2009. június 10., szerda

Király Odett: Magamon kívül

„1986-ban születtem, bő két hónappal a Challenger lezuhanása után és 23 nappal a csernobili katasztrófa előtt… Nem mellékesen 1986-ban járt a Halley-üstökös utoljára a Föld közelében, ami azt jelenti, hogy kis szerencsével egyszer még láthatom is. Valami ilyesmit szeretnék elérni a verseimmel is. Hogy egyszer láthassam őket egységes egészként...” - kezdi curriculum vitae-jét Király Odett költő, a pécsi egyetem magyar-pszichológia szakos hallgatója, akinek verseivel eddig többek közt a Mozgó Világban, a Holmiban, az Árgusban és a Ligetben találkozhattak az olvasók. A könyvhéten debütáló Magamon kívül című verseskötettel, mely a Palatinus Kiadó gondozásában lát napvilágot Odett álmai is beteljesülnek. A karcsú, ám annál tartalmasabb kötet megrendítően drámai és egységes képet fest családról, otthonról, szerelmekről.


Már maga a kötet címe is igen beszédes. Amikor valaki magán kívül van, és itt most ne az őrülésre gondoljunk, inkább a mindent elnyomó felettes éntől való meg- és felszabadulásra, akkor rálát magára, úgy, olyan módszeresen alapos őszinteséggel szemlélheti, vizsgálhatja tükörképét, ahogyan még sosem. Ez a megszabadított személyiség nemcsak tulajdon magára vethet pillantást, de a körülötte állókra is kívülállóként tekinthet. Olyan, mint Tina, a főhősnő alteregója „személyiségem egyik leszakadt darabja”. Így kerülhet boncasztalra, a költő/Tina kése alá a szajhaságba sodródó anya, az iszákos, ha nem is Amerikába, de mindenesetre elvándorolt apa (József?), a végül magányba taszító, félszeg, zsarnoki magatartást kiváltó szerelmek, és maguk a nemi szerepek is.

Hogy a már-már József Attilai kínokba süppedő-emelkedő önkép is szerep, „hazugság”-e, félig-meddig költői kérdés marad még akkor is, ha a párhuzamokra egyértelműen rá lehet mutatni. Elég csak az „Anyám már betegeskedett, méhdaganata támadt” (József Attila: Curriculum Vitae) és az „Anyámban a tumor úgy bujdosott el/hogy még az orvosok sem vették észre.” (Király Odett: Magyarázkodás) sorokra utalni. Végső soron persze nem az a lényeg, hogy a versek Király Odettről, a karcos torkú magyar-pszichológia szakos, pécsi egyetemistáról szólnak-e, sokkal inkább a költeményekben rejlő esetleges életpályákra, szerepekre adott válaszok válnak meghatározóvá. Mintha a mintákkal szembesülő személyiség környezetével és önmagával, képlékeny nemiségével folytatott harca elevenedne körénk, aki nemcsak 4-5 kilót szeretne hízni, de meglepő módon, lehetne akár férfi is. „Most nő vagyok. Lehetnék férfi is.”„Ha férfi lennék sem változna semmi”. Persze ahhoz, hogy időnként nő legyen, hogy hitelesen legyen nő, kell a másik fél, a férfi is. Dömi, apa, a Titoknak nevezett szerető, akivel anya csalja apát, vagy a vonaton egy negyvenes elkapott tekintette, esetleg Isten, aki csak a miértekre nem tud megfelelő magyarázatot adni.


Noha József Attila mellett a négy ciklusra osztott kötetben (A zsarolásról, Nyomok, Magyarázkodás, Tükörben), hogy csak néhány neves alkotót említsünk, megszólal Vörösmarty, Berzsenyi, Tolsztoj, Szabó Lőrinc, Shakespeare, és a kortárs Kiss Judit Ágnes is, az összefüggő történetté, „versregénnyé” lényegülő poémafolyamban, mégis Király Odett hangjáé a főszerep. Így lesz a „gyermekké tettél”-ből hiteles „felnőtté tettél” és hosszan folytathatnánk a sort.

Versről-verse haladva a kötetben dallamos, ugyanakkor komoly és szókimondó szövegekkel nézünk farkasszemet, melyekben a kapcsolatok mellett a magány „…úgy száradt rám mint a festék” és a hallgatás is éppoly fontos szerephez jut. E kettő, akárcsak férfi-nő párosa kölcsönösen feltételezik egymást. Egyik nem lehet meg a másik nélkül. Örökérvényű igazságok huszonegyedik századi köntösben, leporolva.


Király Odett tehetségének, tudatosságának számlájára írható, hogy súlyos mondanivalója dacára sem sikkad el a kötött forma mellett, szikár ötös-ötödfeles jambusai kellő feszességet adnak verseinek, ahogy azt Szabó T. Anna is megállapítja a könyv fülszövegében. Míg a költő pőrére vetkőzteti családját és szerelmeit, előttünk alakot nyerő főhősnőjét, aki nemcsak hisztizik, néha vérzik is, ahogy állítja róla a kötet utolsó, címadó versében, magát mint írót az egót adó vers páncélzatával vértezi fel. Innét már érthető megszólalásának keménysége is.

Első kötetnek nagyon is erős, kigondolt és jól szerkesztett írásmű Király Odetté. Hogy a végleges önmagára találás, a családi szálak elvarása után, mi lesz a következő kihívás, amivel második kötetében találja majd szembe magát, kíváncsian tekintünk elébe.

Nincsenek megjegyzések: