2009. április 29., szerda

Különleges holmik különleges embereknek - beszélgetés Szabó T. Annával

'Tudja, drága kisasszony, hogy mit jelent az, hogy cruelty free? Nem felel, sértődöttem rázza a fejét. Cruelty free. az kegyetlenségmentes, értve vagyok? Ami pedig kegyetlenségmentes, ahhoz nem használnak semmilyen állati eredetű anyagot, még selymet se, még a kicsi ártatlan hernyóknak sem kell érte ezerszámra meghalni! És aki ezeket megveszi, az támogatja a környezettudatos gondolkodást, az állati jogokat, meg a világbékét. Különleges holmik, különleges embereknek. És nekem semmi se drága ezért. Mert nemcsak a maga boldogságáról van szó, drága kisasszony, de az enyémről is.' - Beszélgetés Szabó T Annával. Irgalmas Zsófia tudósítása.


Cruelty free

Különleges holmik különleges embereknek
Beszélgetés Szabó T. Annával


'Itt ül mellettem Szabó T. Anna pár perc múlva'

- kezdte el kicsit késve a beszélgetést az Irodalmi Centrifuga műsorvezetője negyed nyolckor, s a költőnő egy novelláját hallgathattuk meg Balogh Judit Malacka előadásában. A Cruelty free-t. Egy novellát a testről és a divatról. S közben megérkezett Szabó T. Anna is a maga testi valójában, s megkezdődött egy másik beszélgetés. A határokról. A költészet és a novellaírás határairól. És egy másik határról. A ruhákról. Az öltözködésről. A test határairól.

'A nők szeretik a verseket'

- mondja a férfi Szabó T. Anna novellájában. 'Ismertem olyat, amelyik még el is sírta magát' - folytatja. 'Elkezdtem, de végig ebben a hangnemben, beszélni a tavaszról, hogy milyen szépek ilyenkor a fák, még az eső is illatos, és a fű pont olyan, mint ez a ruha itt, pont olyan finom és friss és selymes.' Mert a nők nem csak a verseket szeretik. A ruhákat is. De ebben a világban - Szabó T. Anna szavaival -, 'a bunkó férfiak és a hülye nők' világában valahogyan a ruha fontosabb a nőnek, mint a saját teste, amiből a szépsége fakad. 'Meg is mondta, hogy ő még olyan pasival nem találkozott, aki nem őt, hanem a ruháját dicséri, és ráadásul azt is tudja, hogy mi az a klasszikus sanelkosztüm, a kis fekete, a kasmírsál meg a ceruzaszoknya.' Mert ebben a világban nem a test a fontos. Hanem a klasszikus Chanel-kosztüm. A kasmirsál. S a test?

'Mi az én testem? Nem érdekes.'

- mondja Szabó T. Anna a testéhez való viszonyáról a beszélgetés során. S ezzel egy izgalmas kérdést vet fel, önmagunk megélésének a kérdését. A Gestalt-pszichológia szerint 'a testben létezés perspektívája (a testi mivoltunk teljes átélése) arra hívja fel a figyelmünket, hogy nem virtuális lények, hanem valódi, hús-vér emberek vagyunk. Izmaink, csontjaink egy csodálatosan bonyolult biológiai szerkezetté állnak össze. Ez a perspektíva a teljességgel megélt életről szól, amelynek egyaránt része a test, a gondolkodás, a szellem, és az érzelmek.' És a létezés. S a létünket a testi valónkban éljük meg. S aki nem éli meg?

'Álltam a kirakat előtt és rájöttem, hogy nem létezem'

- számolt be Szabó T. Anna erről az egyszeri élményről. S itt nem csupán a költőknek kijáró, misztikus élményről van szó, hanem korunkban egy valójában nagyon sok ember által megélt tapasztalatról, amit a pszichológia rendszerébe foglalva Adolf Stern írt le 1938-ban. Ő használta rá a borderline, azaz határeseti élmény fogalmát. Akik ezt az állapotot megélik, gyakran úgy érzik, mintha nem is léteznének, illetve mintha egy álomvilágban élnének. S ha az ember úgy érzi, hogy nem létezik, vajon mi a legegyszerűbb útja annak, hogy mégiscsak megéljük a létet? A fájdalom.

'Van fejem'

- mondja a nagyvárosi legenda szerint az eszkimó nyelv használója, ha azt akarja kifejezni, hogy fáj a feje. Szabó T. Anna novellájában is ez történik. A férfi megkínozza a nőt. Fifikásan, rafináltan. Méregdrága ruhákat rendel neki, s csak pár nap múlva, miután így már megszerezte őt magának, s végre megérkezik a megrendelt csomag, derül ki, hogy mindegyik ruhadarab kisebb egy számmal. S a nő őrjöng. 'Te még nem láttál ekkora hisztit, amikor kiderült, hogy a cipő is kicsi. Sírt, kiabált, én meg soha az életemben nem szórakoztam ilyen jól, mint amikor végignéztem, hogy próbálja levenni magáról a Stella McCartneyt. Mint valami fehér kígyó, úgy vonaglott, és közben szabályosan őrjöngött.' Őrjöngött. S megélte, hogy mégiscsak létezik.

S mindketten jól jártak. A férfi megkapta amit akart. A testet. A nőét. S a nő is megkapta, amit akart. A testet. A sajátját.




'Különleges holmik, különleges embereknek. És nekem semmi se drága ezért. Mert nemcsak a maga boldogságáról van szó, drága kisasszony, de az enyémről is.'

Nincsenek megjegyzések: