2009. február 28., szombat

A felelősségről – Barna Tibor és Bódis Kriszta levélváltása

Bódis Krisztának a tatárszentgyörgyi virrasztás után írt levelére több válaszreakció is érkezett, ezek egyike Barna Tiboré. A felelősségről szóló levélhez Bódis Kriszta fűzött kommentárokat, válaszokat – e cikkben ezt olvashatják.
Figyelem!
Tegnap beszámoltunk róla, hogy kedden lesz a temetés Tatárszentgyörgyön, melyre Budapestről buszokat is indítanak. A keddi buszok szervezői nagyon kérnek mindenkit, hogy feltétlenül jelentkezzenek a megadott mobilszámon (20/329-7711) mert csak így tudják biztosítani, hogy mindenkinek jut hely.


Kedves Barna Tibor, írtam néhány sor választ Önnek,

Igen, mindannyian felelősek vagyunk, hogy nem zavartuk még börtönbe a jelenlegi hatalmat, amely eszközként használja a cigányokat, a többségi társadalom csoportjait pedig megosztja és elviselhetetlen terhekkel ellehetetleníti, miközben a rendszernemváltás óta többezer-milliárdos vagyonvesztéssel nem tud elszámolni!

Felelősek vagyunk a jó példák (jezsuita iskola cigány szülőknek, hodászi cigány közösség és cigány lelkipásztor, stb.) elhallgatásáért, a szolidaritás hiányáért!


Szerintem idáig tökéletesen egyetértünk.

Maguk pedig azért, mert a segítő jószándékot is mérgezik a hatásvadász előítéleteikkel, sugallataikkal -- miért?

Milyen segítő jószándékra gondol? Az enyémre? (Hétes telepi program - csak hogy segítsek) amit aztán magam mérgezek az előítéleteimmel és sugallataimmal? Vagy azért nem tud ezekről sem mert elhallgatják? Elhallgatom?
Szerencsére tényleg vagyunk egy páran, akik eddig is tettünk valamit. Nagyon is értékelem és szolidáris vagyok a hodásziakkal stb, sőt fel tudok sorolni számos jól működő kezdeményezést, ahol nagyszerű dolgok történnek, és akiket éppen azok támogattak, akiket Ön ostoroz. De tudja a gárda például sokkal érdekesebb a médiának, mint a valódi jó szándék, és ezt a fröcsögők is pontosan tudják. Kinek volt ideje vagy ereje túlkiabálni őket?


Önök is nagyon jól tudják, hogy a szisztematikus gyilkoláshoz a cigányok által elkövetett emberölések járnak közel (sajátos jellemző brutális elkövetési mód, magyar célcsoport, bizonyítottan cigány elkövetők), nem a jelen eset, ahol nincs még meg a tettes és az indíték sem! (vajon miért bénáztak a helyi rendőrök? csak nem azért, mert el kellett tüntetni a valódi nyomokat, mert sértette volna a "politikailag korrekt" prekoncepciót?)

Ez itt egy prekoncepció a maga részéről. Miért sugallja azt, hogy a cigányok által elkövetett emberölések jellemzően a magyarok elleni rasszista (etnikai alapú) és indíttatású támadások volnának? Mikor uszítottak cigány szabadcsapatok a magyarok ellen?

Azt hogy a szisztematikus gyilkoláshoz a cigányok által elkövetett emberölések járnak közel honnan veszi? Mert én beszéltem ezzel kapcsolatban szakértőkkel, sőt azzal kapcsolatban is, hogy miért bénáztak a rendőrök (hideg volt, kit érdekelt egy leégett cigány háza, eggyel kevesebb) ez az attitűd sajnos közelebb áll a rendőrök mai álláspontjához.


Tudják önök, hogy a vidéki településeken a magyar lakosság fél a cigányságtól? Hogy minden napra jut már erőszakos bűncselekmény, amit cigányok követnek el magyarok rovására?
Hol vannak önök, amikor Horák Nórát, Cozmát, alföldi parasztembereket mészárolnak le cigányok, amikor gyerekeket és fiatalokat vernek félholtra, idős asszonyt fojtanak meg? Van akiről még azt is elkenik, hogy a brutalitás okozta a halálát!
Nem hiszem, hogy maguk olyan bambák volnának, hogy ezekről ne tudnának!


Éppen arról beszélünk, hogy növekszik az erőszak, hogy a társadalom alatti rétegek egyre inkább deviálódni fognak, ezért probléma a kirekesztés, és az, hogy jelen esetben a cigányság perifériára szorul.
Amikor a bűncselekményekről beszél, Ön általánosít. Egyenlőségjelet tesz bűnöző és cigány között, (minden cigány bűnöző volna, vagy a cigányok hajlamosabbak volnának a bűnözésre?), ugye érti, hogy ezt a gondolkodást nevezik rasszistának? Vagy ön szerint a cigányok mind rosszak, a magyarok mind jók? Vagy esetleg azt feltételezi, hogy én hasonló, egyszerű módon gondolkodnék erről a kérdésről, csak fordítva? Dehogy.


Azt viszont látom, hogy rosszhiszeműek vagy elfogultak!
Önöknek igazuk lenne, ha kiegyensúlyozottan szemlélnék és írnák meg az erőszak mibenlétét, de nem! Következetesen a többségi társadalomra hárítanak minden felelősséget, azért is, amit nem követett el, s jajj, ha a magyar ember próbál pusztán csak védekezni!


Bocsánat, de én is, mi is és a cigányok is magyar emberek vagyunk. Lehet, hogy itt van valami alapvető nézetkülönbség közöttünk?

Önök a másságimádattól nem látják már a valóságot!

Ez nagyon jól hangzik, de nem igazán értelmezhető. A valóság sokszínű, sokfélék vagyunk és mégis egyformán emberek. Maga is más valakinek a szemében és ön is más-ként tekint a különféle emberekre. A probléma ott van, ha a másikhoz kizárólag és általásnosítva negatív tulajdonságokat vagy élményeket kapcsolunk, vagy, ha azt gondoljuk, hogy mi vagyunk a tökéletesek, és mindenkinek hozzánk kell alkalmazkodnia. Egy hozzáállásról beszélek most és nem népcsoportokról. Az együttélés a valóság. És felteszem, az ember mindent elkövet, hogy békében éljen (a lelkében is) együtt a másikkal.

Persze minden kritika ellenére önök maradhatnak előítéletesek, szemellenzősek írásaikban, csak ezzel súlyos kárt okoznak, mintha nem volna még elég kára az országnak maguk nélkül is!


Barna Tibor


Senki ne maradjon előítéletes, erre mind hajlamosak vagyunk, mert ez például közös emberi tulajdonságunk. Az előítéletek hatására már a tapasztalatok, sőt, az észlelés is torzulásokat szenvedhetnek. Ön is legyen résen.
Részemről szívesen kiszabadítanám a beszélgetésünket ebből az ostoba, káros, gerjesztetett szembenállásból, hogy magyarok kontra cigányok.
Ez az Ön, az én, és mindannyiunk közös felelőssége is − származástól függetlenül.


Bódis Kriszta


Démonok a Centrifugában

Egy démoni családban ülünk. 'Szívj el még egy jointot!' - biztatja kamasz fiát Yamamoto Kovácsné Faragó Zsuzsa a családi asztalnál. De a démonok nem ekkor érkeztek. Ott voltak azok rég, mikor még csak fészkelődtünk a Centrifuga nézőterén. Mert mi hoztuk őket magunkkal, s Pintér Béla és Társulata csak tükröt tartott nekünk. De valójában nem így történt. A démonok Yamamoto Pintér Bélával és Társulatával érkeztek. S mi csak tükröt tartottunk. A démonok pedig nem tévedtek el a tükrök párhuzamos falai között. Megsokszorozódtak. És tomboltak. - Irgalmas Zsófia beszámolóját olvashatják.


Démonok a Centrifugában - Irgalmas Zsófia beszámolója


1.


Néha a démonok úgy tombolnak, hogy zavarba jössz a reflektor fénye előtt. Még ha színész is vagy. S itt is ez történt. Yamamoto Pintér Béla zavarban volt. Ugyan a reflektorok erős fényével láthatóan baráti viszonyban volt, mégis nehezen találta a helyét a székén. És a szavakat. Akadozva, nehezen indult a beszélgetés. Mert hiányoztak a biztos pontok.

A társulat darabjai jórészt az eltorzult családi viszonyokat mutatják be. A biztos pontokat. A férfiak alkoholisták, a szülők démonizálóak, a gyerekek kiszolgáltatottak, s mindenki sérült. Egy biztonságos világ biztonságos díszletei, amelyek az állandóság, a kiszámíthatóság meghittségét nyújtják. Az alkoholista alkoholizál, a démonizáló szülő démonizál, a kiszolgáltatott gyerek pedig lubickol a kiszolgáltatottságában. S ezek azok a generációról-generációra öröklődő szerepek, amelyeken belül mozogva mindig tudjuk, mi fog történni. Mert nem eshet meg velünk semmi váratlan. Hiszen a szabadság zavarba ejtő. Ahol nincs előre megírt élet-forgatókönyv. Ahol bármi megtörténhet.

'Kegyetlenebb, gyógyítóbb színházra vágyom' - nyilatkozta egyszer Pintér Béla. A Centrifugában pedig leült velünk szemtől szembe, s megmutatta, milyen az, amikor nincsenek ott a biztos pontok. A díszletek. Amikor nincs szerep. Nincs forgatókönyv. Nincsenek előre megírt mondatok, előre megírt válaszok. Az emberi arcát mutatta. S az esendőségnek ez az emberi arca démonibb, félelmetesebb volt bármely Yamamoto Kovácsné Faragó Zsuzsánál is. A szabadságnak való kiszolgáltatottság pillanata volt ez.

Pedig csak annyi történt, hogy egy ember leült ott elöl, s kérdeztek tőle ezt-azt. S ő kissé feszengve válaszolt. Nem tagadta le a helyzetnek szóló szorongását, s vállalta, hogy ő most szorong. Én pedig legszívesebben menekültem volna a látványától. Akár még bármelyik darabjuk bármelyik önsorsrontó szerepébe is. Csak el innen. Mert itt valami borzasztó történik.



2.


Pintér Béla és Társulata az alternatív magyar színjátszás egy kikerülhetetlen, zavarba ejtő formációja. A Centrifugában a beszélgetés egy tavaly bemutatott darabjuk, A démon gyermekei körül zajlott, s a darab a szexuális tabuk világában egy szintén zavarba ejtő eszközhöz, a nemcseréhez nyúlt. A darabban ugyanis a női szerepeket férfiak, a férfi szerepeket pedig jórészt nők játsszák. A darab Yamamoto Kovácsné Faragó Zsuzsa, a japán kultúra professzora, néprajzkutató és műfordító - külsőségeiben Japánt idéző - világát mutatja be, s így a dramaturgiától - a japán színház hagyományait tekintve - nem is áll távol a nemcsere. Azonban, ahogyan a darab a brutálisan magyar valóságot mutatja be, ugyanúgy a nemcsere is leplezetlenül ábrázolja a férfi nem - itt mifelénk, nyugaton - tabukkal igencsak körülbástyázott, frusztráló világát.

A darabban a férfiakat játszó színésznők érezhetően belülről képesek azonosulni a szerepükkel, s játékukban a tipikusan férfiakra jellemző érzelmi megnyilvánulások széles skáláján képesek mozogni, míg a női szerepet játszó férfi színészek mintha egy sokkal szűkebb terepen lavíroznának. S itt nem csupán arról van szó, hogy a férfi szerepet játszó színésznői alakítással szemben a női szerepet játszó férfi színpadra lépése már önmagában komikus, hiszen a társulat darabjaiban a bergmani mélységek megcsillanása mellett ugyanúgy helye van a Holló színházból ismert abszurd humornak is. Inkább arról van szó, ami a társulat tagjaival való beszélgetésből is kiderült, hogy a férfias nő típusával szemben nem csupán a nőies férfi típusa nincs megengedve a nyugati világban, hanem egy férfinek egyszerűen nincsenek meg a belső eszközei, a belső repertoárja egy női szereppel való azonosuláshoz még annak ellenére is, hogy nőként nehezebb megformálni egy férfi szerepet mint fordítva.

Azonban a Centrifugában nem csak a nemi szerepek bemutatásánál váltak képlékennyé a határok, hanem már azt sem lehetett pontosan tudni, hogy hol ér véget a valóság, s hol kezdődik a játék. Pintér Béla ugyan utalt arra a beszélgetésben, hogy ő - mint a darabok írója - a szerepeket a színészei személyiségére szabva írja meg, azonban azt már a néző képtelen volt eldönteni, hogy ez a szereppel való azonosulás vajon a darab írójának a tehetségéből fakad, vagy egyszerűen a színészek játszanak annyira hitelesen, hogy ez a hitelesség már a darab világán kívül is uralni kezdi életük egy-egy köznapi megnyilvánulását.

Ennek egy elgondolkodtató példáját mutatta Quitt László, aki a darabban egy volt hajléktalan, rabszolga férjet játszott, s a beszélgetés során annyira a színpad szélén ült, hogy folyton a Centrifuga műsorvezetőjének a takarásába került, de úgy, ahogyan csak egy volt hajléktalan képes a saját személyiségét a háttérbe szorítani, amint azt a szerepe követelte meg a darabban is a család történéseit uraló felesége, Yamamoto Kovácsné oldalán. Hasonlóan félelmetes volt a drogfüggő kamasz fiú szerepét játszó Roszik Hella alakítása is, akinek a beszélgetés során még álmodozónak tetsző tekintete a játék során olyan hirtelen váltott fenyegetően követelőzővé, hogy nem lehetett tudni, ez vajon a szerepnek szól, vagy pedig Hella csupán önmagát adja.



3.


'Biztos, hogy jó minőségű füvet vettél a díleredtől?' - kérdezi kamasz fiától Yamamoto Kovácsné Faragó Zsuzsa. S velük megérkeztek végre a démonok is az Irodalmi Centrifugába.


Irgalmas Zsófia

2009. február 27., péntek

Romák és nem romák: Megállítjuk az erőszakot!

Csorba Csaba, és felesége, Erzsébet február 23-án vesztették el elsőszülött fiukat, a 27 éves Robit, és négyéves unokájukat, Robikát. Fölgyújtott házukból menekültek, amikor hátulról lelőtték őket. A kis Robi június 8-án lett volna ötéves: egy biciklit szeretett volna a születésnapjára.
Romák és nem romák együtt gyászolunk a Csorba-családdal .... március 3-án kedden 13 órakor Tatárszentgyörgyön.


„Fogtam a Robi fiam fejét az ölemben, csak azt mondogatta, hogy le, le, le, vagyis hogy lelőtték, csak már nem bírta kimondani. A kicsi unokám már nemigen volt észen, kapkodta a levegőt, csukott szemmel feküdt, és csak folyt a könny a szeméből” - Csorba Csaba, és felesége, Erzsébet február 23-án vesztették el elsőszülött fiukat, a 27 éves Robit, és négyéves unokájukat, Robikát. Fölgyújtott házukból menekültek, amikor hátulról lelőtték őket. A kis Robi június 8-án lett volna ötéves: egy biciklit szeretett volna a születésnapjára.

Romák és nem romák együtt gyászolunk a Csorba-családdal. Mögöttük állunk a temetésen. Közösen engedjük utolsó útjára apát és fiát. Mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy a dolgok idáig fajultak.

Nem engedjük, hogy további ártatlan áldozatok haljanak meg Magyarországon.

Március 3-án, kedden, 13 órakor ott leszünk Tatárszentgyörgyön, Robi és a kicsi Robi ravatalánál.

Kérdéseivel hívja a 06 20 329 7711 számot.

-----
Bódis Kriszta levele
Gordon Agáta a tatárszentgyörgyi virrasztásról

Harangi Andrea: All, baby

Harangi Andrea írásának elbeszélője profi nem- és identitásváltó, aki kicsit elveszett a virtuális világban - kalandjait olvasva időnként magunk is elbizonytalanodunk, vajon merre jár és kicsoda is pontosan a túlfűtött(?) erotikus álmokat dédelgető főhős.


Harangi Andrea: All, baby


Az összes verziót kipróbáltam, all. A pezsgőtabletta végre szétmállott a vízben, belekortyoltam. Gusztustalan a lötty, ami az alján maradt. Ez egy probléma, amit még nem oldottak meg a fejlesztők. Az összes színt meg szeretném élni a szerelemből, már jó régen elhatároztam.
All, érted, nem selected. Mi a retkes francnak nem működik ez itt nekem. Ja, csak egy demó, óh, nem, ne mondd, hogy nekem csak egy demó jutott ma estére.
Bromi, a dagadék. Ezt már ismerem. Volt kövér srácom az életben is, igazán nem volt rossz, elhiheted. Leszámítva persze a halálfélelmet, hogy ha úgy fordul kedve, összenyom. Tekertem rajta rendesen, micsoda meló volt! A játékban nincsenek szagok. Bromi nem büdös, pedig izzad a rámért feladatok súlya alatt. Letörli a homlokát. A hónaljnál a folt, az nincs a grafikában, pedig egyre nőhetne, ahogy szívatom ezt a balfaszt.
Óh, nem, nem kell gengszter, tűnés innen. Gengszter vagyok, mondta a férjem. Ez egy gengszter-ország. Jól van, jöhet egy gyors szex, vágtam rá. A házi elsősegélyes fajtából. Kicsiben játszunk, kis bisz-baszok a munkahelyről. Szívom is a fogam eleget. Nagy gengszter felesége szeretnék lenni, húsából jusson a több.
Ez most le fog engem lőni? Te szemét, rád küldök egy sorozatot, bang, bang. Sosem értettem, hogy mások mit élveznek ezen. Bang, bang, bang, bang, bang. Na, ki vagy már nyiffanva? Mócsing a fejed helyén, pontos a grafika, ügyes voltam. A játékban nincsenek szagok. Nem érzem a kiloccsant agyvelőd bűzét. Később sem, ha mégis erre kell elmennem. Amíg lőttem, többekre gondoltam. Most, hogy megvagyok, újra te jársz a fejemben, te szemét. Hogy mindenkit a szemem láttára, több tucat nőt az orrom előtt. Élvezted, ahogyan csorog a nyálam. Hát majd még a végén kapsz egy adagot a képedbe, hogy vonyítva lódulsz majd túlra. Finom kis pornó, eszedbe fog jutni, köpnek és nyalják. Édesem, így szeretnélek látni téged. Átszopod, átnyalod magad a túlvilágra. Ha letilt a játék, mert üldözés közben átlépem az időkeretet, akkor is megteszem. A játékban nem lehet, de az életben igen. Ha tűzerő nélkül maradok, akkor is megteszem. Nem is kell fegyver. Kinyírlak, te szemét! Megvárom azt a pillanatot, amikor a saját hányadékodba esel kedvenc teremen, a Kálvinon. A rajza szinte valósághű, bár a kémények nem robbannak. Akkor a cipőmmel, trendi szögletes orrú, belenyomom a fejedet, hogy ott fulladsz meg. Az egy szép pillanat lesz az életemben, ősz-tél-tavasz, mindegy. Azt hiszed, valaki gyanakszik majd rám? Hát persze, de nem lesz bizonyíték, ígérem Neked. Nézzük csak, hol lehet? Miért nincs ilyen grafika a játékban? Hol a virtuális cipőm és lábam?
A játékokat elsősorban férfiak fejlesztik? Elsősorban férfiaknak? Azt hiszik, ők mindig biztonságban vannak? Azt hiszik, nincs ilyen cipőorros, gyilkos szerelem? Az bezzeg, hogy ők lőnek egy tárat, a csaj meg darabjaira szakad, az rendben van. Ribanc kis kurva, szerettelek. És köpnek egyet srégen maguk elé-mellé. Vagy így: Szeretlek, te szemét, miért hagytad, hogy szétlőjelek. A játékban is szívatni próbáltál, mi? Mert én még ott is a te pofikáddal játszottam, édes kis kurvám, bizonyám. Hát persze, hogy a valóságban lőttem szét az agyadat! Ott is. Ugyanolyan. Azt láttam, amit a játékban. A játékot fotók alapján rajzolták, egy haverom mondta. Príma kis profi játék lett. Szeretek játszani, de nem ezért nyírtalak ki, nem, baby, tudod jól. Nem vagyok én megjátszós, ami a szívemen a számon, no meg a fegyverem előtt. Kényszerből nyírtalak ki, na, mert felb.-tad az agyamat. Felb.-tad, én meg kinyírtalak, korrekt számla ez. Nyafogtál eleget, jaj így, úgy, amúgy. Ha így van, úgy lenne jobb. Ha meg emígy, akkor amúgy. Szép csokrot viszek a sírodra, ne féljél te attól. Mint a filmekben, kinyírják egymást, a csokor meg gyönyörű, a koszorú meseszép. A játékban is választhatok csokrot a halottaim sírjára. Ott szoktam elmélkedni, a temetőben a gépasztalomnál. A legjobban a kutyák sírjainál szeretek.


Ne gondold, hogy nem voltam kíváncsi a színekre a szerelemben, édesem. Szerelem, némi romantika, érdekelt, persze. Kíváncsi voltam, érted ezt? Átcsesztél, én meg rendeztem a sorokat. Korábban az életben még nem gyilkoltam nőt. Eljött ez is. Sajnálom, mert mindegyik nő más egy kicsit. Tamara pl. frankó csaj a programban, igazi egyéniség, jól szop. Nem mutatják, ahogyan csinálja, csak ott vagy a függöny mögött és jön a felirat, hogy Tamara is ott van. Oltári jó a csaj. Hamar elmegyek vele, az az egy. Az égből leereszkedik egy bónusz-élet. Pörögnek a pontok, ahogyan a csaj a virtuális farkamon. Nyögések, a számítógép is csinálja, én is a kézimunka közben. Az életben biztosan szagos, jó kis puncija lenne a csajnak. Elsőosztályú punci, finom kis kurva. Add csak a levest, anyukám. Jó lesz a műanyagból is, itt a gép előtt. Adjad, csak hagyjál már békén. Nem tartozik rád. Van egy csaj, jól szop, igazi egyéniség. Jól van na, csak vicceltem. Hol az a leves? Ja, hát én szétlőttem a fejedet, bassza meg! Édes kis kurvám, most zokogok, verem a mellemet, látod? Dehogy látod! Megdöglöttél, az istenit neki! Sajnálom nagyon, őszintén megbántam, elhiheted. Hé, csak vicceltem, hallod? Tamara egy ugyanolyan punci, mint a többi a játékban, akiket széles optikával mutatnak, amikor tele a szájuk fasszal. Na, elhiszed már? Nem akartalak megölni, te! A hideg lábadat a szívemhez nyomom, ahogyan szeretted. Jaj, de hideg. Te tiszta vér vagy, mi történt veled, anyu, anyukám, szólalj már meg.
Na most: ha nőnek születtél, elsétálsz, ahogy a részeg fejet a pocsolyába rúgtad. Cipőorr, trendi, szögletes. A játékban tudsz sírni, jó nagyok a könnyek. De te most nem sírsz. Eleget szoptad a faszát itt az életben. És eleget szoptad a faszt a hülyeségei miatt szintén itt az életben. Szép a napfelkelte. Szipogsz, mégis sírsz. Szeretted ezt a stricit. Jó házból való és művelt volt. Időnként humoros és kedves is. Kinyalt és csinált gyereket neked is. Nem szeretett. A szemét nem szeretett! Odavoltál érte. Még mindig, pedig már nincs. Már biztosan nincs. Ez egy ilyen szín volt, próbálod mondani magadnak. Remegsz és sírsz. Bekapcsolod a gépet.

2009. február 26., csütörtök

Igazi vagy? Mersz kételkedni?

Szendi Gábor az, aki véleményem szerint a legleegyszerűsítőbb elképzeléseket adja. [...] Feldmár szeretetet és vágyat, akaratot és szexet boncolgató írásából [...] létfontosságú tudást meríthetünk a szerzőtől a szeretet, a vágy, és az akarat természetéről. [...] Mester Dóra Djamila írása nagyszerű [...], a szex-pozitivizmust támogatja, ami szerinte annyit tesz, mint elfogadni, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy úgy élje meg szexualitását, ahogy akarja. [...] - Gyárfás Judit írása a Feldmár Nők Iskolája Igazi vagy? című, a Jaffa kiadónál megjelent kötetéről.


Gyárfás Judit: Igazi vagy? Mersz kételkedni?


„Igazi vagy?” – teszi fel a kérdést a címben a mind műfajilag, mind tartalmilag legkülönfélébb írásokat magába foglaló esszégyűjtemény. A kérdések középpontjában „a nő” áll, és mivel ez így van, a kötet legtöbb írása ezen elkülönítés felől fogalmazza meg a maga álláspontját. A kötet egyik felében túlnyomórészt a Feldmár András által alapított Nők Iskolája lejegyzett előadásai kaptak helyet, míg másik felében az iskola által kiírt Hélène Cixous*-pályázat nyertes írásait olvashatjuk.
A „Test” fejezet írásai a legalkalmasabbak az esszencialista elkülönítésre, lévén talán(!) a biológiai test a legadottabb, a legnehezebben változó. (De elég csak Feinberg „Kőkemény”-ét elolvasnunk ahhoz, hogy ezt az „adottságot” is rögtön átmenetibbnek lássuk…)
A „Test” fejezet első írásai Feldmártól származnak: írásait ismerem, szeretem. Mégis kétségekkel telve – a könyvnek a „mersz kételkedni?” is kérdése az „igazi vagy?” mellett, ahogy azt Büky Dorottya előszavában olvashatjuk, aki Bernát Orsolya és Feldmár mellett szerkesztője a könyvnek – olvasom azt, hogy (maradván a szerző által idézett angol nyelvi példánál) a „beauty” ill. a „beautiful” jelzőt „ma is csak nőkre, csecsemőkre és tájakra vonatkoztatva használják, soha nem férfiakra”. Miért nem „szoktuk” (és ki nem szokta?) pl. férfiakra is használni, miért nem „mondjuk” (ki nem mondja?) azt, hogy „gyönyörű férfi”? Nem csak a nézőpont különbségéről van-e itt szó? Ez egyik apró kritikai megjegyzésem, hogy a vonatkozó részben a nő – férfi (és mellette még, amit általában ugyanígy adottnak veszünk: hogy ti. a nő a férfihoz, férfi a nőhöz vonzódik…) társadalomban konzervált dichotómiáját látom megnyilvánulni. (Ahogy a nyelvben is lépten-nyomon találni ilyen megnyilvánulásokat: „férfias határozottsággal”, hogy éppen a könyvből idézzek.)
Hoppál Bori ugyane fejezetben a női orgazmus, női prosztata, női nemi szervek témái mellett arról ír, hogy a menstruáció a társadalomban hogyan válik tabuvá, tiltottá vagy elnyomottá: a „tisztább, szárazabb, biztonságosabb” (reklám)szlogen, vagy a nem újrahasznosítható menstruációs „termékek” léte könnyen kelti azt az érzetet, mintha a menstruáció valami tisztátalan, koszos, lucskos és bizonytalan, a nőt (még jobban) elbizonytalanító valami lenne. Hoppál a menstruációt messze nem csak testi történésnek tartja, hanem egy lassabb, passzívabb, befelé fordulóbb periódusnak a ciklusban, egy meditatívabb létezésnek, mikor a test erőt gyűjthet és regenerálódhat. Mindennek megélésére azonban a társadalomban nincs lehetőség, ott ugyanúgy „pörögni” kell mindig, és tulajdonképpen a testem ez ellen a pörgés ellen tiltakozik a „hagyj nyugton, hagyj pihenni” jelzésével. A szülésről szót ejtvén láthatjuk, hogy létezik egy technokrata, férfiközpontú, medikalizált helyzetet teremtő szülésmodell, és emellett ott a szülés holisztikus, nőközpontú látásmódja is, amely a szülésről nem mint egy vészhelyzet elkerüléséről beszél, nem medikalizált kontextusba helyezi.
A könyvben Szendi Gábor az, aki véleményem szerint a legleegyszerűsítőbb elképzeléseket adja. Szemlélete szerint a nőé egyebek mellett a szülés és a nevelés. Abból kiindulva, hogy ha a természet nem „tesz” semmit, az agy női agy lesz, a férfi agy kialakulásához pedig bonyolult átalakításokra van szükség, két folyamatot nevez meg: a defemininizációt (női vonások aktív törlése), és a maszkulinizációt (férfi vonások kialakítása). Kilmartin nyomán („The masculine self” - ! – ez ugyanolyan szegregáló, az átmeneteket nem hangsúlyozó cím, mint amilyenné ezen rövid írás nyomán Szendi elmélete válik) két grafikont tesz közzé. A grafikon „női részét” vizsgálva pl. azt állapíthatjuk meg, hogy a homoszexuális és biszexuális nők egy része nagyon defeminin, a másik részük nagyon maszkulin. Tehát akárhonnan nézzük, mindenképp maszkulinok a homoszexuális és biszexuális nők? A heteroszexuális nők pedig azok, akik a legkevésbé defemininek vagy maszkulinok? De ugyanígy következtethetünk a grafikon szegregált „férfirészét” vizsgálva is: eszerint a homoszexuális és biszexuális férfiak a legkevésbé defemininizálódnak (azaz a leginkább megmaradnak náluk a női vonások). Szendi olyan kategóriákat is használ, mint „férfiakhoz vonzódó transzszexuális” és „nőkhöz vonzódó transzszexuális”, illetve „a szexuális transzszexuális” (sic!). Utóbbi definíciója érdekelne, előbbiek pedig nem igazán elfogadható kategóriák, mivel a szexuális orientáció és a transzszexualitás függetlenek egymástól, azaz „azt kell megmondani”, hogy transzszexuális férfiról (közismert rövidítéssel FtM, „female-to-male”) vagy transzszexuális nőről (MtF, „male-to-female”) van-e szó, nem pedig, hogy kikhez vonzódik. Szendi szegregációját fenntartva továbbviszi kategóriáit: a fiúk/férfiak nála mind a fémjátékokat szeretik, a verekedést, és durva játékokat; racionálisabbak és logikusabb gondolkodásúak, jobb a vizualitásuk és térlátásuk; míg a lányok/nők gyűjtögetők, gyereknevelők, kooperálnak, beszélgetnek, emocionálisak, puha plüssjátékokat szeretnek. Agyuk, a női agy empatikus, míg a férfiaké rendszerező és rendszeralkotó. Az empatikus agy gyakorlatias, emberközpontú és anyai stílusú, azaz védelmező és segítő, míg az apa(i stílus) rendszabályozó és fegyelmező. Mindezen felülírhatatlan tényként beállított dolgokban, amelyek a gender fogalmát úgy, ahogy van, kihagyják, én meglehetősen kételkedem.
A könyv következő fejezetében a Szeretet köré épülnek az írások. Annak ellenére, hogy a határokról sokszor úgy esik szó Feldmár szeretetet és vágyat, akaratot és szexet boncolgató írásában, hogy a mindnekori Másik velem ellentétes nemű, létfontosságú tudást meríthetünk a szerzőtől a szeretet, a vágy, és az akarat természetéről. Feldmár következő írása pedig a szeretet csodájáról szól, pl. arról, hogy az iskolában azt nem tanítják: „nem lehet valakit, akivel együtt él az ember, CSAK szeretni”.
Mester Dóra Djamila írása nagyszerű. A melegségtől és a társadalmat övező titkoktól, normáktól eljut ahhoz, hogy hogyan is lehetne teljesebb szexuális életet élni, hogyan tudjuk megélni a szexualitást a maga teljességében. Mint írja, a „klasszikus” nyugati férfias férfi és nőies nő kettősére épülő társadalmi modell kiüresedett csontos vázként szurkálja testünket”, és amíg a nő és férfi ellenségek, addig nehéz kiegyensúlyozott szexualitásról beszélni. A szexben Mester szerint mindenképpen segítség, ha úgy tekintek nőre és férfira, mint nagyon hasonló lényekre, akik képesek együttműködésre és intim kapcsolatok kialakítására. Mester a szex-pozitivizmust támogatja, ami szerinte annyit tesz, mint elfogadni, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy úgy élje meg szexualitását, ahogy akarja. Ami szerinte fontos, az az, hogy én tudjam, nekem mi a jó, és ezt merjem veled megosztani.
Yvon Myoken Bec René Girard mimetikus elméletét ismerteti velünk. Girard könyvében, „A romantikus hazugság és a regény igazsága”-ban azt állítja, hogy létezik olyan típusú utánzás, amelyben nem a modellt, hanem csak annak vágyát imitálod (lásd pl. Julien Sorel és Napóleon esetét). Ha pedig ez a modell a közvetlen világodba kerül, írja Bec, pl. éppen a legjobb barátod, akkor megjelenik a rivalizálás. Avagy másképpen elmondva: a tükörneuron olyan neuron, ami akkor aktivizálódik az agyban, ha a másik cselekvését szemléljük. A rivalizálással megjelenik az erőszak is. Az emberiség történelme sem szól másról, ahogy a mítoszok, vallások sem. Bűnbak, kollektív vádak, üldözések. Girard nyomán Bec azt írja, hogy többé nincs olyan mechanizmus, ami megvédi az emberiséget önmaga erőszakosságától. Az emberiség a mimézis, az utánzás által elpusztítja önmagát. A terrorizmus időszakában már lehetetlen megtudni, hogy hol fog megjelenni az erőszak. Az emberi erőszak és a természeti erőszak eggyé válik a bolygó felgyorsult pusztulásában, és Girard szerint csak a mimetikus igazságra való ráébredés ébresztheti fel az emberiséget. Vagy a zazen. Mikor „mindent abbahagysz, és meglátod, mi történik.” Hogyan térhetünk vissza ahhoz a ponthoz, ahol mindenki mélyen találkozhat beszéd nélkül? – kérdi Bec. A szessinben összegyűjtődik, összeszedődik a tudat. El kell engedni a gondolatokat, nem várni semmire, csak ülni és lenni: itt és most. A „nem elérő”, „nem nyerő” tudat ez, mikor a nem vágyakozásra vágyunk.
A harmadik fejezet címe „Itt és most”. A fejezetet bevezető írásában Feldmár többek közt azt írja: négyen vagyunk az ágyban: a te nőd és férfid, az én nőm és férfim. Mind a négy formában ki kell jönnünk egymással. (Második, fejezetbeli írásának középpontjában a Philip Larkin költő által használt, pénzre vonatkozó „megfagyott vágy” áll.)
Sterk Barbara rövid írásában a technikai felfedezéseket kísérő retorikákat veszi szemügyre. Akár az internetet, akár a távírót, telefont nézzük, a köréjük ágyazódó narratívák hasonlítanak egymásra: pl. indokolatlan optimizmusukban, vagy a technikai haladás pozitív következményeibe vetett hitükben. A jövő pedig mindig aktív ágensként szerepel, mint aki már előre kialakította magát: az embereknek csak hátra kell dőlniük és élvezniük.
Sas István a reklámokról ír: a fő problémát abban az összhatásban látja, amit a kor marketingkommunikációja a tudatunkra, életfelfogásunkra, különösen a nőkére gyakorol azért, mert az ő vágyaik Sas szerint kifinomultabbak, így kiszolgáltatottabbak az „ajánlati szirénhangoknak”. A reklám nem hazudik, de nem is mond igazat, ugrásra készen figyeli a nők legtitkosabb igényeit, azokat „felsrófolja”, az így keltett feszültségeket pedig megszüntetni ajánlkozik.
Lelkes Zoltán jobbára szintén a pénzről ír, hangsúlyozza a nők kisebb keresetét a férfiakéhoz képest: diplomás nők is átlag 27,4%-kal kevesebbet keresnek, mint diplomás férfi munkatársaik. Lelkes a pénzzel kapcsolatban a „flow”, azaz áramlatélmény megvalósulásának feltételeit, a tudás és a mozgástér egyensúlyát szorgalmazza. Ha ez megvalósul, akkor az egyén képes boldognak lenni. Fel kell készülni az öngondoskodásra a pénz kontrollálásával és a megtakarítással, a befektetésekkel. Lelkes hasonlóan fontosnak látja az önismeretet is: rögzítsük, hogy mik a céljaink, mi a munkánk, és hogyan látjuk a kockázatot. Erre különböző stratégiákat ad meg.
Végezetül pedig a nyertes pályázatok előtt Büky Anna, a Nők Iskolája kreatív írás kurzusának vezetője előszavát olvashatjuk a kreatív írás, vagy az írástudás/-képesség fontosságáról, majd Jakab Gyöngyi, Daróczy Gabriella, Gál Éva, Grossman Eszter, Bereményi Réka, Hoppál Bori és Singer Magdolna (kreatív) írásait adja közre a könyv.

Feldmár András - Bernát Orsolya - Büky Dorottya (szerk.): Igazi vagy? - Iskola nőknek. Jaffa Kiadó, 2008


Gyárfás Judit


---------
Jegyzetek:
*Hélène Cixous Oranban született német askenázi zsidó anyától és algír szefárd zsidó apától, francia feminista írónő, filozófus, költő, drámaíró, irodalomkritikus. Első regénye megnyerte a Médicis díjat. Műveit gyakran Derridával és a dekonstrukcióval hozzák közvetlen kapcsolatba. Derrida a legnagyobb élő francia nyelvű íróként utalt rá egy művében. Ő maga regényei, költeményei és darabjai mellett Derridáról, Joyce-ról, a brazil Clarice Lispectorról és Maurice Blanchot-ról, Kafkáról, Kleistről, Montaigne-ről, Ingeborg Bachmannról, Bernhardról és Cvetajeváról írt monográfiákat.

Virrasztás után -- Bódis Kriszta

"...nem a vagyonukat féltik, nem attól félnek, hogy elkerülik őket az utcán, hogy nem szolgálják ki őket tisztességgel a boltokban vagy a rendelőben, hogy nem kapnak munkát vagy albérletet...
...bűnözők a rasszisták, akik gyűlölettel mérgezik saját nemzetüket, uszítanak és lerúgják magukról, idegennek bélyegzik a számukra nem tetsző, a nekik nem megfelelő honfitársakat..." - Bódis Kriszta levele mindannyiunkhoz a Virrasztás után.


Tegnap Tatárszentgyörgyön virrasztottunk romákkal és nem romákkal, barátaimmal, és politikusokkal, jogvédőkkel, a cigánysoron élőkkel, néhány magyar falubelivel és a rettenetes gyilkosság túlélő áldozataival.

Gyakorlatilag nem térek magamhoz, mióta ez a pogrom elkezdődött. Mióta Budai Barna (ózdi, roma aktivista, keresztgyerekeim apja) háza leégett, már a bőrömön érzem, a húsomba, ezt az egész borzalmat, amit sokan még mindig biztonságos távolból figyelhetnek a tévé híradásain keresztül.

Ebből a távolságból az egész nem is tűnik valóságosnak. Hátborzongató, az biztos, csakúgy, mint a többi katasztrófa. Miközben az országban cigány polgártársaink, embertársaink, honfitársaink félnek.

Nem, nem a vagyonukat féltik mert az többnyire nincs nekik. Nem attól félnek, hogy elkerülik őket az utcán, hogy nem szolgálják ki őket tisztességgel a boltokban vagy a rendelőben, vagy, hogy nem kapnak munkát, albérletet, amiért cigányok, mert azt már megszokták. Félnek. Féltik a puszta életüket.

Ahogy Tatárszentgyörgyön - a közvetlen közelről, hidegvérrel lelőtt öt éves Robika barátja- azt kérdezi a mamájuktól, "anya, engem is le fognak lőni?"

Mit lehet erre mondani? Egy ártatlan, őszinte kisgyereknek? Hogy sajnos lehetséges? Hogy senki nem védi meg a cigány gyerekeket? Míg tegnapelőtt "csak" kiszakították a családjukból, hogy állami gondozásba vegyék őket, mert a hatalom szerint "így válhattak a társadalom hasznos tagjaivá", és amíg tegnap elkülönítették őket az iskolában, mintha valami kórt terjesztenének, addig ma vagy holnap már kivégzik őket, szépen, szisztematikusan, ahogy a történelemkönyvekben meg van írva- apjukkal anyjukkal fivéreikkel és nővéreikkel együtt?

Miért nem találták meg a rendőrök az orruk előtt heverő töltényhüvelyeket és benzineskannát? Miért tűntek el a nyomok és miért nem ismerte fel az orvos a 18 sebből vérző kisfiún a lövések nyomát?


A ráhajított molotov koktéltól lángba borult a tető. A gyilkosok úgy négy méterre várták áldozataikat a bejárattól. Elsőként a 28 éves apa rohant ki, ölében Robikával. Az első lövések a gyereket érték, az apa letette a fiút, hogy az előtte álló gyilkosra ugorjon, a lövedékek ezért fúródtak közvetlen közelből a testébe, majd a tettes, miután végzett az apával a szaladó kisfút lőtte agyon. Kirohant az anyuka Reni is, a két kislánnyal, azonnal rájuk lőttek.

A kórházban a kislányból négy golyót vettek ki, még mindig kórházban van. Reni is megsebesült, a két éves kisebbik sokkos állapotban van.

A nagyfiát gyászoló Erzsinél virrasztottunk, és Reni föl akart jönni. Átvezették előttünk a konyhába… Nem tudom leírni...

Miért nem ordít fölháborodva ez az ország, hogy ne tovább? Ne cigányozhasson, ne bujtogathasson a cigányság ellen gyűlöletre, üldözésre és gyilkosságra büntetlenül senki!

Hát nem védi meg a törvény mindazokat, akik egy jogállam polgárai?

Nem védjük meg a velünk élő cigány polgártársainkat attól, hogy a szemünk láttára megfosszák őket -most már nem csak az emberhez méltó élet lehetőségeitől és feltételeitől, nem csak a becsületüktől, hanem- az életüktől is?

Követelnünk kell, hogy szigorú törvények tegyék lehetetlenné mindörökre a rasszizmus bármilyen formáját!

Mert bűnözők a rasszisták, akik gyűlölettel mérgezik saját nemzetüket, uszítanak és lerúgják magukról, idegennek bélyegzik a számukra nem tetsző, a nekik nem megfelelő honfitársakat.

Bűnt követnek el, akik a bűnözéssel szemben önbíráskodással lépnek fel. És azok is, akiknek fekadatuk hatékonyan tenni a bűnelkövetök ellen, függetlenül attól, hogy azok milyen nemezetiségüek vagy milyen társadalmi csoporthoz tartoznak és ezt a kötelezettségüket elmulasztják.

Azok követnek el bűnt, akik az évszázados cigány-magyar együttélési nehézségeket nem közeledéssel, normális és emberséges igyekezettel, felnőtt módon és kölcsönösséget megkívánva akarják megoldani, hanem a valóság torzításával hisztériáig gerjesztik azt.

Vajon szándékosan nem említik soha ennek az együttélésnek a tagadhatatlan pozitívumait? Hogy mit tanultunk eddig, és mit tanulhatunk még egymástól? Hogy mennyit gazdagodott az ország a cigány származású magyar állampolgárainak tehetségével, hogy micsoda közös kincsünk a cigányok hagyománya, és gondolkodásmódja, a cigány folklór, a költészet a zene, a tánc?

Ki csodálja s teszi példává, hogy milyen keservesen nehéz utat jártak be azok a cigányok, akik a nyomor és a negatív megkülönböztetés ellenére fölemelkedtek, egzisztenciát teremtettek, megbecsült szakemberek, orvosok, jogászok, írók, papok, tanárok, pszichológusok lettek? Akik példái lehetnek azoknak a cigányoknak is, akik a társadalom peremén tengődnek? Miért ez kishitűség és szűklátókörűség, ahelyett, hogy azt üzennénk, érdemes, gyertek, meg lehet csinálni!


Drága barátaim! Egy házat fel lehet építeni, és ti mindent meg is tesztek azért, hogy ez a Budai családnak sikerüljön.

De egy családot nem lehet föltámasztani. Az a tatárszentgyörgyi család nem létezik többé. Néhány tagja túlélte, de a családot kiirtották közülünk, és mi tehetünk erről, mert nem állunk üvöltve a parlament előtt, hogy megválasztott politikusaink azonnal hozzák meg a törvényeket, amelyek biztosítanak arról, hogy az országban terjedő, a gyilkos indulatokat felbujtó uszítás nem marad büntetlenül!


Morvai Krisztina a Tarka Magyar kapcsán azt mondta, hogy "mindenki, aki csatlakozott a Tarka Magyar mozgalomhoz, hívjon meg évente legalább egy hónapra egy sokgyerekes vidéki cigánycsaládot és lássa vendégül saját otthonában."

A keresztényi gesztus mögé bújó üzenet valójában az volt, hogy ne csak a „vidéki, becsületes magyar“ ember "szenvedjen az isten csapása" cigányoktól, hanem a hatalmon levők, a gazdagok, és az idegenek, (vagyis a Tarkák) is"... Emlékszem első hallásra, amikor kontextusából kiemelve idéztek belőle részleteket -én naiv- nem láttam a mélyére a szenteskedésbe csomagolt jéghideg beszédnek. Első hallásra egy az egyben vettem a szavait: hogy tényleg keresztényi szeretettel buzdítana minden embert arra, hogy szavak helyett tettekkel bizonyítson. Hiszen Morvai -még nővédő aktivista korában- szintén nem csak beszélt, hanem segített sokakon. És ismerjük egymást, tudja, hogy milyen vállalásaim vannak, és nem csak a hangomat hallatom, hanem a tettek híve vagyok, és a cigány család befogadása, vagy az együttműködés számomra természetes feladat.


A cigányok pedig fogjanak össze! Kérjék számon elkényelmesedett és megalkuvó vezetőiken elsikkasztott jövőjüket, és hogy miért nem tiltakoztak a látszólagos pozíciók betöltése ellen. Mindannyian pedig kérjük számon a valóságos hatalommal bíró, nem cigány politikusaink sunnyogását!

Cigány barátaim sok tiszta eszű és szívű magyar barátot kívánok nektek, magunknak!

Kívánok karizmatikus vezetőt, aki önfeláldozásával példát mutat és utat, amerre induljatok, aki nem csak prédikál és szónokol, és meghatódik saját szavaitól, hanem dolgozik is értetek Aki mögé föl tudtok sorakozni, össze tudtok fogni és egyenrangú helyet vívtok ki ebben a társadalomban mellettünk. Számíthattok rám! És számíthat mindenki, (zsidó, magyar, cigány, mindenféle Ember) aki építő, békés megoldásokat keres, és ennek szellemében cselekszik. És számíthattok még néhányunkra, remélem.


Megint ide írok nektek egy számlaszámot. A tatárszentgyörgyi család rászorul az együttérző segítségre, még ha apát és gyereket, a valamikori kedves családot -sem ezzel, sem mással- nem lehet feltámasztani.

Béke legyen velük és legyen közöttünk is.


Bódis Kriszta


Csorba család (Örkényi Takarékszövetkezet):
65500020-30049432-61000015

2009. február 25., szerda

Afrika frankofón nőírói 1.: Ramatuláj, Fatou, Szálimáta és a többiek

„Először Niamey-ból (Niger) hoztam könyveket, később N’Djamenából (Csád), azután a párizsi Fnacktól és a L’Harmattan afrikai könyvesboltjából a rue des Écoles-on. Budapesti antikváriumból is, szerencse esetén. Itt halmozódnak körülöttem a hosszú asztalomon, mindig újra elrendetlenedve, mert össze-vissza rámolom őket, miközben ők illegetik magukat válogató tekintetem előtt. Női sorsokat fogok bemutatni, elsősorban, de nem kizárólag, írónők prózáján keresztül.” – Lángh Júlia új, kéthetente jelentkező sorozatában a frankofón afrika írónőit ismerhetik meg.


Ramatuláj, Fatou, Szálimáta és a többiek
Nők a francia nyelvű afrikai irodalomban


Iléllában, a nigeri bozótfaluban, amikor éppen nem az óvodában dolgoztam, szomszédokkal beszélgettem, vagy bambultam a melegben a vöröslő homokot bámulva, akkor afrikai regényeket olvastam; találomra, ahogy innen-onnan kölcsönkaptam őket. A hausszák, tuaregek, pölök, a hőség és a homokszél már a múlté, de az afrikai regények olvasása megmaradt. Mondhatjuk azt is, hogy életpótlószernek. Általuk belebújok megint Afrikába, és mivel ott jó nekem, azt remélem, másoknak is jó lehet.
Ezért fogok bele ebbe a sorozatba. Tudományosság nem lesz benne, arra nincsen hajlamom. Mesélni szeretnék, az afrikai irodalmon át az afrikai életről, ami innen, Magyarországról nézve messzinek és idegennek sejthető, de mihelyt egy kicsit megismerjük, kiderül, hogy csöppet sem az. (Sok szó lesz a nők lelkéről. Nahát, az aztán tényleg ugyanolyan.)
A francia nyelvű afrikai irodalom az anyagom. Itt látható a térképen:



majdnem egész Nyugat- és Közép-Afrika hivatalos nyelve a francia. Ezekben az országokban, a volt francia – vagy belga – gyarmatokon, a fehérek által megrajzolt országhatárok közé zsúfolva számtalan etnikum él együtt, különböző, egymással nem is mindig rokon nyelveket beszélve. A közös tehát a hajdani gyarmatosítók iskoláinak nyelve: a francia. Az irodalom jelentős része is francia nyelvű, egyrészt, mert hosszú évtizedeken át afrikai könyvkiadás csak kevéssé és bizonytalanul létezhetett, inkább Párizsban juthattak kiadóhoz a szerzők; másrészt, mert az afrikai anyanyelven írott művek előtt könyvpiac és olvasni tudó közönség híján nem sok lehetőség nyílott. Ma már más a helyzet, vannak írók, akik az anyanyelvükön, vagy azon is, írnak, könyvkiadóból pedig ötven-hatvan létezik szerte az afrikai frankofón országokban – számos nehézséggel küszködve, az igaz. Párizs még mindig fontos szerepet játszik az afrikai regények kiadásában és fogadtatásában.
Regényekről fogok mesélni, amelyeket most újra föllapozok: rendes, foghatós, papírra nyomtatott könyvek, van, amelyik kicsit megsárgult, de van szép új is köztük. Először Niamey-ból (Niger) hoztam könyveket, később N’Djamenából (Csád), azután a párizsi Fnacktól és a L’Harmattan afrikai könyvesboltjából a rue des Écoles-on. Budapesti antikváriumból is, szerencse esetén. Itt halmozódnak körülöttem a hosszú asztalomon, mindig újra elrendetlenedve, mert össze-vissza rámolom őket, miközben ők illegetik magukat válogató tekintetem előtt.
Női sorsokat fogok bemutatni, elsősorban, de nem kizárólag, írónők prózáján keresztül. A nők az 1970-es években kezdtek jelentkezni regényekkel, eleinte gyakran önéletrajzi írásokkal, ahogy egyébként, mintegy negyed századdal korábban, a férfi írók is. Nők és irodalom? A gyarmati időkben a lányokat nem, vagy csak ritkán járatták iskolába, és még a függetlenség elnyerése – a legtöbb országban 1960 – után is jó, ha elvégezték az elemit, és alkalmuk lehetett valamennyire megtanulni írni és olvasni. Felsőfokú végzettség nagy ritkaság volt, ma sem gyakori.
A 70-es évek közepén egy kongói tanárnő még azt írta – egy később publikált, „Női emancipáció és afrikai regény” című kötetben –, hogy nincs olyan afrikai nő, aki végiggondolva életkörülményeit és sorsát, regényes vagy költői fikcióba formálta volna tapasztalatait. A később nemzetközi egyetemi karriert befutott tanárnő nem tudhatta, hogy akkor már születőben volt a fekete földrészen néhány olyan könyv, amelyet mai napig alapkőnek tekintünk az afrikai női irodalomban.
Tíz évvel később egy Svájcban tanuló afrikai diák már ezt a címet adhatta diplomamunkájának: „A nő képe a francia nyelvű, fekete-afrikai regényírónőknél”; a dolgozat tizenöt megjelent regényt elemez.
Újabb tíz év múlva, 1994-ben, a Nyugat-Ausztráliai Egyetem francia tanszéke megjelentetett egy életrajzokkal bővített bibliográfiát a francia nyelvű fekete-afrikai írónőkről, és ebben már hetven írónő szerepel száznál több regénnyel, elbeszéléssel, önéletrajzzal. Ennek a tanszéknek a munkatársai (weboldaluk is van), egy jamaikai professzor asszony kezdeményezésére, csodálatos munkát végeztek és végeznek ma is, összegyűjtve a gyakran nagyon nehezen megszerezhető, ritka műveket is. „Afrikai nők és afrikai irodalom” címen rendszeresen frissítve, újabb szerzőkkel bővítve mutatják be az írónők életrajzát, felsorolják megjelent műveiket rövid tartalmi összefoglalóval és kis részlettel illusztrálva, és közlik az Amina című, legendás, 1972 óta létező pánafrikai folyóirat írónőkkel készített interjúit is.
2000-ben párizsi és montreáli kiadásban megjelent egy közel 600 oldalas munka Fekete-Afrika francia nyelvű nőíróiról. 2007-ben a Nemzetközi Pen Klub Dakarban tartott kongresszusán külön foglalkoztak az afrikai írónők gondjaival. Nemcsak kiadót nehéz találni, de olvasótábort is: az afrikai nők többségének, már ha tud írni-olvasni, ez a tudása legföljebb a hétköznapi élet szükségleteire elegendő.
A nőket sújtó évezredes kötelező hallgatást törték meg az afrikai írónők, akik másfél emberöltő alatt a semmiből gazdag irodalmi termést produkáltak. Regényeik női szereplőin át az egész fekete földrész asszonyainak – végső soron: általában a nőknek – a gondjait, alávetettségét és szabadságvágyát fejezik ki. Gyerekkor, serdülőkor, excízió, házasság – gyakran kényszerházasság –, a feleségek kínos helyzete a poligám családban, megalázó meddőség, nem is mindig olyan szent anyaság, női munka, betegség, varázslás, prostitúció, öregség, egyszóval: az élet, a gyarmatosítás alatti és a függetlenség utáni társadalmakban, hagyomány és modernitás között őrlődve, akár afrikai falujukban ismerjük meg őket, akár franciaországi bevándorló életükben.
Ismerkedjünk.


Lángh Júlia

Angyalok virrasszatok

"A nyolc éves kislányom azt mondja reggel, hogy apu minket is lelőnek?
Menjünk a parlament elé!
Vonuljunk a temetés napján!
Halomra gyilkolnak minket.
Levadásznak egyiket a másik után.
Meddig tűrjünk?"
- Gordon Agáta a tatárszentgyörgyi virrasztásról.




Tatárszentgyörgyre megyünk, virrasztani. Nem túl lelkesen, inkább gondterhelten. Sokat virrasztunk. Angyalok volnánk, vagy mi a szösz. De az angyalruhát és a szárnyakat itthon hagyjuk. Ez egy virrasztó, angyal-inkognitó.
A falu tágas és halott. Minden ház sötét és néma. Nincs kitől megkérdeznünk, hol a virrasztás.

Tábortűz a Fenyves utca végén.

Gyertyák a kiégett ház körül.

A parasztok közül egy se jött.

A magyarok mindig lefelé néznek, hogy ne lássuk a szemükben a gyűlöletet.


Kártevőirtás! Náci falragasz a gettóban, hirdetésnek álcázva.

A nyolc éves kislányom azt mondja reggel, hogy apu minket is lelőnek?

Menjünk a parlament elé!

Vonuljunk a temetés napján!

Halomra gyilkolnak minket.

Levadásznak egyiket a másik után.

Meddig tűrjünk?

Gyilkológép beindult.

Vonuljunk március 21-én.

Vonuljunk amikor csak kell!

Mit veszíthetünk?

Nem szabad gyűlölni a magyarokat.

Szeretni kell a magyarokat.

Mutassuk meg hogy nem félünk.

Magyarok vagyunk.

Nincs hazánk.

El akarták tussolni a bizonyítékokat.

Miért?

A magyarok gyűlölnek minket.

Gyűlöletben élünk.

Félelemben.


A feleségem cigány, a gyerekeim félcigányok, minden barátom cigány.

A cigányokat szeretem a magyarokat utálom.

Mi csak a békés szándékot mutathatjuk meg.

Gyarmat vagyunk.

Fekete-Afrika. Szexturizmus.

Bennszülöttek.

Mutassuk meg március 21-én.

Minket kiraknak a falu végére. Külön járnak iskolába.

Gettó a hazám.

A cigány a szart talicskázza.

Amerikának fekete elnöke van!

Nemsokára hazajön ez az asszony, akinek felgyújtották a házát, meggyilkolták a
férjét és a fiát. Hazajön a két gyerekével a kórházból.

Mit tudtok tenni érte?

Mit tudtok tenni magatokért, szeretetből?

Mit tehetünk egymásért, szívből?

Virraszt a riasztó. Éber a gyűlölet. A szív fél.


A képek Iphone-nal készültek.

2009. február 24., kedd

A drogok változnak, a szenvedély marad – Pintér Béla és Társulata

10 év. Egy családtörténet, darabokban elbeszélve, sorozat, népi szappanopera, a Család emlékei és átalakulásai, a Társulat emlékei és változásai.
Ha végigjátszanák egy napon a tízévnyi termést, egy kis magyar családtörténetet látnánk... − csütörtökön a Centrifuga Színkörben Pintér Béla és Társulata: Gordon Agáta írását olvashatják.


10 éves a Pintér Színház:
NEMZETI CSOPORTTERÁPIA
és családállítás


A szerző médium, többet mond, mint amennyit tud.
A társulat tükör, nagy erejű alkotó közösség, amely megsokszorozza a tudást.

Elmenni a Szkénébe egy Pintér darabra, városi életemben a hazatalálás.
A vidékhez, az alkohol, agresszió és alkalmatlanság sújtotta tájlelkű magyar valósághoz jutok itt, szívom magamba, bólogatok és röhögök, jó hogy vége.
Még jobb, hogy Pintér pontosan emlékszik rá.
10 év, még több nagyszerű darab. Rövidek, fordulatosak, érhetőek, zenések. Önfeledten szórakozom, rólam szól generációk óta, Pintér mindazon keresztülment, amit felnőtt magyar végigélhet ebben az országban.
Pintér szittya, nemzeti és népi, a legjobb travi, akit csak láttam, mindez 21. századi magyar retróban.

A népiség itt zavarba ejtő, pedig sok mindent jelent. A népi kultúra széles ismeretét, a népzene és néptánc világát, amely a globalizációban felőrlődő paraszti világ egyetlen elégtétele volt sokáig, a pávakörök és kimittudok ennek a süllyedő világnak és átmeneti állapotainak legmagasabb szellemiségét mentették át a világzenébe.
És ismeri Pintér ezt a falusi valóságot, ennek a szellemiségnek a talaját, tárgyi kultúráját, a falusi fickók és nők életérzéseit, a paraszti családok érzelmi életét, a titkolt családi szálakat és dinamikát, a népi nemzedékek sorának apró változásait, a kitörni vágyók bukásait, a történelem darálóit és az ideológiai öltözőket. A testi-lelki függelmeket, ezek férfi és női következményeit.

10 év. Egy családtörténet, darabokban elbeszélve, sorozat, népi szappanopera, a Család emlékei és átalakulásai, a Társulat emlékei és változásai.
Ha végigjátszanák egy napon a tízévnyi termést, egy kis magyar családtörténetet látnánk, világháborús kezdetekkel, paraszti túléléssel és lemorzsolódással, ideológiai kényszerekkel és útkereséssel, a szűk horizontot és a csalékony kilátásokat. Amiből jövünk, amit magunk is éppígy ismerünk, amiről azt hisszük, a múlté. Miközben a szerelmeinkben és a gesztusainkban és munkálkodásunkban ott kísért ez a személyes múlt, a jövőnk súlyos emlékei. Aztán a rendszerváltás nagy öltözője, szellemi üressége és spirituális útkeresése. Ennek a fiatal metropolisznak, Budapestnek a magyar vidékben vannak a gyökerei, amelyekből minden rendszerváltás elmetszett néhányat.


Népi Rablét, 1998
Kórház Bakony, 1999
Sehova Kapuja, 2000
Öl, butít, 2001
Parasztopera, 2002
Gyévuska, 2003
Sütemények királynője, 2004

Anyám orra, 2005
Korcsula, 2006
Árva Csillag, 2007
Az őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög, 2007
A Démon gyermekei, 2008
A soha vissza nem térő...

Ha Pintért mondok a társulatra gondolok, erre az erős kötelékre, egy kollektív tudatfolyamra. Hegyeket tudnak mozgatni. Ők a Nemzeti Csoportterápia és Lelkiismeret.
A társulat adott, ennek a társulatnak, virtuális családnak és valós közösségnek íródnak a darabok. Ezekre a színészekre és emberekre, akik összeszokottan játszanak egymással és tárják fel mindennapi élethazugságainkat, lúzerségeinket, önbecsapásainkat és bűneinket.

Pintér sokat vár a társulatától és a színészeitől, sokat is kap tőlük.
Színészi kísérletek: gyakori rendezői fogása nőkkel játszatni férfi szerepeket és fordítva.
Több ez hatásos derültségkeltésnél. A férfiasság és nőiesség egy karakterben éppen a sors: egy színésznő katonatisztben tisztán látjuk genetikai múltunkat: asszimiliáns titkolt félzsidó fiú egy túlvállalt nemzeti szerepben: a lányos katona, a rangsor alja.

Soha nem gondoltam volna, hogy rajongani fogok a zenés darabokért, de az élet hosszú, és ez is megtörtént. A Pintér színház zenés, méghozzá nép- és/vagy népszerű zenés, már a Parasztopera is élvezhető volt számomra az énekelt beszéd hangsúlyos iróniája miatt, ami nem engedte, hogy belefeledkezzem a valósághű paraszti életérzésbe, inkább értelmezni kezdte.
A 2003-as Gyévuska (jellemzően óvatos, távolító címadás, Pintér vigyáz, hogy az előadás meglepetés maradjon, ez a cím se sokat árul el) világháborús sanzonjai ellenállhatatlanok, talán ezért láttam olyan sokszor ezt a darabot, amelyet nagyon megszerettem, annak ellenére, hogy a sztorit picit megoldatlannak éreztem.
A férfi és a női történelem, a privát és nemzeti érzemények feltárása a negyvenes évek elejéről, amikor nem kevesebb meghasonlottsággal kellett magyar honvédként megküzdeni, mint bármikor máskor. Pintér könnyű kezű, minden mondata évtizedek, nemzedékek libikókáját mutatja, gyógyító ez az éles és megértő tekintet.

Milyen a darabok férfiképe? És a nőképe?
Pintér az önkritikus magyar férfiak közé tartozik, azaz nem is tudom, nincs-e egyedül ebben a kategóriában.
A férfiak férfiasak: kevés kivétellel alkoholisták, beszűkült és érzelemszegény lények.
Vándor típusok, nagyszerű lehet színészként a magyar alaptípusokat egyéníteni, az alkoholista, asszonyverő, bigámiába börtönzött falusi rendőrtisztet megmutatni, a maga teljes valójában, szagával és érzelmi klímájával: az apánkat.

Pintért foglalkoztatja az alkohol és a drogok kérdése, a történelemnek ez a fontos motívuma, amelyről komoly üzenete van. Az alkohol áldozatait látjuk: a drogtól degenerált magyar férfit, akinek bármely rendszerváltást sikerül nyálcsorgató bódulatban tölteni. A rezervátumok sorsai, a kihalt kultúra túlélői töltik így napjaikat.
Minden darabnak van egy fanatikus és cinikus férfihőse is, ezeket előszeretettel alakítja maga a szerző. Csipollák.
A nők − kevés kivétellel − áldozatok: az alkoholista férfiak és az utódgondozási kényszer áldozatai.
És néhányban van egy szűzies, ártatlan és boldog, gyermeket váró fiatal anya. Akinek a reménységeit aztán a jövő fényesen megcáfolja.

Sűrűek ezek a darabok, nem is értem a sok nevetést. Félelmetes, ahonnan jövünk és amit ma is hömpölygetünk. A szocialista újgazdagék polgári multikulti gyermekeinek eljegyzési története (a Démon) például fél évszázad összes érzelmi deficitjét megszellőzteti. A legnagyobb titkokról beszél, amiről nem illik vagy nem szokás, hogy honnan van a pénz, hogy mibe kerülnek mentálisan az ideológiai átöltözések.
A drogok változnak, a függőség marad


Gordon Agáta


Centrifuga Színkör
2009. február 26. csütörtök este 7! Centrál Kávéház:
Bódis Kriszta - Gordon Agáta
IRODALMI CENTRIFUGA____9. ÉVAD___zavarjuk a vizet


Centrifuga Színkör
Vendég: Pintér Béla és a Társulat
Részletek a Démon gyermekeiből
10 éves a Pintér Színház!
NEMZETI CSOPORTTERÁPIA


Ha egy napon végignéznénk a 10 év darabjait, kis magyar családregényt látnánk, családi és szexuális traumákkal, világháborús kezdetekkel, paraszti túléléssel, ideológiai kényszerekkel és súlyos függelmekkel.
Nemzeti csoportterápia és családállítás.
A szerző-rendező-színész Pintér terapeuta, diagnoszta, hipnotizőr és csipolla. A társulat: alkotó- és élet közösség.
Referenciacsoport: azt játsszák, amit a közönség. Megmutatják, amit megélnek.
Magunkra ismerünk.

Részletek egy friss klasszikusból: A Démon Gyermekei



Szocialista újgazdagék polgári multikulti gyermekeinek eljegyzési története. Fél évszázad összes érzelmi deficitjét megszellőzteti. A legnagyobb titkokról beszél, amiről nem illik vagy nem szokás, hogy honnan van a pénz, hogy mibe kerülnek mentálisan az ideológiai átöltözések.


2009. február 26. este7. Centrál Kávéház
CENTRIFUGA színkör____9. ÉVAD___ZAVARJUK a vizet

Virrasztás Tatárszentgyörgyön

Körlevelet kaptunk: "Ma Tatárszentgyörgyön virrasztó lesz 6-tól egész éjjel, a lelőtt apa és kisfia emlékére, gyertek el, hogy kifejezzük együttérzésünket és azt, hogy elég volt az erőszakból és a rasszizmusból!"


"Lelőtték azt a kisfiút és édesapját, akiknek holttestét egy tatárszentgyörgyi lakástűz során találták meg hétfőre virradóra - közölte a boncolási jegyzőkönyv eddigi eredményét ismerteve a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi vezetője. A rendőrség tízmilliós nyomravezetői díjat ajánlott fel."

"Tatárszentörgy cigánytelepén, a falu szélén lévő, erdő melletti házban történt a tragédia, amelyben hétfőre virradóra egy ötéves kisfiú és az édesapja meghalt. A tűzben egy 3 éves és egy 6 éves gyermek, valamint az édesanyjuk is megsérült, őket a mentők egy budapesti kórházba szállították." (forrás: hvg.hu)



"Ma Tatárszentgyörgyön virrasztó lesz 6-tól egész éjjel, a lelőtt apa és kisfia emlékére, gyertek el, hogy kifejezzük együttérzésünket és azt, hogy elég volt az erőszakból és a rasszizmusból!"

2009. február 23., hétfő

Pintér Béla a Centrifugában - ICA apró örömei a héten

Centrifuga Színkör a Démonnal: szívből ajánljuk a beszélgetést Pintér Bélával, a tíz éves Pintér színház múltjáról és jelenéről, különös tekintettel A démon gyermekei előadásra. Február 26-án csütörtökön este héttől a Centrálban.
Hogy hova lehet elmenni még a héten, arról bővebben szól e cikk.


2009. február 23. hétfő


Neue Frauen - Jönnek a nők
Collegium Hungaricum, Berlin


Bár messze van, de aki épp ott van, ne hagyja ki. a Berlini Collegium Hungaricumban elindult a korábban beígért női sorozat, most három alkotót látnak vendégül: Kiss Noémi, Jana Hensel és Tóth Krisztina beszélgetnek és olvasnak fel.



S ha már Kiss Noémi szóba került: új nőirodalmi sorozat van készülőben a Nyitott Műhelyben (Budapest, XII. Ráth György u. 4.), melynek egyik moderátora a most szerzőként fellépő írónő (vele hamarosan interjút is olvashatnak ICA-n).
A Rózsaszín szemüveg című sorozat estjei közül az elsőre március 24-én kedden kerül sor, ekkor a három szervező, Radics Viktória, menyhért Anna és Kiss Noémi Térey Jánossal beszélgetnek majd A férfias Nemes Nagy Ágnes címmel.
"Milyen irodalmi minták állnak a mai női alkotók előtt? Lila ködben tapogatózunk? Hol van a női szerzők helye az irodalmi kánonban? Hogyan olvassuk a régi vagy nem is olyan régi könyveiket? Van-e még (vagy már) felfedezni való? Mennyire határozza meg a női szerzők olvasását a hagyományos – férfi – szempont- és elvárás-rendszer? Tényleg giccses locsi-fecsi a női irodalom? Okoskodó nők és kékharisnyák írják? Lektűr? Lányregény? Konyhatündérek csapongó ömlengése? Leszbikusok félrebeszélése? Unatkozó, macsó szeretőre vágyakozó, házasságtörő feleségek csupán terápiás hasznot hajtó, magánjellegű irományai?
Sorozatunkban megpróbálunk utánajárni, milyen sajátos és szuverén beszédmódokat alakítottak ki a múlt század alkotónői. Szeretnénk új szemszögből közelíteni hozzájuk, megkeresni erényeiket és gyengéiket, vonzó és elrettentő mintákat találni, női irodalmi hagyományt építeni, támaszpontokat keresni saját magunk számára. Levesszük a rózsaszín szemüveget." - hangzik az ajánló.


2009. február 24. kedd


A világ nagy, és a megváltás a sarkon túl ólálkodik -
filmbemutató az Uránia Nemzeti Filmszínházban




2009. február 25. szerda


18.00
Műfordító portrék: Szenyán Erzsébet
Austeria Könyvesbolt (Bp, VII. Nagydiófa u. 30-32.)


Az AUSTERIA Könyvkiadó és Könyvesbolt (Krakkó - Budapest) Műfordító portrék sorozatában a vendég Szenyán Erzsébet műfordító lesz.
Bevezetőt mond WOJCIECH ORNAT, az Austeria Könyvkiadó és Könyvesbolt igazgatója, a beszélgetést Éles Márta vezeti.

18.00
Godot Performansz estek no. 2: Performansz vagy színház?
Gödör Klub (Budapest, V. Erzsébet tér)


A performansz és a színházi előadás különbségei. Performansz művészek ma. Kiket tekintenek elődjeiknek és milyen nemzetközi pályán mozognak? Az installáció és performansz átfedései. Videoművészet a performanszban.
Élő performansz akció: Buday Enikő, Koronczi Endre, OMKAMRA (Benkovits Balázs, Csató Máté, Kondász Ferenc, Tóth Eszter)
Utána beszélgetés. Moderátor: Czapáry Veronika és Györe Gabriella.
Az est létrejöttét a MASZRE, Godot Kortárs Intézet (www.godot.hu) és a Gödör Klub támogatta.
A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várnak!

19.00
Budapest-előadássorozat
Balassi Intézet (Budapest, I. Somlói út 51.)
Richly Gábor - „A hazafiság gyúpontja” vagy „bűnös város”? Budapest megítélése a magyar eszmetörténetben.


Idén is folytatódik a Balassi Intézet nagysikerű Budapest - előadássorozata amelyen a hungarológia tagozat oktatói a főváros életéhez kapcsolódó művelődés- és kultúrtörténeti témákkal ismertetik meg az érdeklődő közönséget.
Napjainkban reneszánszukat élik a helytörténeti kutatások, a modern nagyvárosi környezet tanulmányozása pedig egy teljesen új diszciplínát is létrehozott, az Urban Studiest. A tavaly novemberben elindított sorozat oktatóit a tudományos korszerűségre törekvésen kívül az is motiválta, hogy diákjaikkal jobban megismertessék a várost, ahol tanulnak. A Balassi Intézet öt kontinensről fogad egyetemistákat, akik hungarológiai kurzusokat látogatnak. A kéthetente szerda este 7-kor kezdődő program ezért nagy hangsúlyt fektet mind a tudományosságra, mind a közérthetőségre. Az előadások jellemzően Budapest modern nagyvárossá válására koncentrálnak, ezt a folyamatot kísérik figyelemmel. Szó lesz a 19. század végi nemzeti önreprezentációról, a millenniumi ünnepségekhez kapcsolódó Hősök Teréről, a budapesti mozik térhódításáról, a modern színházi kultúra kiépüléséről, a Zeneakadémia épületéről, de arról is, hogy milyen volt a 20. század eleji bohémélet, hogyan illeszkedik a Fővárosi Állatkert a modern állatkertek történetébe, vagy hogy mennyiben forradalmasította a Gundel-család a budapesti vendéglátást.
További előadások:
Március 11.: Bárdos Csaba - A Hegyvidék története; Horváth Györgyi - Kószálók és követők. (Nagyvárosi térhasználat a század eleji Budapesten)
Március 25.: Mészáros Csaba - Szurkolói folklór Budapesten
Április 1.: Tóth Krisztina - Állatkert-történelem és a Fővárosi Állatkert
Április 15.: Kovács Kriszta - Utcaszínház – színház az utcán
Április 29.: Dánél Móna - „Idegenként otthon Budapesten”
Május 13.: Leichtmann Erna - A Zeneakadémia: egy épület, egy ötlet és egy megvalósítás története
Május 20.: Zsidi Vilmos - Budavári barangolások


2009. február 26. csütörtök


19.00
CENTRIFUGA SZÍNKÖR: 10 ÉVES A PINTÉR SZÍNHÁZ - NEMZETI CSOPORTTERÁPIA
BÓDIS KRISZTA ÉS GORDON AGÁTA PINTÉR BÉLÁVAL BESZÉLGETNEK
A Démon maga - Centrifuga Színkör Pintér Bélával


10 éves a Pintér színház - NEMZETI CSOPORTTERÁPIA

Ismét Centrifuga Színkör a Centrál Kávéházban 2009. február 26-án csütörtök este héttől.

Ha egy napon végignéznénk a 10 év darabjait, kis magyar családregényt látnánk, családi és szexuális traumákkal, világháborús kezdetekkel, paraszti túléléssel, ideológiai kényszerekkel és súlyos függelmekkel.

Nemzeti csoportterápia és családállítás. A szerző-rendező-színész Pintér Béla e minőségeiben egyúttal terapeuta, diagnoszta, hipnotizőr és analitikus.

A társulat alkotó és élet- közösség. Referenciacsoport: azt játsszák, amit a közönség. Megmutatják amit megélnek.

Magunkra ismerünk.

Részletek egy friss klasszikusból:
A Démon Gyermekei - Szocialista újgazdagék polgári multikulti gyermekeinek eljegyzési története. Fél évszázad összes érzelmi deficitjét megszellőzteti. A legnagyobb titkokról beszél, amiről nem illik vagy nem szokás, hogy honnan van a pénz, hogy mibe kerülnek mentálisan az ideológiai átöltözések...



("Kétezerkettő nyarán történt augusztus hó hetedik napján,
Tizennégy óra harminc perckor jelentették a rendőrségen,
Az első kerületi kapitányságon, hogy eltűnt egy asszony a Budai Várból.

Y. Kovácsné- Faragó Zsuzsa, a japán kultúra professzora,
Néprajzkutató és műfordító, a piacra indult hetedike reggel,
De sem a csarnokban, sem otthonában nem látták õt soha többé."

Szereplők: Friedenthal Zoltán, Pintér Béla, Quitt László, Roszik Hella, Szalontay Tünde, Szamosi Zsófia, Thuróczy Szabolcs.
Írta és rendezte: Pintér Béla. Díszlet: Tamás Gábor. Jelmez: Benedek Mari. Zene: Kéménczy Antal. Fény: Vida Zoltán. Hang: Rembeczki János. Asszisztensek: Matók Szilvia, Pass Andrea)

Az Irodalmi Centrifuga estje nyilvános és ingyenes.
2009. február 26. este7. Centrál Kávéház
CENTRIFUGA színkör____9. ÉVAD___ZAVARJUK a vizet


20.00
Kísértetek és kísérletek - TÁP Színház tárlatvezetés a Bajor Gizi Színészmúzeumban
Bajor Gizi Színészmúzeum (1124, Bp. Stromfeld Aurél utca 16.)


Múzeum és Színház találkozása a boncasztalon - Produkciós társulatok rendhagyó tárlatvezetései a Bajor Gizi Színészmúzeumban az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (Budapest, I. Krisztina krt. 57.) szervezésében.
Kortárs művészeti törekvésnek és történeti múzeumnak ritkán van bármi köze egymáshoz. Ha a múzeum történetesen a Bajor Gizi Színészmúzeum, a színház pedig valamely produkciós társulat még valószerűtlenebbnek tűnik a kapcsolat. A múlt színházi relikviái uralta térben elvétve sem őrződnek az élő színház nyomai. És ha mégis?
A Bajor Gizi Színészmúzeum februártól havi rendszerességgel megnyílik társulatoknak, hogy a színházi alkotók – nem kis kihívásként – pusztán létezzenek, színházként működjenek a múzeum tereiben, hogy a maguk módján eljátsszák múlt és jelen, múzeum és színház sokarcú, fordulatokban gazdag kapcsolatát.
A sorozatot a TÁP Színház tárlatvezetése nyitja.
Belépő: 800 Ft. Előzetes bejelentkezés szükséges! - Kulcsár Viktória: kulcsar.viktoria@ella.hu; Czékmány Anna: 375-1184/117; 06-30/3625854


2009. február 27. péntek


Joan Slonczewski: Elízium lánya - könyvbemutató
Mammut Libri (Bp, II. kerület, Mammut II., 2. emelet)




Nőket az Olümposzra! - klasszikus metrumban

A "Nőket az Olümposzra!" házimozgalmunk keretében ajánljuk olvasóink figyelmébe a klasszikus metrumba tört versek alkotóinak kiírt pályázatot, melynek fődíja arannyal ékes babérkoszorú és a kényelmes hely az aquincumi költők pantheonjában - de ha valaki inkább az újságírásban jeleskedik, annak is van pályázati ajánlatunk. Sok sikert és nemes versengést mindenkinek!


A Pannon Művészet Alapítvány, a Magyar Írószövetség Költői Szakosztálya és az Aquincumi Múzeum meghirdeti a


XII. AQUINCUMI KÖLTŐVERSENYT


A versenyre klasszikus formában írt (alkaioszi, szapphoi, anakreoni, aszklepiádészi, hexameter, disztichon, leoninus stb.) pályaművet várnak, egy pályázatban legfeljebb két verset lehet beküldeni, s egy-egy vers terjedelme nem lehet több 32 sornál. Az idei évebn a választott téma: EGY NAP AZ OLÜMPOSZON. A pályázatoknak 2009. május 11-ig kell beérkezniük a Magyar Írószövetség címére (1062 Budapest, Bajza u. 18.), a borítékon fel kell tünteni: XII. Aquincumi Költőverseny.
A nevet és a lakcímet a pályamű mellett zárt borítékban kell elküldeni. A pályaműveket előzsűri bírálja el. A döntőbe jutott versekről az Írószövetség május 25-től ad tájékoztatást a 322-88-40-es telefonszámon.

DÖNTŐ ÉS EREDMÉNYHIRDETÉS: 2009. JÚNIUS 20. 14.00
AQUINCUMI MÚZEUM, BP., III.,SZENTENDREI ÚT 139.

A műveket neves művészek szólaltatják meg. Közreműködik a Trigonon Együttes.

A díjak a költőversenyen:
I díj: Arannyal ékesített babérkoszorú.
II. díj: Ezüsttel ékesített babérkoszorú.
III. díj: Bronzzal ékesített babérkoszorú.
A közönségdíjról a jelenlévők az oszutrakizmosz szép hagyományát felelevenítve cserépszavazással döntenek, de különdíjak is lesznek. A helyszínen megadott témában epigrammaíró versenyt is hirdetnek.

Az Olümposz Görögország legmagasabb hegysége, amely az ország északi részén, Thesszália és Makedónia határán emelkedik. A legújabb mérések alapján 2918,8 méteres magaságával egyike Európa legmagasabb csúcsainak is. A görög mitológia szerint az Olümposz legtetjén van az istenek örök lakhelye a görög pantheon tizenkét istenének palotája állt itt, melyben Zeusz uralkodott. Gaia gyermekei, a titánok is az Olümposzon éltek és Kronosz, a legfiatalabb és leghatalmasabb titán trónusa is az Olümposz volt. A Tizenkét olümposzi isten, vagy más néven a Dodekatheon az ókori vallásban a görög pantheon legfőbb isteneinek csoportja, akik az Olümposz hegy legtetején éltek. A különböző korokban összesen tizenhét különböző istent tiszteltek az olümposziak között, de egy adott időben számuk sohasem haladta meg a tizenkettőt.
Zeusz, Héra, Poszeidon, Arész, Hermész, Héphaisztosz, Aphrodité, Athéné, Apollón és Artemisz mindig az első a tizenkét isten között szerepelt. Hébé, Héliosz, Hesztia, Démétér, Dionüszosz, Hadész és Perszephoné csak időszakosan volt az „olümposzi tizenkettő” része. Hesztia (tulajdonképpeni feladata a tűz gondozása volt az Olümposzon) Dionüszosznak adta át a helyét, aki általában a halandók között élt és igazán sohasem vágyott az olümposzi istenek magasztos társaságára. Perszephoné évi három hónapot az alvilágban töltött (telente, a föld terméketlen időszakában), és az év további kilenc hónapjában anyját, Démétért segítette – így helye az olümposziak között mindvégig csak jelképes volt. Hadész, akit mindig a legfőbb görög istenek között tiszteltek, az alvilág isteneként igen ritkán tartózkodott az Olümposzon. Apollón Héliosz trónját foglalta el a tizenkettek sorában, sőt egyes mondák Hébét, az istenek pohárnokát is az olümposzi istenek közé sorolják, aki miután Héraklész hitvese lett, lemondott tisztségéről. Héraklés, az élteében halandó félistenként élő hős a halála után szintén helyet kapott az olümposzi istenek karában.

Néhány szó a nőkről:

Héra, a rómaiaknál Júnó, Zeusz főisten testvére és felesége, a házasságot és a születést védelmező istennő. Neve feltehetőleg „oltalmazót”, „úrnőt” jelent. A képzőművészetben érett asszonyként ábrázolják, attribútuma a királyi pálca és a kakukk, amely a szent madara volt. Eposzi állandó jelzője (epiteton ornans) a "tehénszemű". Kronosz és Rhea leánya; Démétér, Hesztia, Zeusz, Poszeidon, Hadész testvére. Héra és Zeusz gyermekei: Hébé, Eileithüia, Arész, Héphaisztosz (au istenek kovácsa Homérosz szerint közös gyermekük, más forrás szerint Héra nász nélkül szülte). Zeusszal nem jöttek ki valami jól: a csapodár férjtestvér barátnőit akkor is üldözte, ha maguk ártatlanok voltak az ügyben, de Zeusz mellett, aki hol aranyeső, hol bika, hol hattyú képében csábítgatta a nőket, nem volt épp könnyű dolga.

Aphrodité a szerelem, a szépség és a szexuális gyönyör istennője - mikor Kronosz kasztrálta Uranoszt, az ezáltal vert tengerhabokból született. Bár a kovácsisten felesége volt, később Arésztól született fia, Erosz. Szeretett szeretni: közel huszonegy utódot hozzott világra, isteneket és félisteneket egyaránt.



Athéné, a zeusz fejéből pattant istennő a bölcsesség, az igazságos háború, a jog, az igazságosság, a művészetek, a kézművesség és a képzés istennője. Szent állata a bagoly.

Artemisz Zeusz és Létó gyeremeke, Apollón ikertestvére, a Hold és a vadászat szűz istennője, ő segít a szülésnél és védelmezi a nőket és a gyermekeket, de a vadállatok úrnője is.

Hébé Zeusz és Héra gyermeke, az ifjúság istennője.

Nyomdokaikon kívánunk jó versengést mindenkinek!


******

Optimista cikkek kerestetnek! - Folyamatos újságírói pályázat nem csak férfiaknak


Az Egy Optimista Magyarországért Alapítvány hivatásos, és amatőr újságírók részére pályázatot hirdet, nevezni bármely sajtóorgánumban megjelent, optimista hangvételű cikkel lehet. Doktori tanulmányában Dr. Croanio Perez újságíró Kolumbia, Németország és hazánk kulturális összehasonlítására építve, mentálhigiénés preventív programot dolgozott ki, melynek középpontjában az optimista gondolkodásmód elsajátítása és terjesztése szerepel. Az értékelő bírálatok során az optimista hangvételű szövegkörnyezetbe helyezett cikkek valódi hírtartalma, és a világlátás egyenlő súllyal esik latba. A pályázat kiíróinak legfőbb célja: nem a „hurráoptimizmus" erősítése, hanem a pozitív olvasói gondolkodásmód kialakítása, azaz „Ne csak a rosszat lássuk a világban !"
Résztvevők köre: Amatőr és hivatásos újságírók.
Díjazás: A legjobbnak ítélt írásokat az Alapítvány Kuratóriuma havonta magas pénzjutalomban részesíti.
Beküldési határidő: Folyamatosan
A pályázatot kiíró szervezet: Egy Optimista Magyarországért Alapítvány
További információk: palyazat@optimistaklub.hu

2009. február 22., vasárnap

Privát élmények tűvel és optikával

Két fotókiállítást és két kortárs képzőművészeti kiállítást ajánlunk figyelmükbe: az egyik kortárs képzőművészeti kiállítás a kézimunka-technikák újszerű használatára épül, az egyik fotókiállítás a nagy narratívák érvénytelensége után a privátélet megjelenítésének három női példáját mutatja fel; a másik képzőművészeti anyagban szintén szerepet kap a tű, míg a negyedik, Nagy Bernadette Idegpályák című anyagáról a helyszínen derül ki, tűélesek-e e pályák vagy sem.



Ahogy a varrócérna kerüli a gombot...
Iparművészeti Múzeum 2009. január 30. - 2009. március 22.


Az Iparművészeti Múzeumban január 30-a óta látható, s március 22-ig még megtekinthető az Ahogy a varrócérna kerüli a gombot című kiállítás, mely fiatal képzőművészek alkotásait mutatja be, alcíme szerint a kortárs képzőművészet kézimunka-technikákat és -eszközöket használó műveit hivatott bemutatni.

A kiállítás címe idézet az MR1 - Kossuth Rádió Vacka Rádió című folytatásos meseregénye egyik dalából, s ebben az összefüggésben a varrás, a hímzés, s eszközeik nem funkcionális használatára utal, hanem arra a hosszú, és számos részből álló történetnek tekinthető folyamatra, amelynek során a különböző öltés-technikák, s a varrással, kézimunkával való foglalkozás a kortárs magyar képzőművészeti színtéren az elmúlt évtizedekben újra és újra fontos szerephez jutottak.



Szabó Eszter Ágnes: Emlék


Mivel a `70-és évek kezdetétől izgalmassá válik ezen technikák használata, az azóta készült munkák nagy száma miatt kiállításunk nem térképezheti fel teljes egészében ezt a területet, hanem a jelen és a közelmúlt irányainak, jelentős műveinek a bemutatására törekedhet úgy, hogy egy-egy korábbi, emblematikus vagy kísérleti jellegű, s az utóbbi időszakban készült munkákban is megjelenő szemléletet képviselő művet von be a kiállított anyag körébe.

Kiindulópontja a varrás tevékenységét saját munkáiban több szinten átgondoló Somogyi Laura "Miszerint" című fénykép-archívuma, amely a hímzés történetét felelevenítő képzőművészeti munkák reprodukcióit és varrók fotóit mutatja be, felidézve - az egyetemes művészet néhány jelentős alkotásán túl - most is aktív magyar művészek tevékenységét és alakját (Lovas Ilona, Szabó Eszter Ágnes, Benczúr Emese), akik a kiállítás résztvevői is.



Ruttkai Bori: Szívszaggató


A legfiatalabb alkotóknál gyakran a gyerekkorból ismert mesék, rajzfilmek, TV-s személyiségek válnak így meghatározóvá, ám munkájuk nem nosztalgikus, hanem ironikus, s mégis bensőséges tárgyakat eredményez. De a játékosság működésüket tekintve nem kizárólagosan meghatározó: egy-egy múltbeli időszakot felidézve a figyelmet egyúttal történelmi folyamatokra is irányítják.
Az irónia a munkák egy másik csoportjánál a tudomány mint kizárólagos szemléletmód ellenében is érvényesül: reprezentációs és ábrázolás-módjait különböző kézimunka-technikákkal megismételve módszereit egyrészt banalizálják, másrészt egyfajta személyes, bensőséges lét részévé téve kisajátítják.
Az utóbbi szférát és a köztérben megjelenő problémákat egyaránt figyelembe veszi az a kiállítás programjához csatlakozó "Nomad Art Care" akció, amely során a művészek a varrást mint segítségnyújtást értelmezik. A kiállítás kiterjesztésének tekinthető ilyen akció a Hints Institute és a Cellux Csoport Haute Couture - Minimal Free Styling elnevezésű estje is.
Ám nemcsak szociális érzékenységről tanúskodó munkákban merül fel a varrás anyag- és eszközhasználata, hanem a primer képalkotást tekintve is: sokszor a máskor rajzolt, festett vonalat helyettesíti fonal vagy öltés, számos konceptuális munka esetében pedig a képként funkcionáló szövegek is a hímzés médiumának közvetítésével jelennek meg.



Hetényi Judit-Rácmolnár Sándor: Call me now


Az utóbbiakhoz hasonlóan a hímzés folyamatának időbeliségét érzékeltetik a filmes és videomunkákban megjelenő kézimunkák és folyamatuk is, s ezek többnyire a TV- és a computer-képernyő, illetve a vetítővászon pontjai és a hímzővászon pontjai közötti párhuzamon, vagy azok analógiáján alapulnak.
A gobelint, a keresztszemes hímzést, a suba- vagy a szőnyegkészítést, illetve folyamatukat több alkotó társította "technikai" képek sajátosságaival vagy tulajdonságaival, általuk - különös módon - az emlékezet működését és a jelent egyszerre idézve fel.



Borsos Róbert: Kisvakond (sorozat egy darabja)


Kiállító művészek: Benczúr Emese, Berhidi Mária, Borsos Róbert, Csáky Marianne, Gőbölyös Luca, Gulyás Gyula, Háy Ágnes, HINTS, Imre Mariann, Kapala Györgyi, Kárpáti Tibor, Lénárd Anna, Lovas Ilona, Magyarósi Éva, Suzanne Nagy, Szenteleki Dóra, Rácmolnár Sándor-Hetényi Judit, Rutkai Bori, Somogyi Laura, Szabó Eszter Ágnes, Szenes Zsuzsa, Szövényi Anikó, Tarr Hajnalka, Vincze Ottó


*****

Ami személyes és ami... 2.
Balla Vivien, Gunics Dóra és Szederkényi Bella kiállítása
Óbudai Társaskör Galériája (Budapest, III. Kiskorona u. 7.)
2009. február 17.–március 15.


"Balla Vivien, Gunics Dóra és Szederkényi Bella fotósorozatának együttes kiállítását fotóik elbeszélő képessége, személyes hangja és az motiválja, hogy azok különböző idődimenziót képviselvén az idő „teljességé“t adják ki." - Február 17-én nyílt meg az Óbudai Társaskör galériájában Balla Vivien, Gunics Dóra és Szederkényi Bella kiállítása. A kurátor Tatai Erzsébet megnyitójának szövegét tesszük közzé, s ajánljuk figyelmükbe a kiállítást.



Az utóbbi évtizedekben mind a társadalom- mind a bölcsészettudományokban több figyelmet fordítunk a személyességre, az egyéni történetekre, minthogy a nagy narratívák kudarcából megtanulhattuk: nem evidens, hogy mi az igazság; mintha az egyéni hangok igazabbak lennének – de legalábbis az életvalóság megtapasztalását közvetlenebb módon nyújtják.* Balla Vivien, Gunics Dóra és Szederkényi Bella fotósorozatának együttes kiállítását fotóik elbeszélő képessége, személyes hangja és az motiválja, hogy azok különböző idődimenziót képviselvén az idő „teljességé“t adják ki. Balla saját életének aktuális „életképeit“ fényképezte, sorozatába mint „határidő napló“ba az elkövetkezendő jövő idő-tervét írta–fotózta. Gunics családi fotóit (színes diákat) használta a múlt megidézéséhez – saját jelenének, identitásának képi megalkotásához. Szederkényi magát fényképezte:** járdán, közterek padozatán fekszik ugyanabban a pózban és öltözetben – az ő képeinek ideje az aktuális jelen.



Gunics Dóra fotója


A három művész programja, narratív fotóik személyessége és képi nyelve természetesen eltér egymástól. Balla Vivien fényképei egy fiatal pár életébe engednek betekintést. Életképei vagy inkább interieurjei egy lakást mutatnak: üres, kék terek, készülőben levő cselekvések, bevetetlen ágy, üzenet a társnak. Egyszer a fiút látjuk, másszor a lányt – együtt őket egy képen sose. A falakon megannyi sárga cédula sorakozik határidőkkel, teljesítendő feladatokkal. Ekképp az „elkapott“ pillanatnyi jelen a jövőre vonatkozik, míg maga a jelen hiányokkal van tele: a cselekvés hiányával, a másik hiányával és várakozással – mely egy remélt jövőbeli valaminek jelenbeli hiányát manifesztálja.



Balla Vivien fotója


Gunics Dóra úgy fényképezte családtagjait, hogy rájuk és környezetükre korábban készült családi diaképeket vetített. Privát-fotói otthon előkerült diák, felhasználásuk saját múltjának, gyökereinek kutatását, családi identitásának képi konstruálását célozzák – így tehát az más (talán több), mint ismeretlen, talált képek – esztétikai vagy tudományos célú – kisajátítása. Gunics fotói a múlt jelenvalóságának metaforái: bennük egymásba olvadnak a jelen pillanatképei a múlt jeleneteivel. A múlt legalább annyira beárnyékolja, mint amennyire megvilágítja a jelent, és a jelen sem képes maradéktalanul értelmezni a múltat – a tárgyilagos megismerés illúziója is szertefoszlik, csak sejtések maradnak.



Szederkényi Bella fotója


Szederkényi Bella egyesével pillanatképeknek látszó fotói Fekvő projektjének dokumentumai. A sorozat egy-egy képe többféle narratívát képes életre hívni. A banális narratívákat (elájulás, meghalás, puszta provokáció) azonban az ismétlések kiiktatják: a sorozat darabjain hasonló helyszíneken ugyanaz a nő rendíthetetlenül egyformán, „hullapózban“ jelenik meg. A hétköznapi jelen(idő) – persze épp a köznapisággal ütköztetve – időtlenségbe csúszik át, ezt húzza alá a világ színességétől eltávolító fekete-fehér fénykép alkalmazása. A fényképeken ismétlődő jelen idők az örökkévalóságot idézik.




Balla Vivien honlapja

*****

BAGLYAS ERIKA: Ember tervez
Szent István Király Múzeum (Székesfehérvár, Országzászló tér 3.)


2009. február 21-én, azaz tegnap délelőtt 11.30-kor nyílt meg Baglyas Erika kiállítása Székesfehérvárott: a megnyitót Beke László művészettörténész tartotta. A kiállítás 2009. április 13-ig, hétfő kivételével naponta 14–18 óráig tekinthető meg a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban.

Baglyas Erika 1973-ban született Pakson. 2001-ben végzett vizuális nevelőtanárként a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán. Jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskola hallgatója, 2008-ban Kállai Ernő műkritikusi ösztöndíjat kapott. Munkáit meghatározza a köz- és a magánszféra összekötése, a személyesség hangsúlyozása. „A saját valóság az egyetlen valóság, mert a szubjektivitás az egyetlen igazság” – írta korábban egy kiállítást kísérő szövegében. Alkotásainak lényeges, fontos eleme a szöveg, az írás, melyet sokszor használ műveiben. Fogalmak közvetítésével idézi fel az élet legfontosabb, legszemélyesebb és legmagányosabb eseményeit. 2001 óta elsősorban fotó-, videó- és tárgyinstallációkat, valamint performanszokat hoz létre, amelyek kiállítóterekben, köztereken vagy alternatív helyszíneken valósultak meg. Munkáiban gyakran foglalkozik szociológiai, pszichológiai vagy filozófiai jelentésrétegekkel bíró témákkal.

Az Ember tervez című installáció három, az emberi léptéknél jóval nagyobb tárgyat (tű, nyakkendő, kártyalap) tartalmaz. A léptékváltás vonatkozhat az ember törékenységére, kiszolgáltatottságára, esendőségére, de egyben utalhat azokra az erőkre is, amelyek felülmúlnak bennünket, valamint azokra, amelyeket mi magunk hozunk létre. A tű olyan eszköz, amellyel összeöltünk, megjavítunk valamit. Az apró szerszám nélkülözhetetlensége miatt fontos szerepet tölt be a mindennapjainkban, de olykor fájdalmat is tud okozni, a kiállítótérben nagy méretéből fakadóan egy másik eszközzé, fegyverré vált. A nyakkendő a döntéshelyzetben lévő emberek öltözködésének szimbóluma, melyhez közvetve kötődik a hatalom, a pénz, a birtoklás, a mások élete felett való döntés. A kártyalap a sors, a forgandó szerencse szeszélyes játékának jelképeként magában hordozza a lét kiszámíthatatlanságát, szomorúságát, a szakrális és a profán erők rejtett harcát, és mindazt a gondolatiságot, amelyet a kiállítás címe is felvet: ember tervez.

a múzeum honlapja


Nagy Bernadette: Idegpályák


Nagy Bernadette fotókiállítása április 1-ig látható a Nyitott Műhelyben (XII. Ráth György u. 4.)