2009. április 30., csütörtök

HUNIVERSUM

Beszélhetünk-e egyáltalán memetikus atavizmusról? Honnan ered a Hungária elnevezés? Miként lehetséges az, hogy míg a németországi Köln környékén csaknem 2000 regisztrált hun él, addig Magyarországon hivatalosan egyetlen egy sincsen? Van-e a finneknek mongolfoltjuk? Hol van Attila sírja? Kutatásaink eredménye: még nagyobb homály. Meghívó a HUNIVERSUM dokumentumfilm és szabadéri installáció bemutatójára 2009 május 3-án a Hősök terére és a Műcsarnok Előadóterembe.


HUNIVERSUM

dokumentumfilm /szabadtéri installáció
2009. május 3., vasárnap,
Hősök tere
16–18 óra
és Műcsarnok Előadóterem
18 óra


Egy valódi hun sámánnal találkozhat az, aki május 3-án délután 4 és 6 óra között a Hősök terén sétál. A Műcsarnok épülete mellett látható meglepő szabadtéri installációban a kiállítás tárgya maga az élő ember, egy kölni illetőségű hun sámán. Az IMPORT HUN című mű Szolnoki József Hun volt, hun nem volt című dokumentumfilmjét kísérő installáció.

Közreműködik: Kása Béla fotográfus

A dokumentumfilm és az ezt követő beszélgetés 6 órakor kezdődik a Műcsarnok előadótermében.

A beszélgetés résztvevői: Szolnoki József filmrendező/médiaművész, Tilmann József A. filozófus, Gyenge Zsolt filmkritikus, Eörsi Sarolta újságíró

Beszélhetünk-e egyáltalán memetikus atavizmusról? Honnan ered a Hungária elnevezés? Miként lehetséges az, hogy míg a németországi Köln környékén csaknem 2000 regisztrált hun él, addig Magyarországon hivatalosan egyetlen egy sincsen? Van-e a finneknek mongolfoltjuk? Hol van Attila sírja? Kutatásaink eredménye: még nagyobb homály.

A Kölni Médiaművészeti Főiskolán végzett Szolnoki József a hun „kisebbség” nyomába ered filmjében. Az egykori világhódító nép németországi leszármazottai felvették a kapcsolatot a hazánkban élő hunokkal, akik már hivatalosan is megkísérelték, hogy itthon – más nemzetiségekhez hasonlóan – őket is kisebbségként kezeljék.

„Derűs ez a film, de nem azért, mintha kinevetné a hunok elismeréséért lobbizó politikust, a magyar nevet zűrzavaros etimologizálással egyetemessé avató botcsinálta tudóst, a sramlizenére táncoló, bőrökbe öltözött germán-hunokat, a (már jól ismert) hungarista rockénekest. Megmutatja őket, megkérdezi őket, ugyan, mondanák el a saját verziójukat: mik vogymuk?" (Nagy Gergő, hvg.hu) Ugyanitt: részlet a filmből.

Hun volt, hun nem volt

Videó, super8, 51 perc, 2009

Rendezte: Szolnoki József

Társalkotó: Katharina Roters

Produkció: Academy of Media Arts, Cologne

Gyártó / Executive production: Duna Műhely, Élményterápia

Kooperációs partnerek: Goethe Institut Budapest, Robert Bosch Kulturmanager Program Pécs, Mediawave, Közelítés Galéria Pécs

Nincsenek megjegyzések: