2009. január 14., szerda

Összegyűrve – Összegyúrva: „Egy Nő” Magyarországon

"Tartalmaiban a közelmúlt honi könyvszenzációinak folytatása, Csernus Imre Nő című pszicho-horrorját írja felül és haladja meg szakmai és írói értelemben sokszorosan." - Gordon Agáta recenziója Bácskai Júlia: A másik arcod. Egy nő beszélgetései pszichológusával című könyvéről.




Gordon Agáta: Összegyűrve – Összegyúrva: „Egy Nő” Magyarországon


A 21. század a pszicho-forradalomé:
több a dolgunk a lelkünkkel mint valaha is hittük volna, és durván sok a dolgunk a nőiséggel, tartozzunk bármelyik nemhez.

Bácskai Júlia pszichoszínházáról híres, amely a Centrál kávéházban is játszott néhányszor, nagy sikerrel. Remek színészek rögtönöztek jó sztorikat, majd a közönséggel együtt megvitatták a történetek lelki rugóit, tanulságait, lehetőségeit.

A könyve sok év pszichoszínházi gyakorlatának párlata, regény és kézikönyv.
A címe: A másik arcod - érdekesen emlékeztet nőkről szóló könyvek címére:
(Zsadányi: A másik nő, Borgos: Portrék a másikról) ez arról szól, hogy hangsúlyozottan másként látja a NŐt mint szokás, egy magas női szempontja van, amelyből az „általános emberi” vagy a férfi ritkán tekint a nőre.
Tartalmaiban a közelmúlt honi könyvszenzációinak folytatása, Csernus Imre Nő című pszicho-horrorját írja felül és haladja meg szakmai és írói értelemben sokszorosan.
A főhős Gabi, a tükörbe nézésre és változásra érett harmincas jókislány, férjezett, egy gyermek anyja. Alárendelt, izgatott, önállótlan, kézfogása rebbenő, a széken meghúzza magát, befelé sír, fegyelmezett, túlfegyelmezett és önfegyelmező. Nincs jelen a saját életében, és jobb sorsot érdemel.
Másik főhős a pszichológus, aki első látásra azt mondja, hogy nem vállalom ezt a nőt. Túl nehéz feladatnak tűnik. Aztán figyelmezteti magát. "Hiszen épp ezért jön hozzád: hogy felemeld, felnőtté tedd és segíts neki önállóvá válni."
És Bácskai Júlia érzékenyen és elegánsan segít, mindazoknak, akik olvassák.
Jól behelyettesíthető szituációkat hoz, hatékony vizualizációs gyakorlatokat, néhány érdekes tesztet. Regényes terápia, hepienddel.
Gabi önállósul a családi vállalkozásból, saját érzéseit éli, táncolni tanul, új pasija és orgazmusa lesz. Közben a férjétől elválik, igényeit reálisan felméri, másik lakásba költözik és fodrászt cserél.
Kell ennél több egy olvasmányos rövid terápiától?

Alkalmazott és vulgár pszichológia magas szinten. ICA szeretettel ajánlja ezt a kulturált, a nőket és a nőiséget tiszteletben tartó remek terápiás kézikönyvet az olvasóknak és útkeresőknek.

Bácskai Júlia: A másik arcod. Egy nő beszélgetései pszichológusával. Jaffa, 2008. október; 180 oldal



A könyv ajánlója: "Összegyűrve. Ez a kifejezés mindenkire érvényes lehet, aki pszichológushoz megy. Összegyűrődött az élete, az arca. Ez a könyv azokról a nőkről szól, akik gátlásokkal küszködnek, kevés önbizalommal, függőségben élnek. A pszichológus látja a benne rejlő másik arcot, az ő szemével kísérjük az úton: hogyan lesz valaki önmagát vállaló, független, szabad nővé. A másik arcod (ki)talált történet. Lehet, hogy Rólad is szól, vagy valaki másról, akit ismersz. Talán jobban ismered, mint ő önmagát.
Az eseményeket a kitalált főhős karakteréhez alakítottam – sokat segített ebben a Pszichoszínház közel 200 előadásának színrevitele.

A nevek és a jelenetek a fantáziám szülöttei, a fogantatásnál jelen volt sokéves gyakorlatom, a megtermékenyítésnél sok tanítványom és kliensem. Több valódi történetből íródott ez a könyv. Összegyúrva."

Nincsenek megjegyzések: