűtés = 11. 829 Ft
Villany = 11. 099 Ft
Lakbér = 14. 355 Ft
UPC = 1. 590 Ft
Vízművek = 5. 006 Ft
Csatornázási művek = 6. 724 Ft
4 db BKV bérlet = 4 x 7. 300 Ft
Az asszony fizetéséből a banki törlesztés után marad 49 ezer forint, és még nem ettem, nem ittam, nem ruházkodtam, nem szórakoztam a családommal! Mondjon le ez a kormány, aki nyomorba döntött!!!” – Dobtam aprót a poharába, de mást dobtam volna oda a bandájával, szívem szerint!

***


- Hihetetlen cigányom, hogy elhangzott a hepatitis fertőzések kapcsán, hogy a cigányok okozzák MINDIG a környezetszennyezést! Az ember nyel egyet, és persze szégyenkezik, na, oké meg sír is, ha nem látja senki, hogy megint világ mocskának kiáltották ki a fajtámat! Pedig már az ókorban is volt környezetszennyezés. Ez nem vicc! Grönlandon a jégrétegek elemzéséből derült ki. A tudósok szerint 100 tonna réz jutott évente a Föld légkörébe akkor, amikor az ember még nem fedezte fel a rezet! Tehát, színesfém maffia sem működött, mint manapság, AKIK NEM CIGÁNYOK! A környezetszennyezőket, a színesfém tolvajokat, a milliárdosok között kell keresni… (a cigány ebben az ügyben is csak kéz, nem agy…)

***


- Kettőnél több test ütközése az ágyban, nagy vereségek emlékét hordozhatja, ami újabb kudarcok előszele lehet… (sosem osztoznék rajtad senkivel!!)

***


- Mályva, nőszirom, pusztai meténg, szirti búzavirág, pirosló hunyor, piros tulipán… nyugi, nem hülyültem meg! Csak néztelek (te nem láttál), és a szádról ezek a virágok jutottak eszembe, ahogy beszéltél…

***


- Ahogy öregszem cigányom, egyre inkább úgy gondolom, hogy akkor lettem volna igazán boldog, ha szülhettem volna neked 5-6 gyereket! (De tényleg!!!) Na, majd a következő életünkben erre (is) jobban odafigyelünk. Vagy az azt követőben, hiszen te rengeteg karmikus adósságot halmoztál fel a szerelmi kapcsolataid miatt, a jelenlegi életedben. Előbb ezeket kell lerendezned a következőben, hogy majd egy másikban, végre, eljuthassunk egymáshoz!! Bár nem tudom, mi van megírva nekünk (te, tudod?), lehet, hogy csak ennyi! (A semmi?!)

***


- Ui.: Mit érdemel az a bűnös (ha bűn a hitetlenség, és a rosszul értelmezett kötelességtudat…), aki 7 évig vizsgáztatott: hűségből, kitartásból, megbízhatóságból?!, pedig másokkal pár óra után ágyba ugrott… (na, jó! Találtam mentséget neked, ha igaz, hogy a szexuális vágy csupa kémia!)

***


- Ui.: Nagyon megutáltam a kémiát!!!!!!!

***


- Nyertem ma 25 ezer forintot, mert kitaláltam ki írta ezt a két sort: „Tudom, te voltál, akit nem ismétel meg már a század. Úgy fáj, hogy éles hangod hanglemezről hallhatom ma már csak.” Ladányi Mihály költő írta „Lenin” című versében. Látod, Lenin és a magyar irodalom így segíti a Down babákat, 44 év távlatából. Vettem 3 db „pléjsztésönt.” (Ők kérték ezt a játékot.)

***


- A 7-es buszon hallottam: „Nekünk nem kell kaftánt húznunk, hogy büszkék lehessünk magunkra. Ők bújnak magyar ruhába. Ez azért jelent valamit! Erkölcsileg nekünk van igazunk.” Taps és morgás fogadta ezt vegyesen. Én meg már csak akkor értettem meg pontosan, hogy mit is hallottam, amikor az Astoriánál leszálltam a buszról, és egy hajléktalan, műanyag szatyrát rugdosva, habzó szájjal szidta Demszky jó édes anyukáját, aki nagyon népszerű, mert nincs nap, hogy ne emlegetnék.


***


- Vannak, akik úgy gondolják, hogy aki nem érzett még szerelmi extázist, aki nem találkozott még az elmúlás félelmével, az átélni is képtelen a szerelmi mámor vagy a halálfélelem inspirálta művek szépségét. Ezzel nem tudok egyet érteni cigányom!! (Egész kicsi gyerekkorom óta ismerem a halálfélelmet, de a szerelmi extázist nem, mégis nagyon értem (érzem) Ady vagy Baudelaire szerelmi líráját… sőt, a szenvedélyes zene is magával tud ragadni!)

2008. október 27., hétfő

Kopogtatás nélkül - avagy Tereskova közügy

„Nem az a kérdés, a férfi tud-e egyenrangú lenni velem, hanem az, megengedi-e, hogy én egyenrangú legyek vele. Ez állandó kérdés.” − Feldmár András a Feldmár Intézetet és a Feldmár Iskolája Nőknek programját mutatva be nyílt terápiát tartott Nagy Kriszta Tereskovával. A terápia első üléséről szerzett élményekről, férfi és nő számára ideális viszonyáról, az alkotó szereplehetőségeiről kérdezte a festő-énekesnőt Czapáry Veronika.


Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

(József Attila: Kopogtatás nélkül)


Czapáry Veronika: Hogy érezted magad a terápia közben? A művészeted olyan akár egy állandó performansz, kitárod az életedet, felvállalod belső világodat, és meg mered osztani az emberekkel. Hogy érzed, a művészet által elmúlik az a magány, amiről a terápiás ülésen beszéltél?

Nagy Kriszta Tereskova: Gyógyít, amikor dolgozom. Ha rosszul érzem magam, két dolog van, ami kihúz ebből a gondolatmenetemből: a festés és az írás. Ha van egy szorongásos időszakom, elkezdek dolgozni, a festményeim által úgy érzem, eljutok az emberekhez. Más nem segít. Ha lenne egy férfi az életemben, aki nincs, az is gyógyítana. A magányról azt gondolom, nem vagyok egyébként magányos már, egyedül vagyok, és ezt tudják enyhíteni mások is, mint férfiak, de egy társat kell megtalálnom. Egy férfit, mert én nő vagyok és az isten egymással együtt és egymásnak teremtett.



Cz. V.: Ha találkoznál egy férfival, aki el tudná mulasztani a magányodat, nem lenne szükséged a művészetre?

N. K. T.: A művészet leképezi azt, ami van. Ha holnapután történik velem valami jó, akkor a művészetem arról fog szólni. Akkor fog jó dolog történni velem, amikor veled is. Nagyjából egyfajta dolgot érzünk mindannyian. Ezért, amikor a képeimet, a műveimet nézik az emberek, érezhetik, olyan mintha a saját problémáikról beszélnénk, mert egyforma problémáink vannak. Persze vannak különbözőségek, ha a barátnőm szül, neki pelenkáznia kell, amit nekem nem, de azt gondolom, minden kornak van egy erős specifikuma. Az történik velem, ami mással is. Ha egyszer jobbra fordul a világ, művészet akkor is lesz, csak talán nem lesz ennyire fájdalmas, amilyennek Feldmár András látja, ha ezt te is fájdalmasnak látod.

Cz. V.: Én nem látom fájdalmasnak.

N. K. T.: Akkor jó. Nem kell a művészethez meghalni, művészet mindig van és mindig működik. Akkor hal meg, ha már nem tudsz figyelni és elveszted esetleg a befogadóképességedet. De amíg van kifele érzékelő csápod, addig a művészet tud beszélni.

Cz. V.: Az ennyi idős nők, mint mi, gyakran találkoznak azzal a kérdéssel, milyen lenne, ha megtalálnák életük párját. A női művészeket gyakran illetik az őrültség bélyegével, ami a művészetben sikeres szereplehetőség, a magánéletben azonban nem, mert az olyan férfiak, akikre vágynak, nem tartják partnernek őket.

N. K. T.: Feldmár azt mondja erre, nem lehetetlen. Nekem is nagy kérdés ez. Nőnek lenni, ma teljesen más feladat, mit száz évvel ezelőtt volt. Művésznek, művésznőnek lenni szintúgy. Száz évvel ezelőtt nem volt annyi nő a művészetben, mint most. Kinyíltak a kapuk, be lehet férkőzni. Ha engem visszakódolnának kétszáz évvel ezelőttre, művész akarnék lenni és nem hagynák, már nem élnék. Tényleg az őrültek házába kerültem volna. Mivel egy művész fura ember, ténykérdés, hogy nincsen eléggé kitalálva, milyen, ha egy nő művész.



N. K. T.: A férfi művészek ilyenkor általában találnak maguk mellé egy társat, mert a nő úgy kódolja magát, mint egy cseléd, ezért a férfinak könnyű ilyet találni. Visszafelé már nehezebb. A férfiak nem gondolják magukról, hogy cselédek lennének. Az a véleményem, hogy Picasso mellett a nője vagy a női bizonyos szempontból cselédek voltak. Roppant fontos hátország voltak neki. A több ezer éves női szerepekből sokkal inkább következik ez, mint az, hogy egy férfi álljon be egy erős és tehetséges nő mögé. Nehéz Magyarországon női művésznek lenni. Talaj nélkül élni fárasztó és pszichésen súlyosan megterhelő feladat, nem lehet egyfolytában repülni, néha egy időre le kell szállni a földre. Vannak zoknik és harisnyák, amiket ki kell mosni, számlák, amiket be kell fizetni − Picassónak ezeket talán elintézték mások. Helyettem nem teszi meg senki. Nehéz találni olyat, aki megérti, ha egy művész egy picit olyan, mint egy vadállat, és nem szégyelli.

N. K. T.: Az a férfiszerep még nincsen kitalálva, ami összepasszolna az én női szerepemmel. És vagyunk így páran. Sokat szenvedünk. Egy színésznőnek talán könnyebb, mert ők az utóbbi pár száz évben jobban simultak az általánosabb női szerepekhez. De a festők, vagy az írók, a tipikusan nem női szakma művelői, furcsán hangzik, de sokkal problémásabb helyzetben vannak. Én például abszolút abban vagyok. A terápián el is hangzott, hogy akkor kezdődtek a bajok, amikor sikeres festő lettem. És főbb szerepeim szerint inkább lettem festő, ez kitöltötte az életemet, sokkal inkább, mint a főzés, mosogatás, vagy a csávómért való rajongás. A gondok itt kezdődtek, ami eddig nem volt ennyire határozottan kimondva, mint itt a terápián.

Cz. V.: Mint sikeres festő nehezebbnek érzed egy olyan férfit találni, aki az adott kapcsolatban nem a cseléd szerepében lenne, hiszen az megint egy elnyomás, hanem mint egyenrangú partner, szeretetet adna?

N. K. T.: Nem tud egyenrangú lenni. Hogyan lehetne egyenrangú Picasso és a felesége? Bizonyos szempontból egyenrangú, mindkét ember, de vannak alapvető különbségek. Egyenrangú egy tigris és egy ló? Persze egyenrangú. Csak a tigris megeszi a lovat, a ló meg füvet eszik.

Cz. V.: De ha egy olyan férfit találnál, aki biztos öntudattal rendelkezik?

N. K. T.: Ha egy erős férfit találnék, akinek nincs komplexusa, megoldódna pár dolog. Régi magyar sámánkönyvekben olvastam, hogy egy férfi sosem fitogtathatja az erejét egy nő előtt. Hiszen ő az erős, ez nem kérdés. Ezt a mai férfiak nem tudják, mert gyengék. Ha erősek lennének, nem lenne probléma egy erős nő mellett állniuk. Olyan férfiakat látok magam körül, akik beijedtek attól, hogy engem erősnek hisznek. Egyébként nem vagyok erős, éppen haldoklom. Abból a szempontból erős vagyok, hogy még nem haltam bele. A szervezetem erős, de nem élek jól. Nem hívnám életnek azt, amit olyankor csinálok, amikor nem festek. Inkább valami beteg létnek, ha nem is vegetációnak.



Cz. V.: Tehát egy állandó harc van benned a túlélésért. Viszont az egyik probléma, hogy a férfiakat úgy szocializálták, képtelenek egy erős nő mellett létezni.

N. K. T.: Hát hogy szocializálták volna szegényeket, ha kétezer éve így van? Egy férfi hazamegy és várja, hogy jöjjön a szeretet. Ha viszont egy nő megy haza, neki az a dolga, hogy ő legyen az, aki adja a szeretetet és várja a férfit. Nem az a kérdés, a férfi tud-e egyenrangú lenni velem, hanem az, megengedi-e, hogy én egyenrangú legyek vele. Ez állandó kérdés. Sokszor mondtam már, hogy valami rossz lett a története folyamán az emancipációból. Valamelyik nap megnéztem egy filmet a tévében, a szüfrazsettekről szólt: ahogy a nők a börtönbe, a dologházba kerültek és éhségsztrájkoltak, az orrukon keresztül etették őket, nagyon kemény harcokat vívtak. Őszintén tisztelem őket, hogy ezt az egészet elintézték nekünk, de most még több dolgunk van ezzel. Hiszen teljes képtelenség: ha visszavisznek ötszáz vagy ezer évvel az időben, és valaki azt mondja, nem tehetem azt, amit akarok, természetes, hogy ezt nem tudnám elviselni és belebolondulnék. Ezen változtatni kellett. Lehet, hogy vannak túlkapásai a feminizmusnak is, de a francia forradalomnak is voltak túlkapásai, egy idő után egymást fejezték le. Vannak nők, akik ezt rosszul használják, például, akik beperelnek egy férfit azért, mert előreengedi őket az ajtón. Ők lefejezik egymást a nőtársaikkal és saját magukkal együtt.

Cz. V.: A patriarchális társadalmi rend keretei között nehéz kialakítani, hogy miközben te egy erős nő vagy, vagy, úgymond, sztár − amit kimondott Feldmár −, vagy egy sikeres festőnő jó egzisztenciával, lehetsz sérülékeny, depressziós, lehetnek problémáid, és ezt az adott szituációban egy férfi tudja kezelni.

N. K. T.: Valami ilyesmi.



Cz. V.: Feldmár András szerint ezekben az esetekben sem vagy egyedül. A terápián, amit te most nyilvánosan vállaltál, pedig most találkoztatok először...

N. K. T.: ...tényleg most találkoztunk először...

Cz. V.: ...Feldmár András azt mutatta meg, hogy van önálló léted, szabadságod, ami által megnyílnak a kapuk. Lehet, hogy van egy olyan férfi, csak épp ezerből három, s talán éppen nem jó helyen keresed.

N. K. T.: Én azt gondolom, ha veszünk egy férfit, aki olyan nőre vágyik, mint én, akkor nagyon sokat kell keresnie. Ritka az olyan nő, amilyen én vagyok. Ha visszafordítjuk, én is egy olyan ritka ember keresek, aki egy ilyen ritka embernek tudna párja lenni, neki is nagyon sokat kell keresnie. Keresnie kell-e vagy majd jön magától, erre nem tudom mit válaszolt András.



Cz. V.: Nem válaszolt, azt hiszem. Visszakérdezett, hogy az ember miért kopogtat a lehetetlen ajtókon. Ott vannak azok az ajtók, amik kinyílnának, csak pont azokat nem veszi észre.

N. K. T.: Én is kopogtattam sokat ilyen kapukon. De úgy néz ki, fél évvel ezelőtt be tudtam fejezni a kopogtatást. Nem vagyok benne biztos, ha a Feldmár holnap meghalna, akkor olyan jól meglennék a kopogtatás nélkül.

Cz. V.: Talán nem hal meg. Az is valószínű, hogy ezt a terápiát folytatni fogjátok...

N. K. T.: Nem valószínű, hogy nem fog meghalni. Ugyannyi az esély rá… sőt, én is meghalhatok. Egy napon is meghalhatunk a Feldmárral.



Cz. V.: Az nagy hír lenne a tévékben és a festményeid árai is felszöknének...

N. K. T.: Nem, az nem eshet meg. Van egy végrendeletem: az el nem adott képeim halálom pillanatában elégetendők. Nincs ilyen, hogy előveszünk egy képet és az milliókat ér. Majd milliót ér, amiért nekem már egy csomó pénzt kifizetettek. Nincs ingyen cirkusz, lekopás van. Az itt kiállított Sebes képek sorozatomból 18 képből 6 elkelt − ha ma meghalok, akkor a maradékot el kell égetni.

Cz. V.: Ma kelt el hat?

N. K. T.: Nem, az utóbbi három hétben. A gyűjtőim egy kiállítás megnyitóra szoktak eljönni és ott látják meg a képeket, de most tudták, hogy ez más lesz, ezért előre érdeklődtek.



Cz. V.: Az elkelt, amin a vasaló van?

N. K. T.: Igen. Valószínűleg azért az a kedvenced, mert a vasaló egy nagyon női eszköz, ami megégethet téged. Vannak dolgok, amik nem feltétlenül ennyire női eszközök: van olyan kép, ahol csak egy virág van.

Cz. V.: Az a másik kedvencem, a babás.

N. K. T.: Képzeld el, hogy Andrásnak, amikor elkezdtünk levelezni, mondtam, nem mehet így tovább, hogy nekem nincsen fizikai ügyem ebben az egészben, fogok venni egy bábut, egy babát, aminek András lesz a neve. Ez az a baba, úgy hívják, András. Átküldtem neki, hogy megnézze, s ő azt írta, szép, de hasonlít-e rá? Írtam, hogy igen, hasonlít, mert ez egy lány baba, ő pedig olyan, mintha egy anya lenne, amire azt írta, azért, mert egy jó terapeuta olyan, mint egy anya. Örülök egyébként, hogy miközben Feldmár Andrással beszélgettem, mondott egy szép mondatot az anyjáról, életében először Magyarországon. Mindig rossz emlékeket hoz elő, hogy az anyja őt nem szerette és hasonlókat, de most egy pozitív történetet mesélt el. Azt hiszem, hozok ki Andrásból jó dolgokat.



Cz. V.: A történetmesélései egy olyan terapeuta pozíciójába helyezik, aki nem akarja eljátszani, hogy mindentudó. Hajlandó beszélni az érzelmeiről.

N. K. T.: Ez a zseniális Andrásban. Annyira bátor ez az ember! Voltak előadásai régebben, amiket végighallgattam, s amelyeken elmesélte, hogy az első néhány terapeuta közül, akikhez járt, volt egy, akivel véletlenül összetalálkozott egy étteremben és az nem köszönt neki. Megkérdezte tőle, miért nem, ő pedig azt mondta neki, ’én a rendelőn kívül téged nem ismerlek. Én magánemberként számodra nem létezem’. Az Andrással kapcsolatban sok olyan dolgot megtapasztalok, amit orvosoktól, terapeutáktól, pszichiáterektől nem, mert tartani akarják magukat egy komoly szerephez. Az András fittyet hány erre.

Cz. V.: Nagyon sok terapeuta beléd rúg és megkérdezi: ’milyen traumákat ébreszt benned, hogy beléd rúgtam’?

N. K. T.: András egyetlenegyszer sem rúgott belém. Én viszont sokszor viselkedtem úgy Andrással a leveleimben, például ennek a dolognak a megszerveződése kapcsán, amikor azt mondtam, András, sajnos konfrontálódni fogok veled / veletek. Azt mondta, tedd. Nem azt mondta, hogy ne csináld már, így hálálod meg ezt az egészet, hanem azt írta, hogy tedd. A performansz úgy volt az elején, hogy fizetős lesz, és megijedtem, hogy azok az emberek, akik engem fogyasztanak, ehhez nincsenek hozzászokva, nem tudják kifizetni. Elég volt csak makkannom egyet és azt mondták, jó, ingyenes lesz. Két napja meg is hirdették, hogy ezért nem kell fizetni. Lehet, hogy egy csomó pénztől elbuktak, de én így éreztem biztonságban magam, és megadták nekem az esélyt. Mondhatták volna, hogy sajnáljuk, nem így volt megbeszélve, ezen már nem tudunk változtatni. Amikor azt mondtam, András, konfrontálódni fogok veletek, azt mondta, szállj szembe, mert ő nemcsak arra tanít, hogy védd magad, hanem amikor vele szemben érzed úgy, hogy ezt kell tenned, akkor is megengedi. Nem olyan, mint egy jó barát, aki azt mondja, küldd el a csávód, mert megharagudott rád, hiszen nem főztél neki. Ha azt mondod a barátnődnek, ’figyelj, nem csinálom meg, amit megígértem’, akkor azt mondja, ’de megígérted’. Ha erre az a válaszom, hogy ’ne szívass, most tanítottad meg, hogy visszavonhatom az ígéreteimet’ akkor hamar kiderül, hogy ’mindenki mással, csak velem nem’. Az Andrással nincs ilyen élményem: amire ő tanít, azt vele szemben is használhatom.



Cz. V.: Egy terápiás kapcsolat pontosan azért más, mint egy barátság, mert az ember barátai nem tudnak függetlenedni tőle. Ha azt mondod egy barátnődnek, hogy ’menj a francba’, akkor megsértődik, viszont, ha ezt a terapeutádnak mondod, ő visszakérdez: ’most mit érzel? miért mondod ezt?’, és innen is új terápiás helyzet kezdődik.

N. K. T.: Én mondjuk nem mondanék ilyet a terapeutámnak. A barátaimnak már sokszor mondtam. Amikor a barátaimnak arról mesélek, valakit elküldtem, mindig mellém állnak, de ha őket küldöm el, már nem megértőek, megsértődnek. Biztatnak olyan szituációban, amit, ha velük kapcsolatban próbálok használni, akkor ugyanúgy hárítanak.

Cz. V.: Mert belevonódtak a személyes életteredbe. Egy terapeuta objektív külső szemszögből néz, függetleníteni tudja magát.

N. K. T.: Jó esetben.

Cz. V.: Ha egy profi terapeuta és azt mondod neki, menj a francba, nem veszi fel, hanem visszakérdez.

N. K. T.: Én is szeretnék kérdezni valamit. Ezt még senkitől sem kérdeztem meg ma. Nézőként nem voltatok kiszorítva?

Cz. V.: Egyáltalán nem. Volt egy jelenet, amikor sírtál, többször majdnem én is sírtam. Szerintem csodálatos lépés, hogy felvállaltad a nyilvános szereplést, nekem rengeteget adott arról, hogyan működik egy terápia. Megrendítő volt, amikor azt mondtad, milyen jó viccnek tűnt, hogy sírni fogok és tényleg sírtál. A pszichoterápia segítségével a dolgok talán megoldhatók. András azt kérdezte, miért nem írsz, és azt válaszoltad, mert azt egyedül kell. Amikor festesz, nem vagy egyedül?

N. K. T.: De igen. Ám én most megcsináltam, hogy ne legyek egyedül. Elutaztam anyámhoz vidékre. Odamentem a mamám 60 négyzetméteres lakásába és a drapp szőnyege szélén festettem, míg ő ott szuszogott valahol. Nem tudtam elviselni az egyedüllétet. Olyan kapcsolatot alakítottam ki vele, amiről az András beszélt, hogy társaságom legyen, de egyedül is tudjak lenni. Kimehetett a szobából, meg lefeküdt a másik szobába aludni, de azért kellett, hogy otthon legyek nála, mert nagyon elegem lett abból, hogy cseléd vagyok, igaz, a saját cselédem, de nem tudtam eléggé dolgozni ahhoz képest, hogy állandóan ennem kellett, wc-re járom, bevásárolnom, elmosogatnom vagy mosnom. Anyám volt az, aki lerakta nekem a szendvicset, mert kellett valaki, aki a hónom alá nyúlt. Olyan magasságokba kell elrepülnöm
Ahhoz, hogy festeni tudjak, ahol nincs kaja vagy tiszta bugyi, aztán vissza kell jönnöm a földre, és akkor nehéz visszajönni. Kell egy… csúnya szó ez a cseléd… de valaki kell. Nem lehet egyedül szülni, egy bábasszony kell hozzá. Ezek a festmények szülések, ők a gyerekek.



Cz. V.: S mit szólsz ahhoz, amit Feldmár András mondott, hogy nem kell az anyukádat megváltoztatnod, s ahhoz, hogy meggyógyulj és teljes életet élj, nem kell az egész világot akarnod megváltoztatni?

N. K. T.: Hát, még nem mondtam le róla.

2008. október 25., szombat

Ketten egy témáról: Szendi Gábor tündöklése az ICÁban

"Nem az Úr Isten alkotá a nőt az férfi oldalbordájából, hanem a nő született először, a Szent Könyvet férfiak írták, nem kétség – Szendi Gábor népszerűsítő és népszerű könyve A nő felemelkedése és tündöklése egyszerűen és egyértelműen fedi fel az igazságot, hogyan képzeli ő a nőt és a férfit, kettőjük kapcsolatát, erőviszonyait, születését és fejlődését, szexualitását, szerelmét, barátságát, alapvető válaszokat fordít fel. A Depresszióipar c. kötete miatt a tudomány kizárta volna, ha lett volna miből kizárnia, a zsidó-keresztény egyház visszhangját nem hallottam." - Gubicskó Ágnes írása ICA estjéről.


Gubicskó Ágnes: Szendi Gábor tündöklése az ICÁban, október 23-án


Nem az Úr Isten alkotá a nőt az férfi oldalbordájából, hanem a nő született először, a Szent Könyvet férfiak írták, nem kétség – Szendi Gábor népszerűsítő és népszerű könyve A nő felemelkedése és tündöklése egyszerűen és egyértelműen fedi fel az igazságot, hogyan képzeli ő a nőt és a férfit, kettőjük kapcsolatát, erőviszonyait, születését és fejlődését, szexualitását, szerelmét, barátságát, alapvető válaszokat fordít fel. A Depresszióipar c. kötete miatt a tudomány kizárta volna, ha lett volna miből kizárnia, a zsidó-keresztény egyház visszhangját nem hallottam.



Az asztalom túloldalán egy gyűrött arcú férfi Y kromoszómákat rajzol egy papírra. ICA úgy döntött, legyen bár hímnemű, meghívja Szendit egy estre. Október 23-án kellemesen megtelik a Centrál Kávéház egy földszinti terme, számolok, úgy 80-an lehetünk, jórészt fiatal lányok és középkorú nők, egy-két lelkes fiú, s pár unott férfiarc. Bódis Kriszta és Gordon Agáta háziasszonyok, a centrifuga őrzői, maguk közé ültetik Szendit, ki fehéren és törékenyen a közönségre hint egy mosolyt, láthatóan biztonságban érzi magát így: bal oldalán Agáta, haját nemzetiszínű szilikon karkötő fogja össze, melyet a délutáni Gárda Ünnepségen vásárolt 500 forintért, jobb vállára Kriszta vöröslő haja csaknem ráhullik.

Freud talán ismét elérte a célját, megint róla esik a legtöbb szó. Szendi szerint Freud 40éves koráig mást se csinált, csak híres akart lenni, ezért feláldozta a tudomány eszményét, hazudott hamisított saját elméletéért, s így több kárt okozott például a nőknek, mint hasznot. Sok kérdés bennem maradt, s ez bánt egy picit engem – mondja Agáta műsor után. Sok volt a Freud, de vele kapcsolatban például, hogy Szendi nem úgy viszonyul-e Freudhoz, mint a férfi a nőhöz? Én pedig arra gondolok, hogy Freud zsidó volt, és őt is kizárták az egyetemről a nacionálszocializmus alatt, jó szemmel nézzük-e őt?



Freud kokainnal próbált meg kezelni egy morfinistát, Szendi hozzá hasonlítja a mai pszichiátriát. Kriszta elmondja, hogy olvasta Szendi analízisét Albert Györgyiről, s miután ő szerkesztette Györgyi második kötetét, nagyon pontosnak találja a leírást, javasolta is Györgyinek, itt ez a pszichológus, menj el hozzá – Györgyi ellenkezett. Szendi szerint Györgyit egyszerűen manipulálták, s megmondja őszintén, tíz ilyen év után, alkohol, gyógyszerek, négy válás, négy öngyilkossági kísérlet, nem valószínű, hogy elvállalta volna. A depresszió és drogok kapcsán Szendi újra kifejti: az antidepresszáns gyógyszerek hatástalanok, sőt károsak a szervezetre, a depresszió az az állapot az ember életében, amikor megoldásokat kell keresnie, javítania kell a közte és a külvilág közötti csatornát.



Julia Kristeva A fekete Nap. Depresszió és melankólia c. könyvében, amely ha jól tudom, még nincs magyarra lefordítva, pedig úgy gondolom, milyen jó lenne, találkoztam először egy hasonló elképzeléssel, amely szerint a depresszió nem betegség, hanem „természetes” állapot, s bár szenvedést okoz, de fokozza a kreativitást, s egy kevésbé laza, inkább a maga szép nyelvezetén történeti áttekintést is ad a különböző korok depresszióhoz való viszonyulásáról. Miközben Szendi szintén az erről való gondolkodás megváltoztatását hangsúlyozza, addig könyvében a halról is beszél, mint ami a halfogyasztó népeket megvédi a depressziótól. Erről a bevitelről az esten nem tesz említést.



Egy férfi a közönségből azon egyszerű kérdésekkel fordul Szendihez, hogy van-e élet a halál után, és mi az élet értelme. Szendi könnyeden válaszol, van élet a halál után, mert utódaink élnek – a közönségben halk nevető morajlás. Viszont a lélek az aggyal együtt megszűnik. Az élet értelme pedig nem a boldogság, hanem a szaporodás, a küzdés. Ezt érthetjük Madáchi értelemben is, a közönség jórészt, azt hiszem, így értette, előtte Szendi azonban egy olyan szaporodásról is beszél, ami nem biológiai, hanem eszmék, gondolatok szórását jelenti, nem a gének örökítését, hanem a mémekét. Marx 6 gyermeke közül 3 élte meg a felnőttkort, 2 öngyilkos lett, egy rákban halt meg, Hitlernek pedig nem volt gyermeke, mégis igen elterjedtek.



Az estzáró szót így Kriszta találja meg: Szaporodjatok!

A beszélgetés előtt és után Rutkai Bori énekelt dalaiból, egyedül állt ki, s picit fázósan, mégis érezhetően erőteljes benyomást gyakorolt a közönségre. A szövegek helyesek és élesek, Bori vicces és bájos, gondoltam, elkezdem a tapsot, de Cilin megelőz s vastaps születik. Bori szerint az élet értelme a gyökerek megtalálása, szerintem a kérdés kicsit becsapós. Nézzenek be a Specko Jedno zenekar honlapjára.

----
A fotókat Reisch Éva készítette.

Ketten egy témáról: Nők, Freud, Szendi

A pszichoterápia, e szintén huszadik századi „vívmány” sem más, mint a lelki működés − ha tetszik: lelki evolúció − megváltoztatására irányuló kísérlet. A görögöknél pl. természetes, sőt tisztelendő volt, ha valaki hangokat hallott: ezeket az istenek hangjának tartották, és ez az ember a közmegegyezésen alapuló feltételezés szerint közelebb állhatott az istenekhez, mint mások. - Gyárfás Judit beszámolója.


Gyárfás Judit: Nők, Freud, Szendi


„A férfinak történelmileg és evolúciósan mindig is célja és funkciója volt, hogy kontrollálja a nőt, mert minél szabadabban dönthet a nő arról, hogy például melyik férfit akarja, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a férfi alulmarad.” (Szekeres Dóra interjúja Szendi Gáborral /litera.hu/)




A feministák sok mindenben egyetérthetnek „A nő felemelkedése és tündöklése” című könyv kapcsán, ugyanakkor sok mindent fogadhatnak kétkedéssel. Az Irodalmi Centrifuga október 23-ai, ünnepi kiadásában sem lehetett ez másképp. A pszichológia „szent tehenét”, Freud-ot érő éles bírálatok (mind a könyvben, mind a helyszínen) a feministák sajátjai is lehetnek, míg pl. Szendi teljes pszichoanalízisellenessége megoszthatja ugyanezt a feminista közösséget.

Az esten természetesen szóba került az antipszichiátria is az Albert Györgyi – Szendi Gábor „ügy” kapcsán. (Mikor Albert Györgyi első könyve megjelent, Szendi Gábor írt neki egy levelet, melyben azt mondta, hogy Albert Györgyinek szerinte terápiába kellene járnia és letennie a gyógyszereket.)



Amilyen tekintélyelvű és manipulatív tudott lenni a sikerért a tudomány eszméjét eldobó Freud, úgy nincsen ezzel máshogy a gyógyszeriparra építő huszadik-huszonegyedik századi kreáció, a pszichiátria sem − mondta el a pszichológus, s erre egy példát is hozott: nemcsak a depresszióiparnak, hanem a híres Anna O. Freud esetének is utánajárt. Kutatási során kiderült, hogy a hölgy nem hisztériában, hanem agyvelőgyulladásban szenvedett, de esete kapóra jött Freudnak, aki rávette Breuer-t, hogy hamisítsák meg a diagnózist, és a kezelésről is úgy írjanak, mintha az a hisztéria kezelésének sikerességét igazolná. (Erre természetesen Freud rokonát nem volt nehéz rávenni.) Pszichológus-generációk sokasága nőtt fel abban a tudatban, hogy a kezelés viszont alkalmas a probléma megoldására.



Szendi szerint a pszichoanalízis sem alapul máson, mint a valóság megerőszakolásán; nem más, mint üres spekuláció. Freudnál sokszor előfordult, hogy a beteg tapasztalatát korrigálta a sikeres − vagy sikeresnek tűnő − „gyógyítás” érdekében: tehát nem az analízis volt alkalmas az adott probléma megoldására, hanem a problémát próbálta hozzáidomítani a szerinte alkalmas megoldáshoz. (Sokszor nem is következett be a pácienseinél gyógyulás, mondja Szendi, de Freud erről természetesen hallgatott.)



A klinikai szakpszichológus az est során arra is kitért, hogy Freud gondolatai valójában nem voltak újak: a tudománytörténeti fordulatok az adott kor gondolkodásának részei, így tulajdonképp nem Freud hozta el a pszichológiát, hanem a pszichológia Freudot.



Szó esett Szendi evolucionizmusáról is, ez azonban válasza szerint nem csak a biológiai evolúciót takarja. (Ennek kapcsán egy számomra meghökkentő dolog is elhangzott: Szendi és mások szerint – akikre könyvében sokszor megismételt kísérleteik kapcsán hivatkozik – a férfiak Y kromoszómáján a mintegy 1300 génből mára már csak kb. 50-60 darab maradt, és ezért a férfiak ki fognak halni). A biológiai evolúció véleménye szerint a történelem folyamán lelkivé, gondolativá alakult át, e működésekkel a biológiai evolúció befolyásolható − erről beszél könyvében is. A pszichoterápia, e szintén huszadik századi „vívmány” sem más, mint a lelki működés − ha tetszik: lelki evolúció − megváltoztatására irányuló kísérlet. A görögöknél pl. természetes, sőt tisztelendő volt, ha valaki hangokat hallott: ezeket az istenek hangjának tartották, és ez az ember a közmegegyezésen alapuló feltételezés szerint közelebb állhatott az istenekhez, mint mások. Ma az ilyen embert skizofrénnek bélyegzik, s ezt a tényt Szendi − Feldmár Andráshoz, a beszélgetőtársakhoz, e beszámoló készítőjéhez és sokunkhoz hasonlóan − ijesztőnek és elkeserítőnek tartja.